Főoldal Bemutatók Ford Homokbányában vezettük az új Ford Ranger Raptort

Homokbányában vezettük az új Ford Ranger Raptort

Megérkezett a hazai márkakereskedésekbe is a Ford Ranger Raptor, a kiemelten kedvelt pickup eddigi legmasszívabb és egyben legnagyobb teljesítménnyel felvértezett verziója. Homokbányában próbáltuk az autót a Ford magyarországi képviselete által szakújságíróknak szervezett esemény keretein belül.

Remek választásnak bizonyult a dunakeszi homokbánya, mint offroad helyszín: az egyik lehető legnehezebb és egyben legváltozatosabb terep-környezet, dombokkal, éles hajtűkanyarokkal megspékelve; sőt, még ugratni is volt lehetőség a menetpróba során.

Két – mondjuk így: pályamodul – állt rendelkezésére a meghívottaknak, melyek teljeskörűen lehetővé tették az új Ford Ranger Raptor próbára tételét, megismerését szélsőséges keretek közt. A Hungaroring profi instruktőrei által levezényelt tesztvezetés rendkívül élvezetes, s egyben tanulságos is volt, hiszen amellett, hogy az új Ranger Raptor szinte összes képességét sikerült kipróbálni-kiaknázni, számos közlekedésbiztonság szempontjából fontos szituációt is sikerült lemodellezni.

Féltünk attól, hogy a homok nem kifejezetten tesz majd jót az új Ford Ranger Raptoroknak, ám hamar eloszlattuk a kételyeket: a BF Goodrich gumikkal szerelt modellek olyan otthonosan és könnyedén mozogtak a gyalogosan szinte játhatatlan terepen, mintha tükörsima aszfaltúton lett volna megrendezve az esemény.

Tudni kell, hogy az autót a Ford Performance csapata fejlesztette ki az off-road rajongók számára. Az új modellt a Ford 2 literes EcoBlue motorjának biturbo változata hajtja, amelynek 213 lóerős teljesítményét és kereken 500 Nm forgatónyomatékát egy új, 10 fokozatú automata sebességváltó továbbítja a kerekekhez.

A csúcs-Ranger tekintélyt parancsoló kiállásáról extrém stíluselemek, nagy sebességű off-road képességeiről pedig egyedi Ford Performance futómű gondoskodik.

Idézünk a Ford által kiadott sajtóközleményből is: “Felejtsenek el mindent, amit eddig tudtak a pickupokról” – nyilatkozta Leo Roeks, a Ford Performance csapatának európai igazgatója. “A Ranger Raptor egy új faj; vérbeli sivatagi versenygép, amely a legkeményebb körülmények közt hozza a legjobb formáját.”

A Ford Ranger Európa legkelendőbb pickupja. A Ford 13.600 darabot adott el a járműből 2019 első negyedévében, ami 15 százalékos növekedést jelent az a tavalyi év azonos időszakához képest. Magyarországon tavaly összesen 2248 Ranger talált gazdára, amivel a modell toronymagasan, 45,5 százalékkal vezeti a hazai pick-up szegmenst.

Kemény, mégis kifinomult

A legnagyobb igénybevételek elviselésére tervezett Ranger Raptor egyedi, szupererős alváza nagy szilárdságú, ötvözött acél elemeket is tartalmaz, amelyek még a terepversenyek extrém terheléseit is jól bírják. A Raptor nagy teljesítményű futóművét speciális megerősítésekkel látták el, hogy a szerkezet nagy sebesség mellett is jól működjön a kemény terepen, miközben tökéletes irányíthatóságot és kényelmes rugózást kínál.

Az autó nyomtávját 150 mm-rel kiszélesítették, és a hasmagasság is 51 mm-t nőtt Ranger XLT változathoz képest. A Pozíció Érzékelő funkcióval kiegészített Fox Racing Shox lengéscsillapítók erősebb csillapítást és páratlan terepképességet kínálnak az extrém helyzetekben, az országúton viszont úgy változik a csillapítás mértéke, hogy az autó simábban fusson.

Az első lengéscsillapítók mozgástartománya 32, a hátsóké 18 százalékkal nőtt. A nagy teljesítményű, 63,5 mm-es dugattyúkkal működő lengéscsillapítókhoz alumínium lengőkarok csatlakoznak, a hátsó, spirálrugós felfüggesztést pedig Watt-rudazat egészíti ki, ami rendkívül kis oldalirányú kitérés mellett is nagymérvű fel-le mozgást enged a tengelynek.

A biztonságos lassításról és megállásról ikerdugattyús első féknyergek (51 mm-es, azaz 20 százalékkal nagyobb átmérőjű dugattyúkkal) és 332×32 mm-es hűtött első tárcsafékek gondoskodnak. A 332×24 mm-es hűtött hátsó tárcsákat markoló hátsó féknyereg dugattyújának átmérője 54 mm-re nőtt. A minden terepre alkalmas BF Goodrich 285/70 R17 gumiabroncsokat kifejezetten a Ranger Raptorhoz tervezte a gyártó. A 838 mm átmérőjű és 285 mm széles gumik erős oldalfallal készülnek, hogy a vezető a legfélelmetesebb terepen is magabiztosan mozoghasson az autóval, miközben az abroncsok agresszív terepmintázata ugyanolyan stabil útfogást kínál a felázott utakon, mint a hóban, a sárban vagy a homokban.

