A Ford Alapítvány által világ 40 országában sikeresen működő Ford Driving Skills for Life elnevezésű ingyenes tréningsorozat 2017-es debütálása után idén is megérkezik Magyarországra – jelentették be a Ford sajtótájékoztatóján. A társadalmi szerepvállalás program célja, hogy segítse a 18-24 év közötti friss jogosítvánnyal rendelkező fiatalokat a vezetési gyakorlat megszerzésében, hogy elkerülhessék az autóbaleseteket.
Ebben az évben is 320 fiatalt várnak a szervezők. A közúti közlekedés jelenti a legnagyobb veszélyt a fiatalokra: Magyarországon évek óta ez az első számú halálozási ok, a felmérések szerint korcsoport közel 15% százaléka okozott vagy szenvedett már el autóbalesetet.
“Mellbevágó statisztikák bizonyítják, hogy a 18-24 éves korosztály közel kétszer akkora eséllyel veszíti életét a közutakon, mint a többiek, körükben Európa szerte ez a vezető halálok. Ezért is vagyunk nagyon büszkék, hogy a Ford Driving Skills for Life CSR-programot ismét Magyarországra hozhatjuk. Az ingyenes vezetéstechnikai oktatás során a vezetés közben adódó vészhelyzetekre próbáljuk felkészíteni a fiatalokat, hiszen a jogosítvány megszerzése csak egy dolog, a járművezetői rutin elsajátítása viszont hosszútávú folyamat. A szeptember 22-23-án szervezett vezetéstechnikai tréningünk már a világ minden táján bizonyított, így biztosra vesszük, hogy a fél napos képzést követően a tapasztalatlan fiatal sofőrökből is magabiztos autóvezetők válhatnak. Érdekes, kreatív és mindenekelőtt hatékony programmal várjuk a jelentkezőket” – mondta Györke Orsolya, a Ford Driving Skills for Life magyarországi menedzsere.
A Ford Driving Skills for Life programot 2003-ban az USA-ban, az amerikai közlekedési hatósággal együttműködve indította el az autógyár. Mostanra pedig 41 országban tartanak sikeres tréningeket világszerte, összesen több mint 1 000 000 fiatal számára biztosítva gyakorlati képzést. 2013-as európai bevezetése óta – 12 milió eurós befektetéssel – kontinensünkön is több mint 30 000 friss jogosítvánnyal rendelkező fiatalnak segítettek már, és hazánkban is hosszútávra terveznek.
A 4, egyenként félnapos tréningre szeptember 22-23 kerül sor a Pólus Center parkolójában, Budapesten, de az érdeklődők már most is jelentkezhetnek rá a www.drivingskillsforlife.hu weboldalon. A Ford DSFL-hétvégén a fiatalok olyan veszélyhelyzetek megoldását tanulják, mint az alulkormányzottság (vizes/havas úton való megcsúszás), a vészfékezés, és manőverezés illetve a zavaró tényezők, mint a vezetés közbeni mobilozás hatásai. A tréningen kreatív szemléltetőeszközök és számítógépes szimulációk és VR élmény is segítik fejlődésüket.
A Ford által fejlesztett ittas vezetést és droghasználatot sőt másnaposságot szimuláló öltözetének kipróbálása is a program része. A Ford európai kutatása szerint ugyanis a fiatalok 13% százaléka vezetett már ittasan, 8 százaléka illegális szerek hatása alatt, vagy 15 százalék pedig másnaposan.
A 2018-as Ford Driving Skils for Life program fókuszában a városi biciklistákkal közös, biztonságos közlekedés áll. Ahogy egyre többen kezdenek biciklivel közlekedni, úgy sokasodnak az európai nagyvárosokban az autósok és a kerékpárosok közti incidensek. Az eltérő tempóban közlekedő autókat és bicajokat biztonságosan elválasztó infrastruktúra fejlesztése nehezen tud lépést tartani ezzel a jelenséggel, ezért a Ford európai átfogó kampányt indít, amelynek célja, hogy segítsen biztonságosabbá, tisztábbá és kevésbé zsúfolttá tenni a városi utakat.
