Nem férhet hozzá kétség: a BMW-nél is kiegészültek a nézetek, ebből adódóan kibővült a portfólió. Tény, hogy a bajor konszernnél is felismerték a potenciált a downsizing adta lehetőségekben, annak minden előnyével és hátrányával megbarátkozva, valamint a családbarát felhasználhatóság és a praktikum fő ismérveit figyelembe véve kellett maradandót alkotnia a tervezőmérnököknek.
Alapvetően adott volt már korábban is egy jól bejáratott 2-es széria által kínált minden olyan lehetőség, amely elérhetővé tette az alsó-középkategória szintű elgondolások foganatosítását, valamint a szabadidőautós jelleg – igaz, kupé ls kabrió formátumban – jelen volt már, valamint a jelenlegi termékpaletta szerves része.
MPV, közepes méretben. Újragondolva a műfaj?
Tehát racionálisan megfontolt alapokkal kezdődött meg a BMW 2-es sorozat (F45) Active Tourer, azaz MPV egyterű kasznival felvértezése, tavaly, azaz 2014-ben. Sokak szerint formabontó irányvonalat pedzeget ezzel a BMW, pedig tulajdonképp ezzel semmi probléma, hiszen a kor igényeit és követelményeit szem előtt tartva történik az amúgy is stílusos modellpaletta bővítése, vagy ha jobban tetszik: kiegészítése.
Ne várjunk unalomig mantrázott megközelítéseket a külső kialakítás tekintetében, ugyanis a BMW 2 Active Tourer megpróbál elrugaszkodni a megszokottan konzervatív sablonoktól, kliséktől. Persze a vizuális összhatás nyilvánvalóan nem hagyományos értelemben vett sportkombira hajaz (bár vonható azért némi párhuzam), érzékelhető az alaphangon megnövelt beltér és helykihasználás végett érzékelhető méretkülönbség – például a magasságnál, mely 1555 milliméter; igaz, ez a paraméter még mindig nem tekinthető túl szélsőségesnek, ám a házon belüli, némileg eltérő kategóriáktól azonban igen.
Az orr rész formaterve követi a tradíciót, tehát a szélesre húzott, jól elkülönített kettős hűtőmaszk-beömlők határozzák meg a tényleges arculatot, a lámpatestek felfelé ívelő vonalakkal, kissé feljebb elhelyezve a megszokottól vonzzák a tekintet. A körkörösen integrált LED alapú fényszórók nappali menetfénye is illusztris, a lámpaburák vonalvezetésével párhuzamos ködlámpafészkek az alsó frontszoknyára helyezett trapéz alakzatú bordázat által lettek körülhatárolva.
Minden részletében BMW
Így, összességében tehát borítékolható máris a BMW 218i Active Tourer markáns megjelenése, viszont ha az előbb már említett oldalvonalakat vizsgáljuk, feltűnhet, hogy a kifejezetten kocka-alakzatot messze mellőzi a kialakítás: annak érdekében, hogy megmaradjon a BMW által sugallt masszív dinamizmusra utaló lendület érzete, különböző törésvonalak lettek integrálva az oldalfelületekre. Az övvonal alatt pár centiméterrel máris felfedezhető két párhuzamos sík, továbbá a küszöb felett nem sokkal szintén, valamint a köztes terület esetleges egyhangúságát is megtöri egy átló. Mindezt úgy – bár ez nyilván erőteljesen tónusfüggő – hogy a fény-árnyék hatások remekbeszabottan érvényesüljenek, még akkor is, ha szimplább színválasztást eszközölünk a konfigurálásnál.
Megfelelően terjedelmes üvegfelületekkel találkozunk a BMW 2 Active Tourer-nél, ez szükséges is, hiszen az autót egyöntetűen a (hosszabb) utazásokra, praktikumot előtérbe helyező felhasználásra tervezték. A szélvédő is ennek megfelelően nagy látószöget fed le, viszont az A oszlopoknál kialakított keskeny háromszög nem enged elegendő kitekintést, itt viszonylag nagy a holttér, erre fokozottan ügyelni kell vezetés közben. Ezzel viszont ki is merül a korrekt manőverezést esetlegesen gátló tények tárháza, a vékonyra húzott B és C oszlopok viszont perfekt kitekintést biztosítanak akár menet közben, akár tolatásnál is – utóbbi révén néhány apró mozdulattal kormányozható be a BMW 2 Active Tourer két autó közé farral parkolásnál.
