Site icon AutóAddikt

Peugeot 3008 2.0 HDi 150 Allure teszt

Mint tudjuk, se szeri, se száma az autógyártók palettáján fellelhető, alapvetően családcentrikusságot előtérbe helyező megoldásoknak. Persze a ténylegesen familiáris alternatívák SUV, MPV rövidítéseket használnak, azonban nem szabad elfeledkeznünk a crossoverek által kínálta lehetőségekről sem.

Ez a kategória tulajdonképpen átmenetet képez a személyautók és a terepjáró jellegű kialakítású karosszériaforma közt, ebből adódóan viszont sikerült létrejönnie egy merőben újszerű, önmagában is életképes szegmensnek. S ennek tudatában bátran állíthatjuk, hogy a Peugeot éllovasa az újításoknak, főként, ha a 2008-as első debütálását nézzük a 3008-as modellnek; akkoriban kezdett kibontakozni ez az egyébként még hasznosnak is nevezhető irányvonal – ha nem vesszük egy kalap alá a kombikkal, vagy a kisbuszokkal akár ezt a kategóriát.

Tavaly, azaz 2013-ban megkapta első jelentős faceliftjét a Peugeot 3008 (korábban voltak kisebb és nagyobb változtatások már, de a konkrét egységet nem érintette), így a francia gyártó crossovere is felzárkózott külsejével a jelenleg futó márka-arculathoz. Ennek megfelelően a hűtőmaszk teljesen átrajzolásra került, hangsúlyosabb lett, nemes egyszerűséggel kettő krómcsík szeli keresztbe a fordított trapézalakzatot, alatta a rendszámtáblahely kialakításával. A Peugeot logó is feljebb kúszott a motorháztető alsó határvonala felé, kissé süllyesztett beágyazással, míg az imént már taglalt hűtőmaszk krómfelületeibe (keret) került integrálásra a Peugeot felirat. A ködlámpák kialakítása is elnyújtottabb lett, a két alsó sarkon helyezkedik el, a prémium jelleget idéző krómozást ezek a részelemek is megkapták szigorúan. Futurisztikus körítésből nincs hiány: a mellső lámpatestek tokozása felfelé ívelt, szinte az A oszlop kezdetéig kihúzott vonalakkal, aprócska szinteltéréssel az alsó vonalvezetésnél, kihangsúlyozva a bi-xenon projektoros felépítés jellegét.

Minden marad a jól megszokottak szerint. Vagy mégsem teljesen?

Oldalról szemlélve is hasonló a helyzet stílus téren, ugyanis a prémium jelleg megmarad, méghozzá finom ívelések váltakozásával, fénytöréssel játszó színárnyalatok felsorakoztatásával, kihangsúlyozottan vastag krómberakások alkalmazásával a tetővonal lezárásaként. Ha pedig nem lenne elegendő a jelentősen domináló csillogás, a küszöb alsó peremére is került egy-egy díszléc, követve a 17 col átmérőjű alumínium keréktárcsák mattezüst karakterisztikáját. A sárvédőívek megfelelő arányúak, a választott kerékméret optimális, az egész autó egységességét erősíti.

Kifogástalan tehát a formavilág, mely a Peugeot 3008 kialakítását jellemzi, s nincsen ez másként a far jellegzetes pontjait mustrálva sem. Sőt, megkockáztatjuk a kijelentést: a franciák talán itt találták el a legjobban a kissé formabontóba hajló, ám cseppet sem zavaró, ugyanakkor néhol eltúlzott dizájnkörnyezetet, hiszen a háromszögalakzatra hajazó, oroszlánkarmolás-mintára emlékeztető LED csíkokkal felvértezett helyzetjelzők különösen feltűnőek már messziről is. Remek tehát a látvány, hozza az igazi Peugeot-érzést – viszont a tervezőmérnökök láthatóan érezték, elég is ennyi a szélsőségesebbnek tűnő megjelenés alkalmazásából, s a lökhárító kiképzése, alatta a minimalista diffúzoros jelleg is visszafogott.

Prémiumos jelleg a beltérben is

Kényelem, komfort az elsődleges: lehetne ez egyfajta szlogen is, ha a Peugeot 3008 enteriőrjéről esik szó. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy a Napimagazinnál járt tesztautó magas felszereltségű Allure csomaggal érkezett, bőr-szövetkárpit kombinációjú első és hátsó fotelekkel, lágy vajbőr belső bevonatokkal.