“A Ranger Raptor egyik különleges képessége, hogy a vezető kedve szerint nyomhatja a gázt terepen, miközben az autó olyan kényelmesen rugózik, mint egy milliomos limuzinja” – magyarázta Damien Ross, a Ranger Raptor programvezető főmérnöke. “A Ranger Raptor minden eleme a Ranger pickup kimagasló funkcionalitására és kifinomultságára épít, és mindezt magasabb szinten valósítja meg. Az autó építésekor a menetdinamika volt a kiinduló pontunk, és sikerült egy igazán különleges járművet alkotnunk.”

Az egyedi futómű tovább javított off-road geometriájának köszönhetően az autó hasmagassága 283 mm, gázlómélysége 850 mm, első terepszöge 32,5 fok, rámpaszöge és hátsó terepszöge pedig 24 fok, vagyis a terepképességek igazán meggyőzőek. A Ranger Raptor alsó szerkezeti elemeit különleges védelem óvja a tereptárgyak okozta sérülésektől: a Ranger szokásos motor- és sebességváltó-védőelemeit egy új, 2,3 mm vastag, a normál kivitelnél 60 százalékkal merevebb, nagy szilárdságú acéllemezből készül kartervédő egészíti ki.

Minden terepre

A Ranger Raptor vezetője a Terepvezérlési rendszer hat előre programozott beállítása közül választva igazíthatja az autó viselkedését az adott terep- vagy útviszonyokhoz:

• Normál üzemmód kimagasló kényelemmel, kedvező üzemanyag-fogyasztással és könnyű irányíthatósággal • Sport üzemmód gyorsabb reakciókkal a lelkesítő közúti autózáshoz

• Fű/Murva/Hó üzemmód a biztonságos és magabiztos autózáshoz a csúszós terepekhez és egyenetlen útfelületekhez

• Sár/Homok üzemmód, ami úgy hangolja át az autó reakcióit, hogy a kerekek tapadása optimális legyen a süppedős közegekben, például a homokon vagy a sárban • Szikla üzemmód kifejezetten a sziklás talajon történő, kis sebességű araszoláshoz, ahol kulcsfontosságú a finom irányíthatóság

• Baja üzemmód, ami úgy hangolja át az autó reakcióit, hogy optimális legyen a nagy sebességű terepezéshez (pontosan úgy, ahogyan a híres Baja Sivatagi Rallyn szükséges)

A Ford mérnökei kíméletlen teszteknek vetették alá az új Ranger Raptor erőteljes 2.0 EcoBlue Bi-turbo motorját és 10 fokozatú automata sebességváltóját, hogy megbizonyosodjanak a hajtáslánc megbízhatóságáról; többek közt 200 órán át megállás nélkül a vörös izzásig pörgették a nagy nyomású és az alacsony nyomású turbótöltőket.

Az alacsonyabb fordulatszám-tartományokban a két turbó egymással sorba kapcsolva biztosítja a motor teljesítményét és gyors gázreakcióit, magasabb fordulatszám mellett pedig a nagyobb méretű, alacsony nyomású turbótöltő biztosítja az erőforrás csúcsteljesítményét.

A Ford 10 fokozatú automata sebességváltója az F-150 Raptor modellben mutatkozott be; a szerkezet tartósságát és kis tömegét nagy szilárdságú acél, alumínium és kompozit anyagok felhasználásával sikerült elérni. A szélesebb fokozatkiosztás élénkebb gyorsulást, jobb gázreakciót és 8,9 l/100 km üzemanyag-fogyasztást, valamint 233 g/km CO₂-kibocsátást* biztosít. Valós idejű, adaptív váltásütemező algoritmusok segítenek abban, hogy a váltó a megfelelő időben mindig a megfelelő fokozatot kapcsolja.

Az egyedi váltókalibrálásnak a Live in Drive funkció is része, amikor a kormány mögötti váltókarok manuális használatával bármikor felülírható az automata szerkezet fokozatválasztása. A vezetéstámogató és biztonsági technológiák segítségével a vezető magabiztosabban nézhet szembe a terep vagy a kemény munkakörnyezet kihívásaival.

A Ranger Raptor felszereltségében többek közt megtalálható az oldaldőlés-mérsékléssel kiegészített Ford Stabilitásvezérlés legújabb változata, az Elektronikus Stabilitásvezérlés, az Utánfutó Stabilizáló rendszer, a Hegymeneti Elindulássegítő, Lejtmeneti Szabályozás és az Adaptív Terhelésszabályozás is.