Bár összességében a sportosság jellemezte a BMW 218i Active Tourer tesztautót, mégis visszafogták az összhatást a 16 col átmérővel felvértezett felnik. Lényegében viszont a gyakorlati felhasználás mellett voksoltunk most amúgy is a teszt elkészítésénél, melyhez viszont tökéletesen passzolt ez az alternatíva.
Hátulról szemlélve a BMW 2 Active Tourer-t az az érzésünk támadhat, hogy a méretek gigászibbak a valósnál. Pedig nem, hiszen a hozzávetőlegesen 1800 milliméteres szélesség meghatározó itt is, fókuszba a helyzetjelzők tokozása, valamint a törésvonalak kerülnek. Az ötödik ajtó 468 literes, felhajtható padlójú, rendkívül jól kihasználható csomagteret rejt, ez a 40:20:40 arányban harmadolt hátsó ülések hétlapjának döntésével akár 1510 literesre is növelhető.
Kényelemre és praktikumra szabva – persze érezhetően kiváló minőségben
Az enteriőrbe pattanva elsőként – mondhatni, természetesen – a prémium jelleg, a minőségi anyagválasztás dominál. A központi műszeregység elrendezése korrekt, az analóg számlapok erős ellen- és oldalfényben is jól olvashatók, a funkcionalitás szintén testreszabott, az elhelyezkedés minden visszajelző tekintetében – beleértve a külön egységként elkülönülő infotainmentet is – abszolút könnyen emészthető, a helyzetük, valamint kezelésük pillanatok alatt megszokható és elsajátítható. A multifunkciós kormánykerék fogása kellemes, kényelmes, a vajbőr bevonat tapintása kicsit talán ércesebbnek tűnt – ne feledjük, egy majdhogynem belépő szintű kategóriáról szól a fáma a BMW portfólióját figyelembe véve! S mindezek ellenére – ár-érték tekintetében is (erről majd a teszt végén olvashatnak) – valójában olyan, mintha egy kategóriával feljebb elhelyezkedő autóban foglalnánk helyet.
Hatsebességes manuális kéziváltó került a BMW 218i Active Tourer-be. A kar járása viszonylag jól hangolt, bár bizonytalankodás érzékelhető, kiváltképp, ha elindulásnál megszokásból akarunk egyes fokozatba kapcsolni. Ugyanis a hátramenet párhuzamos a egyessel, s miután nem áll rendelkezésre semmi, ami a két állást radikálisan elkülönítené (nincs mutató- és középső ujjal felhúzható kallantyú például), könnyedén kapcsolhatunk fals állásba. Szerencsére ez is szokás kérdése, hamar kiküszöbölhető és áthidalható, tehát nem jelent kardinális problémát használat közben.
Kitűnő az utaskabin szigetelése, akár a motor magasabb fordulatszámtartományait, akár a szélsőségesebb útviszonyokat tekintve. Sem motorzaj, sem az egyébként közepesen keményre hangolt, ennek megfelelően élesebben vett kanyarokban is stabilan tartó, elöl MacPherson, hátul multilink felfüggesztésű futómű zaja sem szűrődik be számottevően, ugyanakkor 90 kilométer/óra felett már szélzaj érzékelhető, de 130 kilométer/órás autópályatempó esetében sem lép túl az átlagosság fogalmán. Még eggyel több pont tehát, ami jó utazóautóvá teszi a BMW 218i Active Tourer-t.
