Főoldal Bemutatók Fiat Abarth értékesítési pont nyílt Budapesten

Abarth értékesítési pont nyílt Budapesten

Az Autóváros Fiat szalonjában hivatalos keretek között megnyílt Magyarország új, egyben Budapest első Abarth értékesítési pontja, így a Duna Autó portfóliójában elérhetővé válik a versenyzés jegyében született, skorpiós olasz brand.

Az idén 70 éves Abarth alapköveit lerakó Karl Abarth 1908-ban látta meg a napvilágot, Bécsben. Ezt követően Olaszországban kezdett el dolgozni, ahol tizenéves korában már bicikliket és motorokat tervezett. Lételeme volt a száguldás, mindig újabb, legyőzendő kihívásokat keresett, még az Orient Express nemzetközi gyorsvonatot is megverte 1934-ben, amivel legendás hírnevet szerzett. Számtalan diadalt maga mögött tudva, profi versenyzői karrierje Ljubjanában tört ketté, ahol súlyos balesetet szenvedett. Karl 1945-ben Meranóba költözött, és nevét Carlóra olaszosította, ezt követően a Porsche képviselőjeként kezdte meg pályafutását. Röviddel a II. világháború után, néhány társával együtt megalapította a Porsche Konstruktionen műhelyt. 1949-ben az egyik tag kiválása miatt felbomlott a vállalkozás, majd az év márciusában barátjával létrehozta az Abarthot. A bolognai székhelyű manufaktúra címere a november 15-én világra jött Carlo csillagjegye lett, a skorpió.

Az első legyártott példány a 204 A Roadster volt, a FIAT 1100 alapján. Az autó azonnal megnyerte az 1100 Sport Championship bajnokságot, valamint a Formula 2-t. A versenyzés mellett a vállalat tuningcsomagokat kezdett gyártani, melyek növelték az utcai autók teljesítményét és sebességét, ezáltal maximalizálták a vezetés élményét. Néhány év elteltével az Abarth & C. vállalat nagyjából 300 ezer kipufogórendszer éves gyártásával és csaknem 400 munkatárssal büszkélkedhetett. Mindeközben elmélyültek a kipufogók tervezésében és gyártásában, kis teljesítményű utcai autók számára készítettek egyedi specifikációkat. A kipufogók sikere megteremtette az anyagi alapot az autóépítéshez. A virágzó üzlet ellenére a versenyzéssel sem hagytak fel, mára közel 10 ezer győzelem, 133 nemzetközi rekord és 10 világrekord az Abarth & C. vállalkozás mérlege.

Az Abarth 595 modell egyes változatai a teljesítmény új szintjét képviselve nyújtanak kompromisszummentes élményt, legyen szó a Pista, Turismo, Esseesse vagy Competizione kivitelről. A 70 éves évforduló alkalmából, 1949 darabos limitált példányszámban készült 695 70th Anniversario legnagyobb különlegessége a 0-tól 60 fokig manuálisan állítható hátsó szárny, mely nem csupán kivételes fellépést kölcsönöz az autónak, hanem a gyors kanyarokban funkcionális szerepet is betölt.

„Az Abarth ma a stílust, elhivatottságot, nem utolsósorban a teljesítmény és műszaki precizitás legjavát képviseli. A Duna Autónál mindvégig az ügyfél igényeit tartjuk szem előtt, igyekszünk a legkülönbözőbb elvárásoknak is professzionálisan eleget tenni, így az olasz sportautó márka érkezésével olyan vásárlói szegmens felé nyitunk ajtót, akik irányába korábban nem szolgáltunk alternatívával. Várjuk szeretettel az autózás felé szenvedéllyel forduló, benzinvérű érdeklődőket a Duna Autó Abarth értékesítési pontjában” – fogalmazott Markó Zoltán, a Duna Autó Zrt. kereskedelmi és marketing igazgatója.

Az Abarth filozófiája szerint minden autó, ami legurul a gyártószalagról, prémium minőségű és egyedi. Aki egyszer belekóstol a vérpezsdítő élményvezetésbe, jó darabig nem kíván másba ülni, ugyanis a márka Carlo DNS-ével átitatott, sokszínű remekművei az átlagos sofőrből is kihozzák a benne lakozó skorpiót.