Egyetlen példány készült a Peugeot 402 Pourtout Cabriolet-ből. Az 1937-es gyártású, meseszép klasszikus a közelmúltban 390 ezer dollárért talált gazdára az Egyesült Államokban.
A Peugeot 402 (1935-1942) két korszak határán született. Az autógyártó saját formatervezői az akkoriban egyeduralkodóvá váló style paquebot-t, az Art Déco mechanikus ihletésű irányzatát követve különösen áramvonalas, előremutató karosszériát terveztek a három különböző tengelytávval kínált, eleinte 2,0, majd 2,2 literes, soros négyhengeres benzinmotorral épített, kifejezetten gazdagon felszerelt modellhez. Ugyanakkor a független karosszériaépítő műhelyek csillaga sem áldozott még le, és számos ünnepelt mester álmodott látványos idomokat a modern technika köré.
A kor két legnevesebb karosszériaépítő művésze, a Peugeot hivatalos megbízottjaként tevékenykedő Émile Darl’mat és a kor legfényűzőbb luxusautóit presztízsükhöz méltó karosszériába öltöztető Marcel Pourtout közös munkáikkal érték el pályájuk csúcsát. Örökké emlékezetes marad például az Eclipse lenyitható keménytető, amelyet a Peugeot számos típusához elkészítettek, de sikeres Le Mans-i versenyautókat is terveztek együtt, alapvetően mégis külön utakon jártak. Míg a ma is népszerű 402 Darl’mat roadsterek kompakt, sportos hangvétele a típus dinamizmusára helyezte a hangsúlyt, Marcel Pourtout légies eleganciájú kabrióként értelmezte újra a harmincas évek megkerülhetetlen doktrináját: az aerodinamikát.
A Carrosserie Pourtout alkotása a 402-es leghosszabb alvázát vette alapul. A fényszórókat kiemelte a hűtőmaszk fogságából, és torpedó alakú foglalatban helyezte el azokat. Az autó lekerekített orrát büszke, meredek rácsra cserélte, a sárvédőknek pedig nagyobb hangsúlyt adott, így azok szinte kiáltványként hirdetik az Art Déco elveit. A hátsó kerekek hosszan elnyúló burkolata főúri arányokkal ruházta fel az autót, amelynél Marcel Pourtout jó érzékkel lemondott az Eclipse tetőről, és feszes szabású vásznat borított a rövid utastér és a kifejezetten alacsony szélvédő fölé.
A Peugeot 402 Pourtout Cabriolet túlzás nélkül a kor egyik legharmonikusabb autódizájnja volt, amely ma a gyűjtők féltett kincse lehetne, ha sorozatgyártásba kerül. Nem került, ki tudja miért, csupán egyetlen példány készült ebből a mestermunkából. Nem kevésbé rejtélyes, hogy vajon miért a széria kisebbik, 55 lóerős motorját építették be a 333 centiméteres tengelytávon nyugvó közúti luxusjachtba, ám a fekete-szürke fényezésű, krómmal gazdagon díszített autó ezzel is 110 kilométer/órát meghaladó sebességre volt képes. Az autó sebességváltója egy négyfokozatú Cotal egység volt, amit nem csupán automata kuplungja tett különlegessé, hanem az is, hogy külön irányváltó tartozott hozzá, így hátramenetben is négy áttétel között választhatott a vezető, aki vastagon párnázott ülésen, fával berakott környezetben irányította járművét.
Már az kisebbfajta csoda, hogy a világháború nem sodorta el a Peugeot 402 Pourtout Cabriolet egyetlen példányát, az pedig egyenesen hihetetlen, hogy az utána következő évtizedeket is viszonylagos épségben átvészelte. A nyolcvanas években egy tehetős észak-amerikai gyűjtő kollekciójába került, majd következő tulajdonosa 2007-ben teljes körű helyreállításba fogott. A képeken látható állapotát három év megfeszített munka után nyerte el az ismeretlen legenda. Azóta számos veteránautós szépségversenyen aratott diadalt a 797280 alvázszámú, kétszemélyes cabriolet, amely utoljára tavaly tűnt fel: ekkor 389 ezer dollárért, azaz mintegy 110 millió forintért cserélt gazdát az autó.
Egy ilyen ritka automobil története elképzelhetetlen kételyek és ellentmondások nélkül. Vannak, akik szerint nem a Carrosserie Pourtout, hanem a szintén Párizsban tevékenykedő Ateliers de Carrosserie de Becon (A.C.B.) alkotása a remekbe szabott karosszéria. Az autó élettörténetében számos gyűjtő neve felbukkant, egyes források szerint nem a nyolcvanas években, hanem az azt megelőző évtizedben utazott át a tengerentúlra az autó. Annyi azonban bizonyosnak tűnik, hogy bár legutóbbi restaurálása óta alig több mint húsz mérföldet futott a kabrió, a legutóbbi, 2016-os beszámolók szerint tökéletesen üzemkész állapotban volt: motorja könnyen indult, korához képest erőteljesen húzott, a négyfokozatú váltó finoman és késlekedés nélkül kapcsolt, a fékek pedig határozottan és viszonylag egyenletesen fogtak.
