A Lexus LFA mindössze ötszáz példányban készült, így a világ legritkább autói közé tartozik. Szerencsésnek mondhatja magát, akinek van egy a gyűjteményében – de vajon minek nevezzük azt a férfit, akinek két LFA is áll a garázsában?
Azokat, akiknek vér helyett benzin folyik az ereiben, nem könnyű lenyűgözni holmi átlagos luxusautó-gyűjteménnyel. Történetünk hőse, a 42 éves John azonban olyasvalamit hozott össze álomgarázsában, amitől a sokat tapasztalt rajongóknak is megremeg a térde. John neve kitalált (ki szeretné, ha irigyei ráismernének?), története viszont nagyon is valóságos. Lássuk tehát a gyűjteményt – készüljenek fel, időben és térben sokat fogunk utazni.
John a Fülöp-szigeteken él, hivatását tekintve pénzügyi termékekkel és részvényekkel kereskedik. Mint a legtöbb fiúgyermek, John is élt-halt az autókért, ám amikor eljött az idő, hogy megszerezze a jogosítványt, édesapja ráförmedt: az autóvezetés csak elterelné a figyelmét a tanulásról. Így előbb leérettségizett, és csak akkor tanult meg vezetni, amikor már biztosnak látszott, hogy megszerzi a diplomáját.
Amint végzett iskoláival, első dolga volt, hogy vegyen egy autót. Egy első generációs Lexus IS 200-assal kezdte, majd – mivel bevált a márka – 2003-ban egy vadonatúj Lexus GX 470-es luxusterepjáróra váltott. „Akkoriban még nem volt Lexus-képviselet a Fülöp-szigeteken, ezért külföldről kellett behozatnom az autót. De hogyan is állhattam volna ellen az IS kerek hátsó lámpáinak? Olyan volt, mint egy igazi sportkocsi – és én mindig is egy sportkocsira vágytam.” – emlékszik vissza John.
Ekkor még szó sem volt arról, hogy gyűjteni fogja az autókat. Rendszerint két-három kocsi állt a garázsában, időnként eladott egyet, és vett helyette egy újat. Idővel kezdte kiismerni magát a piacon, és egyre többször tűnt fel neki, ha valaki, valahol értékén alul próbált meg eladni egy autót. Innen már nem volt kiút: rohamos tempóban kezdett kialakulni egy gyűjteményszerű összeállítás. „Kezdetben a Porsche 911 volt az egyik kedvenc, most tizenöt vagy tizenhat példány áll a garázsomban. Az összes széria képviselteti magát nálam. Bármennyire imádom is azonban őket, ma már nem ezek a szerelmeim, csupán puszta közlekedési eszközök.” – árulja el John.
Régi ügyfélként 2010 végén Johnt is meghívták arra a szűk körű ünnepségre, ahol a Lexus helyi képviselete bemutatta a vadonatúj LFA szupersportkocsit. „Amikor a cég elnöke, Alfred Ty beült a kocsiba, és adott egy gázfröccsöt, azonnal tudtam, hogy akarom az autót. Volt azonban egy apró probléma: a hófehér LFA-t a Fülöp-szigetek központi Lexus-márkakereskedése saját magának, úgynevezett bemutatóautónak rendelte, és ezzel egyben ki is merítette az ország számára engedélyezett LFA-keretet – a Lexus, ha tudott volna, se adott volna el több autót a Fülöp-szigeteken.” A rendkívül korlátozott darabszámok miatt az egész világon hajtóvadászat indult a fellelhető példányok után. John tudta, hogy azonnal lépnie kell. „Általában, amikor az ember először kihajt az utcára egy vadonatúj autóval, az azonnal elveszíti az értékének a harmadát. Vannak azonban olyan ritka típusok, amelyek napról napra egyre értékesebbé válnak. Éreztem, hogy a Lexus LFA is ilyen lesz.” – emlékezik vissza a nagy kaland kezdetére John.
Végül egy közeli országban talált egy kereskedőt, aki hajlandó volt eladni neki egy autót. Melyikre gondolt, kérdezte a kereskedő, az alapváltozatra vagy a Nürburgring Edition-re? John fejében villámgyorsan pattogtak a számjegyek, majd kibökte: mindkettőre. „Bár ekkor már nem gyártották a kocsit, még mindig listaáron kínálták azt, ezért úgy voltam vele, most vagy soha. Tudtam, hogy a Yamahával közösen épített motorok öntőformáit összetörték, miután elkészült az ötszázadik példány, tudtam, hogy ebből a motorból soha többé nem készül még egy – és szerelmese voltam ennek a motorhangnak.”
John nem hajlandó elárulni, pontosan mennyit fizetett a két autóért – azt mondja, nem ez a lényeg, hanem hogy most már sokkal többet érnek. Ez persze nem jelenti azt, hogy bebugyolálva óvná őket a széltől is: rendszeresen vezeti mindkét LFA-t. „Az alapváltozat egy versenypályán hangolt közúti sportautó, míg a Nürburgring Edition pont fordítva: egy utcára idomított, vérbeli versenyautó.” – avat be a két modell közötti nyilvánvaló különbségekbe John. Ennek megfelelően közúton és versenypályán egyaránt használja őket; az elmúlt közel tíz évben mindkettővel mintegy 11 ezer kilométert tett meg.
Bár gyűjteményében ma is több Lexus található, a mindennapokban mégis egy Toyotával jár John –igaz, nem hétköznapival. A Hiace Super Grandia Elite ugyanis az ázsiai piac legfényűzőbb luxusbusza. A rengeteg krómmal, kéttónusú fényezéssel, hatalmas keréktárcsákkal feltűnővé tett modell motorosan mozgatható tolóajtaja mögött különálló luxusfotelek várják az utasokat, steppelt bőrkárpitozással, motoros állítással, kényelmes karfákkal, fa asztalkákkal. A dinamikus haladásról 174 lóerős, 2,8 literes dízelmotor gondoskodik – ugyanannak a blokknak egy komfortra hangolt, hatfokozatú automata váltóhoz csatlakozó változata, amely ma már a Toyota Hilux európai kivitelét is hajtja.
És hogy hogyan tovább? „Már megvettem az összes autót, amire vágytam.” – ábrándítja ki John azokat, akik a gyűjtemény bővítésében, újabb szupersportautók beszerzésében reménykednek. Indokai meglehetősen racionálisak és megtámadhatatlanok. „Azokról, amiket megtartottam, tudom, hogy hosszú évekig megbízhatóak maradnak, és várhatóan egyre nő majd az értékük.” Ezeket az alapvető szempontokat első autós éveitől fogva szem előtt tartja. „Mindig is szerettem a Toyota-csoport autóit, mert megbízhatóak és jól tartják az értéküket. A Lexus pedig ugyanezt tudja, de az európai luxusautók kényelmével megtoldva.”
Aki pedig ezek után azt gondolná, John csupán hideg számításból vásárolta meg a Lexus LFA-kat, nagyon téved: azóta megszületett kisfiának úgy választott nevet, hogy annak kezdőbetűi az LFA-t adják ki. Ennél elhivatottabb rajongást pedig nehéz elképzelni…
