Amikor Tetsuya Matsudának megmutatták a hirosimai tornyot, kevesen tudták még elképzelni, hogy a Hiroshima Mazda elnök-vezérigazgatója mihez kezd majd vele. Ma a hirosimai Orizuru-torony a város egyik legjelentősebb építménye.
Tetsuya Matsudát, a Hiroshima Mazda nevű helyi Mazda-kereskedés elnök-vezérigazgatóját sikeres üzletemberként jellemezni talán még enyhe kifejezés is lehetne. Amióta csak a 30-as éveiben átvette a vállalatot, a most 53 éves Matsuda szorgalmasan diverzifikálja vállalkozását. Ennek keretében nemcsak Mazda-kereskedéseket, hanem többek között szállodákat és okonomiyaki éttermeket is üzemeltet. A folyamatosan gyarapodó dinasztiájához tartozó cégcsoport vállalatainak száma jelenleg mintegy 30-ra tehető.
„Cégünket 1933-ban alapították, így ez a világ legrégebbi Mazda-kereskedése. A vállalatot nagyapám, Soya Matsuda indította el, aki a ma Mazda néven ismert Toyo Kogyo tényleges alapítójának, Jyujiro Matsudának második fia” – tudjuk meg Matsudától. „Az eredeti épületek és létesítmények azonban 1945-ben az atombomba hatására hamuvá lettek, az akkori elnök, Soya Matsuda pedig a cég minden alkalmazottjával együtt életét vesztette. Azóta visszajutottunk oda, ahol most tartunk, hála a helyi közösség hihetetlen mértékű támogatásának az út során.”
Matsuda pontosan ezért érzi magát lekötelezettnek a város iránt, és ezért volt teendői között mindig az első helyen a törlesztés Hirosima lakóinak, amikor 36 évesen felajánlották neki a vezetői állást. „Amikor elnök lettem, a vállalatok társadalmi felelősségvállalása rendkívül divatos kifejezés volt, és mindenki részt akart benne venni” – emlékszik vissza Matsuda. „Akkoriban, a hozzánk hasonló autóipari vállalatoknál az volt a szokás, hogy a cég minden egyes autó eladásakor ültetett egy fát is, jelezvén, hogy ezzel hozzájárulnak a környezet megóvásához.”
De ez az ötlet nem ragadt meg benne. Az éghajlatváltozás nagy kérdés volt akkor, és még mindig az. Bár papíron hihetőnek tűnt, Matsuda úgy érezte, hogy egy fa ültetése minden egyes autóeladás alkalmával nem sok mindent oldana meg. Matsuda szerint egy olyan kérdésben, mint az éghajlatváltozás, a nemzetközi márkáknak és vállalatoknak kellene vezető szerepet vállalniuk. Ehelyett úgy döntött, hogy többet tesz a helyiekért. „Tevékenységeink során mindig is Hirosima állt az első helyen, ezért döntöttünk úgy, hogy térjünk vissza friss szemmel gyökereinkhez, és vizsgáljuk meg, hogy mit tehetnénk még a helyi közösségek és alulról építkező törekvéseik érdekében.”
A hiányzó darab
Mint Hirosima egyik prominens gazdasági vezetője, Matsuda számos háborús emlékművel kapcsolatos tevékenységben és szervezetben vett részt, és első kézből ismerte meg a helyi békemozgalmakat. Ő is úgy véli, hogy a háború kegyetlenségeit nem szabad elfelejteni, és azokat el kell mesélni a következő generációknak, de arra is rájött, hogy Hirosimából hiányzik valami, ami legalább ennyire: a jövőbe tekintés képessége.
Hirosima-szerte számos emlékmű és épület emlékeztet az atombombára és az áldozatokra, köztük a híres Atomic Bomb Dome és a Hirosima Peace Memorial Museum, amelyeket évente több mint egymillióan látogatnak meg. Azonban, ahogy Matsuda mondja, egyik sem mutatja be a mai Hirosimát.
„Kétségtelen, hogy fontos emlékezni. Az áldozatok hangja nagyon sokat jelent, amikor a háborúról és a világbékéről beszélünk” – mondja Matsuda. „Teljes mértékben kiállok Hirosima békét hirdető szerepe mellett. A városnak azonban azt is láttatnia kell a világgal, hogy a háború óta mi mindent értünk el, mennyit fejlődtünk, és hogy mit tartogat még a jövő.”
Matsuda küldetésének tekintette, hogy megmutassa a világnak, hogyan jutott el Hirosima oda, ahol most tart, és kutatni kezdte, miként valósíthatja ezt meg. 2009-ben találkozott a tökéletes megoldással: egy 12 emeletes épülettel, amelyet ma Hiroshima Orizuru Tower néven ismerünk.
Lenyűgöző kilátás
A 2016-ban megnyitott Hiroshima Orizuru Tower egy kereskedelmi célú irodaház, amely a Peace Memorial Park mellett található – a 12 000 négyzetméteres szabad teret az atombomba áldozatainak emlékének szentelték. Az Orizuru név origami papírdarut jelent, amelyet Japánban a béke szimbólumának tartanak. A földszinten, a helyi termékeket árusító kávézó és üzlet mellett egy kiállítótér is várja a látogatókat, amely bemutatja Hirosima történetét. A torony igazi különlegessége azonban a legfelső emeleten található kilátóterasz.
Az épület korábban egy biztosítótársaság tulajdonában volt, és amikor piacra került, egy üzlettársa megkérte Matsudát, hogy vessen rá egy pillantást. El is ment, hogy megnézze, de nem állt szándékában megvenni, hiszen tudta – mivel maga is vállalkozó volt -, hogy túl drága lenne a cégei számára. A legfelső emeletről nyíló kilátás azonban teljesen megváltoztatta a véleményét.
„A tetőn állva azonnal beleszerettem a városra nyíló kilátásba” – emlékszik vissza Matsuda. „A látvány több mint lenyűgöző volt. Egyszerre láthattad onnan az Atomic Bomb Dome-ot, mögötte az elterülő várost és a körülötte elnyúló hegyvonulatot. Az első gondolatom az volt, hogy ezt mindenkinek látnia kell. Az embernek elakad a szava, amikor arra gondol, hogy a helyiek micsoda erőfeszítéseket tettek a város újjáépítéséért az elmúlt 70 évben. Szinte érezni lehet az itt élő emberek hihetetlen elszántságát, és úgy gondoltam, hogy a város mára az emberi kitartás szimbólumává vált.”
Ez volt az a pillanat, amikor Matsuda meghozta döntését, hogy megvásárolja az épületet, bármi legyen is az ára. Végül a Hirosima iránti szenvedélye felülkerekedett az üzleti logikán. „Úgy gondoltam, hogy ebből az épületből egy új, Hirosima jövőjét jelképező nevezetességet tudunk létrehozni, ami eddig hiányzott a városból. Mindenkinek látnia kellene a kilátást a tetőről. Visszatekinteni mindig lehet, de muszáj előre is tekintenünk, hiszen Hirosima számára – a múlt folyamatos felidézésén túl – még oly sok lehetőség nyitva áll” – mondja Matsuda.
Csaknem hét évig tartott, mire az épületet Orizuru-toronnyá alakították. Matsuda elismeri, hogy mielőtt elkészült, voltak olyan időszakok, amikor komoly nyomás nehezedett rá, de megérte a fáradságot.
„A projekt sok váratlan fordulatot vett az út során, és mindig éreztem, hogy nagy a nyomás” – zárja Matsuda. „De ez volt a helyes út, és számomra egyértelműen ez volt a legfontosabb projekt, melyet a szülővárosomért véghez vihettem.”
