Ha egy autó többre hivatott azoknál a korlátoknál, amelyeket tervezői kijelöltek a számára, nincs más lehetőség: radikális változtatásokra van szükség. Így lett a békés Peugeot 106-ból tekintélyt parancsoló, ugyanakkor rendkívül stílusos pályaversenyautó.
Amikor Philippe Duperray 2012 májusában 350 euróért megvásárolt egy türkizkék Peugeot 106-ost, barátai értőn bólogattak: pontosan tudni vélték, mire készül a lelkes fiatalember. Philippe alighanem megerősíti a futóművet, az 50 lóerős, egyliteres motor helyébe erősebbet szerel (talán a 106 GTI 120 lóerős 1,6-osát!), a vicces üléseket pedig, amelyek a képregény-ihletésű kárpitozást kisautó formájú fejtámasszal toldották meg (a 106 Cartoon egy facelift előtti, francia belpiacos limitált széria volt), nyilván kicseréli egy kagylóülésre.
Philippe-nek azonban ennél sokkal ambiciózusabb elképzelései voltak. A Peugeot 106 ralisikerei jártak az eszében, ám álmaiban a francia apróság egészen más súlycsoportban versenyzett. Ezért gondolt egy merészet, és a 106-os egyik kortársának erőforrását építette be az autóba. A Mitsubishi Lancer Evo IV 2,0 literes turbómotorja alaphelyzetben 280 lóerőt és 330 Newtonmétert tudott – komoly előrelépés a 106 Rallye S1 103 lóerejéhez képest.
A turbómotor viszont olyan lavinát indított el, amire nem biztos, hogy fel volt készülve az alkotó: nem csak a sebességváltót, de az összkerékhajtást, sőt, a teljes futóművet is átvette. Ezen a ponton egyszerűbbnek tűnt eldobni a donorautó karosszériáját, valamint a Peugeot padlóját, és összehegeszteni a két autófelet. A projekt korai fázisaiban készített fényképeken jól látszik, mennyivel kompaktabb a 106-os karosszériája, mint a Lancer padlója.
A fiatalember azonban frappáns megoldást talált az aránytalanság áthidalására: elöl és hátul egyaránt jócskán kiszélesítette a kerékdobokat. Itt még üvegszálas műanyagot alkalmazott, később azonban áttért a karbon kompozitokra: szénszálas műanyagból készült a motorházfedél, az ajtók, a motor burkolóelemei, a digitális műszeregységet befogadó műszerfal, valamint a fényszórók helyére kerülő vakdugók – az ugyanis az első pillanattól fogva nyilvánvaló volt, hogy a Peugeot 106 Evolution nem közúti használatra készül.
Ezért alkotója nem csak megerősítette a vázszerkezetet, de többpontos bukókeretet is hegesztett az autóba. És miután megbizonyosodott afelől, hogy az autó elbírja a nagyobb teljesítményt, megkezdődhetett a motortuning. A lökettérfogatot 2,3 literre növelték, kicserélték a dugattyúkat, a hajtókarokat, a vezérműtengelyt, a szeleprugókat és az injektorokat. A hatalmas Garrett GTX3582 turbó 1,8 barral tölt. A művészien kanyargó leömlőket és a kipufogórendszer egészét Philippe saját kezűleg tervezte és kivitelezte. A sebességváltó szekvenciális Quaife egység, az első fékek az XYZ Racingtől, a hátsók a Brembótól származnak.
A projekt most, nyolc év után is folyamatos változásban van, de amikor legutóbb mérték, a motor 670 lóerő fölött teljesített a fékpadon, a forgatónyomaték pedig meghaladta a 850 Nm-t. Mindehhez 1030 kilós saját tömeg társul, ami nem egészen egy mázsával nehezebb, mint az eredeti Peugeot 106! Mindennek fényében nem hibáztathatjuk a tervezőt, hogy a hátsó szélvédőbe vágott réseken kivezetett, robusztus alukonzolra hatalmas karbonszárnyat szerelt.
A leszorítóerő pontos mértékéről nincsenek mérések, de erős a gyanúnk, hogy az a Peugeot 208 T16 versenyautó állhatott modellt a spoilerhez, amellyel Sébastien Loeb 2013-ban megnyerte a Pikes Peak-i hegyi felfutó versenyt.
Jelen formájában a Peugeot 106 Evolution agresszív megjelenésében és zabolátlan vezethetőségében sokkal inkább emlékeztet a félelmetes B-csoportos raliautókra, mint arra az N-csoportos versenyautóra, amelynek az egykori 106 Rallye volt a homologizációs modellje. A félelmetes vonalakon is átsüt azonban annak a típusnak az eredendő bája, amely a kényelmes rugózást élvezetes vezethetőséggel társítva a kilencvenes évek meghatározó modellje volt az európai kisautó-piacon.
Homológ a négyzeten
Philippe Duperray alkotása kétszeresen is majdnem-versenyautó, hiszen mindkét donormodell azért született, hogy gyártóik részt vehessenek a megcélzott motorsport-szériákban. Az eredeti Peugeot 106 Rallye S1 erőssége a kiegyensúlyozott futóműben és a minimális tömegben rejlett; ezt fejelte meg a 106 Evo a multilink hátsó felfüggesztéssel, jobb stabilitást eredményező, nagyobb tengelytávval (2385 helyett 2510 mm), valamint az alapkivitelében is jóval erősebb, az átépítést követően pedig egyenesen pokoli hajtáslánccal.
Az egyedi kis Peugeot legkülönlegesebb komponense mégis az összkerékhajtási rendszer, amely megjelenésekor világszenzációnak számító aktív nyomatékvektor-szabályozási technológiát alkalmazott. Ez a fékek és a hajtóerő oldalankénti szabályozásával biztosított kiemelkedő ívmeneti és fékezési stabilitást. A hidraulikus rendszert vezérlő számítógép a kormányműtől, a fojtószeleptől és gyorsulásérzékelő szenzoroktól kapott jelek alapján osztotta meg a rendelkezésre álló nyomatékot a hátsó kerekek között.
