A megújulás első állomásaként a Zöld Autószervizt irányoztuk be. Szerdai Gábort, a Zöld Autószerviz tulajdonosát arra kértük, vizsgálja át A-tól Z-ig a 2006-os Corsa C-t, és minden – kisebb és nagyobb – hibát jelöljön meg.
Első, és legfontosabb: a műszaki vizsgára való felkészítés. Gábor átvizsgálta az autót, és megállapította, hogy rutinfeladatként olaj- és szűrőcserék, gyertyacserék, valamint toronycsapágy, illetve pár szilentcsere lesz esedékes.
Mindezeken felül hamarosan fékbetét- és féktárcsa cserék is esedékesek lehetnek, valamint a stabilizátorrudakat, azok gumiharangjait is ildomos lesz újítani. A lengéscsillapítók ugyan jók, de vélhetően cserére szorulnak majd, hiszen a rengeteg állás nem vált előnyére a felfüggesztésnek – a spirálrugók ugyanakkor rendben vannak, nem ül az autó egyáltalán.
Esztétikai hibák vannak: karcok, ajtórányítás, horzsolások. A 13 colos alufelni ép, a gumik viszont nem újak, viszont az állapotuk teljesen újszerű; cserélni kell majd ezeket is.
Az utastér rendben, bár vannak amortizációs nyomok, mint például a váltószoknya és a kézifékkar kopása. Ezek pótlásra kerülnek szintén.
Fent felsoroltak a teljesség igényét figyelmen kívül hagyva kerültek összesítésre, cikksorozatunkban részletről részletre megyünk majd.
Következő szervizelés az olaj- és szűrőcserák, valamint a gyertyacserék lesznek, valamint az utastér fertőtlenítése, kitakarítása is prioritást élvez.
Együttműködő partnerek: Zöld Autószerviz, Hankook Tire Magyarország, Loctite (Henkel Adhesives), Olajshop.hu
Fotó: Autóaddikt
Utómunka: Acer