Az ülések ergonómiailag kifogástalannak tűntek, bár comb- és deréktámaszt nem tartalmazott a konfiguráció, viszont hosszában és széltében is remekbeszabottan tartó ülő, illetve hátlapok tekintetében nem volt panasz. A hátsó, 60:40 arányban dönthető hátsó hármas üléssor befogad ennyi felnőttet is gond nélkül, feltéve, ha átlagos testalkatról van szó, s az utazók magassága sem több úgy 185 centiméternél. Igaz, a fejtér itt az átlagosnál kicsit szellősebb, viszont ha az elöl utazók a megszokottnál hátrébb tolják az üléseket, bizony a lecsökkent térdtér hatásaképp feljebb kell tornásznunk magunkat (megnyújtott fejtámlák is, hosszirányban kellemes intervallumon belül állíthatóak), viszont így már sanszos, hogy kisebb-nagyobb bukkanóknál fejünkkel súroljuk a tetőkárpitot.

Mint ahogyan azt az oroszlános márka többi képviselőjénél is megszokhattuk, a kormánykerék fogása kifejezetten kellemes, tenyérbe simuló, ám nem követi a jelenlegi trendet, azaz például a 208-ban, 2008-ban, vagy akár a 308-ban jelen lévő redukált átmérőjű kormány megoldásokat. Ez nem jelent problémát, mindkettő változat használata megszokás kérdése. A vezetőálláshoz tartozó központi műszeregység viszonylag jól olvasható, az adatok visszajelzése jó, viszont tükröződésre és fals csillogásra való hajlam észlelhető menet közben.

Ergonómia

Hatsebességes manuális kéziváltóval próbáltuk a Peugeot 3008 modellt, a fokozatok jól kapcsolhatóak, viszont maga a sebességváltó elhelyezése túl magasra került, nyújtózva lehet csak elérni, továbbá ha a vezető melletti ülésen helyet foglaló utas menet közben mondjuk a klíma állításával babrál, könnyedén beleütközhet az épp sebességet váltó sofőr ténykedésébe. Ez nem kifejezetten szerencsés, mint ahogyan a középkonzoli könyöktámasz elhelyezkedése sem, a cockpit irányú végállás rövid, így az autót vezető pihentetett karral nehézkesen éri el a túlzottan előre helyezett váltókart.

Megszokást igényel a középkonzoli légbeömlők alá helyezett gombsor kezelése is, ez könnyen elvonhatja a figyelmet a vezetés közben. Az infotainment, a 240 Watt összteljesítményű JBL audio és WIP Com 3D videorendszer, s egyben navigációs rendszer kijelzője a középkonzol felett lett elhelyezve, indításkor autmatikusan felnyílik, ez illusztris látvány; a megjelenítő részletes, jól közvetíti az információkat.

Tesztelt Peugeot 3008 crossoverünkbe head-up displayt is kapott a még komfortosabb és biztonságosabb vezetési élmény érdekében. Az áttetsző polikarbonát lapkára alapvető információk kivetítését lehet beállítani, mint például a pillanatnyi sebesség, vagy az optimális követési távolság tekintetében.

Helykihasználás: szinte elsődleges szempont egy családi egyterűnél

Unalomig ismételjük minden olyan autótesztünkben, amely révén a családi autó-megoldások kerülnek előtérbe, hogy az egyik legsarkalatosabb pont ilyen esetekben a pakolhatóság, helykihasználás. A Peugeot 3008 alaphangon 432 literes csomagtérrel rendelkezik, ez az érték egészen 1604 literig srófolható.

Mindhárom hátsó ülés (akár egyenként is) szimpla gombnyomással síkba dönthető, így pillanatok alatt megtalálhatjuk a leginkább ideális rakfelület kialakítást. Ráadásként pedig jelen van a lehajtható, akár 200 kilogrammal terhelhető csomagtér-perem is, mely révén játszi könnyedséggel rámolhatunk ki és be az autóból, nem beszélve a három fokozatban állítható magasságú csomagtérpadlóról. Pluszban még 12 voltos csatlakozót, számos rekeszt, tárolóhelyet és felszereltségi elemet is kapunk, no meg egy önálló zseblámpa is rendelkezésre. Kellhet-e ennél több?

Profilváltót is találhatunk a Peugeot 3008 utaskabinjában. Ez a Grip Control csúszásgátló rendszer, állításával a hajtáslánc optimalizáltan alkalmazkodik esős, sáros, havas útviszonyokhoz is, akár könnyedebb offroad környezetekben is.