No és mi a helyzet a kényelemmel, az utaskabin kihasználhatóságával? Hiszen ugyebár ez az egyik, ha nem a legfontosabb ismérve egy belevaló családi egyterűnek. A tartósnak és strapabírónak tűnő kárpitozással ellátott első ülések fotel kényelmet garantálnak túlzás nélkül, ez ismét túlmutat a kategórián. Nagyon jó állíthatósággal, testre szabhatósággal variálhatunk, csakúgy, mint a hátsó, szintén majd’ minden erőpróbát kiálló minőséggel felruházott traktusban. Talán épp ezért nem is meglepő, hogy a hátsó üléssor ténylegesen elbírja három felnőtt, átlagos testalkatú utas szállítását, fej, váll, és lábtér is elegendő mértékben áll rendelkezésre. Igaz, az lapok kidolgozása kettő kifejezett ülőrészt hordoz, ennek ellenére a középen helyet foglaló delikvensnek sem lehet oka panaszra, több száz megtett kilométer után sem. A tervezésnél arra is szigorúan ügyeltek, hogy a hátul ülők kényelme és komfortérzete maximálisan ki legyen szolgálva, ennek megfelelően az első ülőtámlák hátsó burkolatába integrált hálózsebek, a kardánalagút lezárásánál rekesz áll rendelkezésre.
Mindent a vezetés élményéért, de a biztonság sem másodlagos
Számos hasznos, vezetőt és biztonságot segítő funkció rendelhető (valamint tartozik az alapfelszereltséghez is – lásd a BMW hazai honlapját) a BMW 218i Active Tourer-hez.
A Torlódásasszisztens 60 kilométer/óráig felvállalja, hogy fix sebességen tartsa az autót araszolgatásnál, illetve korrigálja a sebességet, akár a teljes megállásig is, elkerülve a vészfékezést. A teljes színspektrummal operáló head-up display tökélyre hangoltan búvik meg a vezető látómezejében, kijelezve minden releváns információt. A Driving Assistant Plus csomag része a koccanásra figyelmeztető asszisztencia, csakúgy, mint a gázolásveszélyre figyelmeztetés, valamit a sávtartó automatika egyebek mellett. Tolatókamera nem, viszont Parkolóasszisztens-csomag volt telepítve a BMW 218i Active Tourer tesztautóban; a PDC parkolássegítő végeredményben radarok összessége, melyek közvetítenek az infotainment kijelzőjére grafikusan, ténylegesen egyszerűbbé téve a parkolás procedúráját.
Háromhengeres turbós benzinessel és elsőkerék-hajtással
Nem véletlenül említettük a bevezetőben, hogy a BMW a márkától eltérően formabontót alkotott az 2-es Active Tourer-rel. A 218i motorterében egy sorhármas, benzines, turbótöltött, 1499 köbcentiméter hengerűrtartalmú dolgozott, 136 lóerővel (4500-6000 fordulat/perc), tekintélyes, 220 Newtonméteres (1250 percenkénti fordulatszámtól) forgatónyomatékkal.
Önmagában már ez is szinte kuriózum, hiszen a soros hathengeres megoldások képezték tulajdonképpen az alsóbb szintet korábban, s azzal, hogy a hengerszámot felére redukálták a klasszikus képlethez képest, máris figyelemfelkeltő lett a BMW tevékenysége e téren. Ráadásul az elengedhetetlen hátsókerék-hajtást fronthajtásra cserélték, így ténylegesen felzárkózott a BMW 2-es Active Tourer modelljével a mainstreamhez.
Mindez mit jelent gyakorlatban? Meglepő, de semmiféle visszafordulást, leminősülést. Sőt, ellenkezőleg! A hatékonyság a tapasztalttól eltérően itt tényleges, a háromhengeres egység nyomatékgörbéje masszívan épül fel alacsony, 1200 feletti fordulatszám-tartománytól, jól kiautózhatóvá téve a hajtásláncot, a hozzá kapcsolt, kiváló áttételezésű sebességfokozatokat. Persze mint minden háromhengeres, a BMW 1.5 literese is hajlamosabb a fulladásra alacsony fordulaton, mint a kiegyensúlyozottabb, páros hengerszámmal (4, vagy afelett) bíró modellek, viszont a megfelelő tartományokba érve el is feledhetjük a downsizingolt motor jelenlétét.
