Site icon AutóAddikt

A Toyota élen a WRC-ben

A TOYOTA GAZOO Racing World Rally csapat idei első győzelmét ünnepelte nagyjából másfél héttel ezelőtt a 2019-es FIA Rally Világbajnokságon, Svédországban, hiszen Ott Tänak magabiztosan győzött a világbajnoki idény második fordulójában.

A Toyota Yaris WRC számára ezen a versenyen ez már a második győzelem volt három év alatt; az elsőt 2017-ben aratta a csapat. Emellett Tänak maximális pontszámot elérve megnyerte a rallyt záró gyorsasági szakaszt is. A látványos győzelem eredményeként nem csupán Tänak került pilótaként a bajnokság élére, de a Toyota is az első helyen áll a gyártók versenyében.

A pilótáknak egész hétvégén kedvezőtlen útviszonyokkal kellett küzdeniük, mert a meleg miatt olvadni kezdett a hó és a jég. Tänak pénteken kevesebb, mint két másodperccel végzett az első helyezett mögött, majd jobb rajtpozícióját kihasználva szombaton sikerült közel egyperces előnyt szereznie riválisaival szemben. Vasárnap az első két szakaszon óvatosan autózott, majd a gyorsasági szakaszon a legjobb időt érte el, 3,5 másodperccel megelőzve a második helyezettet, és ezzel megszerezte mind az öt jutalompontot. Navigátorával, Martin Järveojával így immár ő áll az élen – pályafutása során először – a pilóták mezőnyében. Kris Meeke a második rallyját futotta a csapat színeiben, és összesítésben a hatodik helyen végzett, miután az utolsó napon sikerült növelnie előnyét legközelebbi riválisával szemben. Pontjai segítettek a csapatnak, hogy egypontos előnyre tegyen szert az autógyártók mezőnyének élén. A pénteki kicsúszás miatt pedig az ismételt rajtra vonatkozó szabályok szerint induló Jari-Matti Latvala ért el szakaszgyőzelmet a nap elején. Marcus Grönholm szintén sikeresen teljesítette visszatérését követő első futamát egy saját tulajdonú Yaris WRC volánja mögött.

„Megszereztük idei első győzelmünket a Svéd Rally második fordulójában. Szeretnék gratulálni és köszönetet mondani Ottnak, Martinnak és a csapatnak a teljesítményükért. Szeretném az összes rajongónak és partnerünknek is megköszönni a támogatásukat. Két éve, közvetlenül a visszatérésünk után, el se tudtam hinni, amikor már a második rallynkon sikerült győzedelmeskedni. Világosan emlékszem a meglepetésre és az örömre. Idei győzelmünk más: itt kezdettől a győzelemért harcolhattunk. Visszatekintve arra a két évvel ezelőtti örömteli rallyra, és a nagyon kemény tavalyira, látom, mennyit fejlődött a csapat. Köszönöm Tomminak, hogy továbbra is vezeti a csapatot. Láttam Esapekka Lappit és Janne Fermet idegen szerelésben a dobogón. Természetesen sajnáltam, hogy Jari-Matti, Miikka, Kris és Seb nem állhattak fel oda, de örömöt éreztem mindazokért, akik igen. És ez nemcsak azért volt, mert láttam a mosolyukat, hanem azért is, mert erős riválisaink voltak. Úgy hiszem, Tommi és a csapat összes többi tagja is úgy érzi, minden pilótánk és navigátorunk ott van a dobogón. És ez nagy erőt ad a TOYOTA GAZOO Racing csapatának ahhoz, hogy előre lépjen. Éppen csak elkezdődött az idény, amelynek hátralevő részében, 12 fordulón keresztül kell majd kemény csatákat megvívnunk. Ettől lesz izgalmasabb a WRC, és ez segít nekünk is egyre jobb autókat készíteni. Előre is köszönöm folyamatos támogatásukat!” – nyilatkozta Akio Toyoda, a csapat elnöke.