A Peugeot 3008 jelenleg legfrissebb változata, annak Allure felszereltségű verziója természetesen fel lett vértezve a jelenkori legfontosabb biztonsági kiegészítőkkel. Így hát nem meglepő az első parkoló- és tolatóradar, a tolatókamera, az ESP illetve a szériafelszereltséghez tartozó hat légzsák jelenléte. A karosszéria jelentős megerősítést kapott, az esetleges ütközés energiái nagy mértékben elnyelésre kerülnek, frontális ütközés esetén a biztonsági kormányoszlop csak csekély mértékben mozdul el az utastér felé, valamint csökkenti a motor és/vagy váltómű utastérbe behatolásának kockázatát.

Nem hazudtolja meg önmagát most sem a 2 literes PSA gázolajos egység

Szeretjük a PSA dízeleit. Ez tény, legyen akár 1.6, vagy 2 literes erőforrásokról szó. Jelen esetben a próbára tett Peugeot 3008 az utóbbit, tehát a konkrétan 1997 köbcentiméteres, 4 hengeres soros turbótöltött gázolajossal lett szerelve. Az aggregát 150 lóerőt képes mozgósítani 3750 percenkénti fordulatszámon, a maximális forgatónyomaték pedig 340 Newtonméter, 2000-es RPM-en. A motor karakterisztikája fenti adatok tükrében kellően dinamikus, combos, alacsony fordulatszám-tartományokban is remekül kiautózhatók az egyébként hosszúra nyújtott sebességfokozatok, turbólyuk minimálisan érzékelhető 2000 alatt. Fulladásra is hajlamos ugyanakkor az egység, indulásnál hirtelen gázadással esik a fordulatszám, de utána hamar magára talál a hajtáslánc.

Fogyasztás tekintetében átlagosak a tapasztalatok: városi használattal 7.8 liter/100 kilométeres értéket rögzítettünk, mely 0.7 literrel felülértékeli a gyárilag megállapított értéket; országúti környezetben viszont kellőképpen takarékos a Peugeot 3008 2 literes HDi dízele, ugyanis 4.5 literes üzemanyag-felhasználást mértünk 100 kilométerre (115 kilométer megtett út, folyamatos, 90 kilométer/órás sebességgel, váltakozó emelkedők, lejtők, egyenes szakaszok mellett). Itt mindössze 0.2 literes visszafogottság mutatkozott a gyári adathoz képest.

Kedvező feltételekkel, az árképzés és a kedvezmény mértéke is optimális

A Peugeot 3008 alapból 5 év, vagy 100 000 kilométer kiterjesztett garanciával vásárolható meg, felszereltségtől függetlenül. A belépő szintet az Access csomagos, 120 lóerős, 1.6 literes VTi benzinmotorral szerelt verzió jelenti, 5 165 000 forintos kedvezményes listaáron (az alap listaár 5 915 000 forint, az igénybevehető kedvezmény mértéke 750 000 forint. Kereken 8 000 000 forintos kedvezményes listaáron vihető haza a Peugeot 3008 csúcsfelszereltségű (Allure) verziója, itt 2 literes, 163 lovas HDi dízellel szerelt autóról van szó, 6 fokozatú automataváltóval megspékelve. A tesztben szereplő modell szintén az Allure felszereltséget kapta, 2 literes 150 lóerős Hdi gázolajossal, 6 sebességes manuális váltóval jelenleg 7 600 000 forint a végösszeg (750 000 forint kedvezménnyel), amit a kasszánál kell hagynunk.

2014 Peugeot 3008 2.0 HDi specifikációk

Motor

Motortípus: soros elrendezésű négyhengeres turbótöltött dízelmotor

Lökettérfogat: 1997 cm³

Maximális teljesítmény: 150 LE @ 3750 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 340 Nm @ 2000 ford./perc

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, hatfokozatú manuális kéziváltó

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4365 mm

Szélesség: 1837 mm

Magasság: 1639 mm

Tengelytáv: 2613 mm

Első gumik mérete: 235/40 R19

Hátsó gumik mérete: 235/40R19

Tömeg, üresen: 1504 kg

Össztömeg: 2080 kg

Csomagtartó mérete: 432 liter, 1604 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 60 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 195 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 9.7 másodperc (gyári), 9.6 másodperc (saját, mért eredmény)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 7.8 l/100 km

Országúti: 4.5 l/100 km

Vegyes: 6.1 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 7.1 l/100km

Országúti: 4.7 l/100km

Vegyes: 5.6 l/100km

CO2 kibocsátás: 146 g/km

Még több információ a Peugeot magyarországi képviseletének honlapján olvasható.

Még több fotó: Napimagazin Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, Gigabyte, Sony, MSI, Epson, Canon, Camera Kft., Nike
Utómunka hardver: Acer, Gigabyte, MSI
Exit mobile version