Mivel a BMW 218i Active Tourer gyári száraz tömege mindössze 1325 kilogramm, ezért tán nem is meglepő, hogy a háromhengeres aggregát megfelelő dinamizmussal és lendülettel mozgatja a karosszériát. Gyári adatok szerint a 0-ról 100 kilométer/órára történő sprint 9.3 másodperc alatt valósul meg, mi 2 tizeddel kevesebbet, 9.1 másodpercet mértünk (1 személlyel), viszont 10.2 másodperc lett a végeredmény öt személlyel terhelve.
Gazdaságosság és az árképzés
A BMW 218i Active Tourer 61 literes üzemanyagtank-kapacitásának, és az optimális fogyasztásnak köszönhetően a hatótáv is jó, tesztünk során (a méréseket két fő terheléssel végeztük) városban, sok lépésben haladással, még több piros lámpánál várakozással, némi elővárosi haladással 6.9 liter/100 kilométeres átlagot rögzítettünk. Országúti viszonyok közt igazán jól érezte magát a BMW 218i Active Tourer, itt mindössze 4.1-4.4 liter/100 kilométeres átlagok születtek, így végül a vegyes fogyasztást 5.8 liter/100 kilométerben állapítottuk meg.
A BMW 2 Active Tourer jelenleg 3 féle benzines (136 LE – 218i, 192 LE – 220i, 231 LE – 225i, illetve 3 féle gázolajos motorral kapható (116 LE – 216d, 150 LE – 218d, 190 LE – 220d), valamint kétféle hajtáslánc is rendelhető (első, vagy xDrive összkerékhajtás). A belépő szintet a 218i Active Tourer jelenti, tehát az a modell, ami a tesztünkben is szerepel, 7 364 000 forint bruttó kiskereskedelmi árral. 11 010 000 forint bruttó kiskeráron szerezhető be a 225i Active Tourer, míg a legolcsóbb, 216d belépőszintű dízel 8 220 000 forintról indul. A legvaskosabb árú öngyulladós, a 220d xDrive Active Tourer esetében az induló árcédula 10 630 000 forintot tesz ki. A tesztben szereplő BMW 218i Active Tourer modell felszereltségi szintjével és opciós kiegészítőivel hozzávetőlegesen 9.5 millió forintot kóstál.
2014 BMW 218i Active Tourer specifikációk
Motor
Motortípus: háromhengeres turbótöltött benzinmotor
Lökettérfogat: 1499 cm³
Maximális teljesítmény: 136 LE @ 4500-6000 ford./perc
Maximális forgatónyomaték: 220 Nm @ 1250 ford./perc
Erőátvitel: elsőkerékhajtás, hatfokozatú manuális kéziváltóval
Méretek, egyéb műszaki adatok
Hossz: 4342 mm
Szélesség: 1800 mm
Magasság: 1555 mm
Tengelytáv: 2670 mm
Első gumik mérete: 205/60 R16
Hátsó gumik mérete: 205/60 R16
Tömeg, üresen: 1325 kg
Megengedett össztömeg: 1840 kg
Csomagtartó mérete: 468 liter, 1510 literig bővíthető
Üzemanyagtartály mérete: 61 liter
Menetteljesítmények
Végsebesség: 200 km/h
Gyorsulás 0-ról 100-ra: 9.3 s (gyári), 9.1 s (saját mérés)
Fogyasztási adatok
Saját, mért eredmény (átlagos használattal)
Városi: 6.9 l/100 km
Országúti: 4.2 l/100 km
Vegyes: 5.8 l/100 km
Gyárilag mért eredmények
Városi: 6.1 l/100km
Országúti: 4.3 l/100km
Vegyes: 4.9 l/100km
CO2 kibocsátás: 115 g/km
Bővebb információ a BMW magyarországi honlapján, IDE kattintva.
Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal
A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 1D X fényképezővel készítettük. Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUS, Sony, Canon, Camera Kft. Utómunka hardver: Acer, ASUS