„Nagyszerű, hogy sikerült győznünk most a második fordulóban, és az élre állni mindkét bajnokság mezőnyében. Ott végig dominált a hétvégén, megmutatva mindenkinek, hogyan kell nehéz útviszonyok közt autózni. Rendkívül erős versenyző. Amikor ránézek, az kicsit olyan, mintha magamat látnám 20 éve, amikor a világbajnoki címért küzdöttem. Persze ez nehéz hétvége volt Kris és Jari-Matti számára, de ők is megmutatták, milyen gyors és megbízható az autónk” – mondta Tommi Mäkinen csapatfőnök.

„Nagyon jól sikerült a hétvége. Péntek volt számomra a legfontosabb nap, amikor minimalizálni tudtuk az időveszteséget, utána már csak jó ritmusban autóztunk, a lehető legkisebb kockázatot vállalva. A mai nap arról szólt, hogyan spóroljunk az abroncsokkal a gyorsasági szakaszra, ahol aztán mindent kiadtunk magunkból. Nagyon jól mentünk, minden remekül működött, jól éreztem magam az autóban. Nagyon erős csapatunk van, és szuper dolog, hogy sikerült az idény elején összehozni egy ilyen eredményt” – vélte Ott Tänak, a 8. rajtszámú autó pilótája.

„A ma reggeli első szakasz volt a legjobb a rallyn: szép, tiszta, jeges útburkolat, nagy hófalakkal, és gyors pálya. Igazán élvezhető volt az autózás, és az, hogy újra felvettük a ritmust. Reméltem, hogy a gyorsasági szakaszon szerzek pontokat, és jó eredménnyel fejezem be a rallyt, de az útviszonyok nagyon rosszak voltak, különösen a végén, ahol sok volt a hó és a latyak. Most már Mexikóra gondolunk” – vélte Jari-Matti Latvala, a 10. rajtszámú autó pilótája.

„Ma reggel nagyon jók voltak az útviszonyok: tiszta jég, pont az, amin szeretünk vezetni. Az volt ma a célom, hogy megpróbáljak Sebastien Loeb előtt végezni, és sikerült is növelni az előnyünket, szóval elégedett vagyok. A gyorsasági szakaszon kaptam egy nagy ütést az autó bal első kerekére, és utána már küzdelmes volt a verseny. A meleg idő hétvégén nagyon más volt, mint a verseny előtti tesztelés során, ezért nem voltam túl gyors. De jó érzés, hogy sikerült befejezni a rallyt és pontokat is szerezni a csapatnak” – mondta Kris Meeke, az 5. rajtszámú autó pilótája.

SVÉD RALLY VÉGEREDMÉNY

1 Ott Tänak/Martin Järveoja (Toyota Yaris WRC) 2 ó 47 p 30.0 mp
2 Esapekka Lappi/Janne Ferm (Citroën C3 WRC) +53.7 mp
3 Thierry Neuville/Nicolas Gilsoul (Hyundai i20 Coupe WRC) +56.7 mp
4 Andreas Mikkelsen/Anders Jaeger-Amland (Hyundai i20 Coupe WRC) +1 p 05.4 mp
5 Elfyn Evans/Scott Martin (Ford Fiesta WRC) +1 p 08.2 mp
6 Kris Meeke/Seb Marshall (Toyota Yaris WRC) +1 p 38.8 mp
7 Sebastien Loeb/Daniel Elena (Hyundai i20 Coupe WRC) +1p 49.7 mp
8 Pontus Tidemand/Ola Floene (Ford Fiesta WRC) +3p 37.7 mp
9 Ole Christian Veiby/Jonas Andersson (Volkswagen Polo R5) +6 p 34.0 mp
10 Janne Tuohino/Mikko Markkula (Ford Fiesta WRC) +8p 21.4 mp
21 Jari-Matti Latvala/Miikka Anttila (Toyota Yaris WRC) +14p 44.4 mp

Mi következik?

A Mexikó Rally (március 7-10.) nagyon más lesz a csapatok és pilóták számára, mint a svédországi volt. Rossz minőségű murvás utak, és harminc fok körüli meleg vár az indulókra. Emellett a nagy tengerszint feletti magasság is megviselheti a versenyzőket. A pálya legmagasabb pontja 2737 méteren lesz, így a motorok kevés oxigént kapnak, így a teljesítményük akár 20 százalékkal is csökkenhet.

Exit mobile version