A Ford ‘Share The Road’ vagyis ’Az út mindenkié’ kampánya, melynek nagykövete Dobó Kata színésznő arra törekszik, hogy összhangot teremtsen a közlekedők közt, kihangsúlyozva a vállalat hitvallását, amely szerint mindenki számára előnyt jelentene, ha egyre több ember kerékpározna – különösen a rövidebb távokon –, ám ennek alapvető feltétele a megfelelő biztonság. A művésznő 2 figyelemfelkeltő kisfilmben mutat be egy-egy könnyen alkalmazható apró figyelmességet, melyeket alkalmazva a balesetek egy része megelőzhető. A két kisfilm, a ’Holland módszer’ és a ’Tarts távolságot’ a napokban debütál a Ford facebook oldalán.
A biztonságos közlekedés szemléltetésére a Ford egy teljesen újszerű virtuális valóság élményt dolgozott ki. A ‘WheelSwap’ segítségével a fiatalok a DSFL program keretében milyen hajmeresztő – és mennyire életveszélyes – a másik fél számára, ahogyan az úton viselkednek. Az első felmérések azt mutatják, hogy miután az emberek mindezt megélték a virtuális valóságban, szinte valamennyien azt mondták, hogy változtatniuk kell a közlekedési szokásaikon.
„Szó szerint kijózanítóak a hazai közúti balesetekkel foglalkozó statisztikák. 2016-ban a hazai közutakon összesen 15 514 olyan baleset történt, amelyet járművezető okozott. Ezen balesetek 15%-át, 2272-t 25 évesnél fiatalabbak okoztak. A kezdő vezetők rutintalanságát , tapasztalatlanságát jól illusztrálja, hogy körükben a farolás, felborulás és pályaelhagyás miatti személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek, valamint az álló járműnek és szilárd tárgynak ütközés aránya különösen magas (az előbbinél közel 21 %, az utóbbinál mintegy 17 %). Üdvözöljük a mostani kezdeményezést, és minden támogatást biztosítunk a Ford Driving Skills For Life képzéssorozathoz” – mondta Óberling József, r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője.
A Ford Driving Skills for Life képzés során azonban nemcsak a törvényileg szabályozott veszélyforrásokról esik majd szó, de a szervezők kiemelt figyelmet szentelnek a másnapos vezetés témájának, ami a részegséghez közeli mértékben befolyásolja a volán mögötti teljesítményt. Illetve a közösségi médiahasználatból és a telefonálási szokásokból adódó veszélyeknek is. A Ford kutatása szerint a 18-24 éves korcsoportba tartozó autóvezetők 13 százaléka ül autóba egy-egy buli után, és 43 százaléka SMS-ezik, 36 százalékuk telefonál, 11 százalékuk néz mobilon videókat vagy szelfizik vezetés közben.
„Az európai fiatalok halálozási okai között az első helyen szerepel az autóbaleset, ezért kiemelten fontos, hogy a friss jogosítvánnyal rendelkező, rutintalan fiatalok minden segítséget megkapjanak ahhoz, hogy gyakorlott autóvezetőkké váljanak. A tréning programját a nemzetközi szakértőcsapattal közösen állítottuk össze, a magyar hatóságok bevonása mellett, így ténylegesen a hazai valóságra szabtuk az elméleti, a gyakorlati, illetve a demonstrációs részeket is. A képzés során a számítógépes játékok, és a virtuális valóság is a segítségünkre lesz, valamint a drogok és az alkohol hatásait demonstráló öltözettel, illetve a megváltozott útviszonyok és extrém időjárás által okozott veszélyek szimulálásával zajlik majd az izgalmas felkészülés.” – mondta Albert Péter vezetéstechnikai szakértő, a program vezető trénere.
A Ford és a közreműködő hatóságok remélik, hogy a programban minél több magyar fiatal vesz majd részt, hiszen a közutak biztonsága mindannyiunk érdeke és a rutin megszerzése, illetve megtartása életeket menthet.
A félnapos, ingyenes programra folyamatosan lehet regisztrálni a http://www.drivingskillsforlife.hu weboldalon.