Praktikus technológia, ami mindig rendelkezésre áll

Az új Ranger Raptor utasainak kényelmét számos kifinomult megoldás szolgálja; például a SYNC 3 kommunikációs és fedélzeti szórakoztató rendszer, aminek segítségével egyszerű, hétköznapi szavakkal kezelhetők az audiorendszer, a navigáció és a csatlakoztatott okostelefonok funkciói. A berendezés része a felár nélkül járó Apple CarPlay és Android Auto™ rendszerekkel, s egyúttal a SYNC AppLink rendszert is magában foglalja, amivel a vezető menet közben hangutasításokkal kezelheti okostelefonos alkalmazásait.

Az autó 8 colos, színes központi érintőképernyője a kétujjas csippentés és a végigsimításos mozdulatokkal is használható. Ezen a kijelzőn jeleníthető meg a műholdas navigáció is, ami akkor is kiválóan működik, amikor az autó mindentől távol, terepen közlekedik, sőt még „Ariadné fonala” funkciót is kínál, rögzítve a jármű nyomvonalát, amikor a vezető egy ismeretlen, feltérképezetlen területet derít fel. A FordPass Connect rendszer beépített modem-technológiája útközben is stabil internetes kapcsolatot biztosít.

Lenyűgöző formák, lenyűgöző funkciók

A kontrasztos Dyno Grey elemekkel tarkított Ford Performance Blue, Colorado Red, Shadow Black, Frozen White és Conquer Grey fényezések hatásosan hangsúlyozzák ki az új Ranger Raptor agresszív karakterét, kimagasló teljesítményét és funkcionalitását.

Az orr-rész a világ első, gyári tuninggal készült off-road pickupja, a Ford F-150 Raptor hangulatát idézi: a xenon-fényszórók között és a rácsszerkezetre épített első lökhárító fölött erőteljes megjelenésű, új hűtőrács uralja a látványt. A lökhárítóba épített új LED ködfényszórók funkcionális légterelő nyílásai kisimítják a karosszéria körül áramló levegő útját.

A látványos, kiszélesített kompozit első sárvédőket úgy tervezték, hogy jól bírják az off-road használat során keletkező sérüléseket, és hosszabb rugóutat biztosítsanak a túlméretes kerekek számára. Az oldalsó fellépők kialakítása megakadályozza a kőfelverődést a karosszéria hátsó részére, kivezető nyílásaik pedig megelőzik a sár, a homok és a hó lerakódását a felületen.

Mindemellett a Ranger Raptor vérbeli munkagép is maradt. A módosított hátsó lökhárítóba beépített vonóhorog 2500 kg vontatási kapacitást biztosít. A két első vonókampó 4635 kg-ig, a két hátsó pedig 3863 kg-ig terhelhető. Az 1560×1575 mm méretű platóbélés megóvja a hátsó traktus fényezését a szerszámok és a rakomány okozta karcolásoktól, de a hétvégi programok során is jó szolgálatot tesz, amikor az autó tulajdonosa koszos kerékpárokat vagy jetski-t szállít. A Platóhátfal Emelő Asszisztens rendszer új torziós rudazatot kapott, így a plató hátfala 66 százalékkal kisebb erőkifejtéssel hajtható fel.

A Ford Performance jellegzetes stílusjegyei a kabinban is felfedezhetők, ahol kiváló minőségű kézműves kidolgozás, harmonikus színek és strapabíró anyagok fogadják az utasokat. Az ülések erőteljes oldalpárnázása kiváló megtámasztást biztosít a nagy sebességű terepezés közben, és a duplán megerősített, szarvasbőr-hatású kárpitozáson nem csúszkál az utasok teste.

Az utasteret kék öltésekkel varrott bőrbetétek díszítik. A perforált bőrrel borított, egyedi kormánykerék mögött található kis tömegű, versenyautó-stílusú magnézium váltókarokkal gyorsan és pontosan lehet fokozatot váltani. A volánon jól látható jelzés mutatja a középállást – ami terepen hasznos segítség –, és a kormánykerék középső részét dombornyomású Raptor-embléma díszíti.

“Az új Ranger Raptor mindent tud, amire egy adrenalin-vadász autós vágyhat” – vélekedett Roeks. “Olyan, mint egy crossmotor, egy motoros szán és egy ATV egybegyúrva: ez a tökéletes kaland-pickup.”

A sivatagi versenyzés értékes tapasztalatai

A Ford Ranger Raptor pickup Baja üzemmódja a Baja 1000 futamra utal, vagyis a mexikói Baja California félszigetet átszelő kemény, hosszú távú versenyre, ami a világ egyik leghíresebb off-road erőpróbája.

Az új Ranger Raptor méltó utódja az eredeti Ford F-150 SVT Raptornak, amely 3. helyezést szerzett a 2008-as Baja 1000 futamon, majd pedig 2010-ben megjelent az amerikai márkakereskedésekben.

Elődjéhez, valamint a Ford F-150 Raptor legújabb generációjához hasonlóan a Ranger Raptor is kemény teszteken esett át az USA-ban, a Borrego Springs körül húzódó sivatagos vidék autógyilkos terepén.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

Fotó: Wiedermann Media

Fotó technika: Canon

Együttműködő partnereink: Acer HungaryCamera Kft.

Utómunka hardver: AcerASUS