Főoldal Autóteszt BMW BMW X6 xDrive30d – második generációs üdvösség

[TESZT] BMW X6 xDrive30d – második generációs üdvösség

A BMW tervezőmérnökei idejekorán felismerték, hogy magas szintű igény mutatkozik különböző, akár a szokásostól eltérő szegmensekben való részvételre is az amúgy rettentően telített piacon. Gondoljunk csak a BMW i, a Z, vagy épp a hibrid ágazatra – a bajor márka hihetetlen fejlődése és előretörése az évek során gyönyörűen lekövethető, s látszik az is, hogy mára szinte nincsen olyan kategória, amelyet ne fedett volna le a gyártó alapvetően a prémiumvonalat figyelembe véve.

bmw_x6_xdrive30d_autoaddikt_teszt_001

Nos, a X sorozat is fentiek körébe tartozik, igen erőteljes jelenléttel, nem titkoltan elsősorban a tengerentúli piacokat becélozva született; napjainkra azonban az egész földkerekség kedvelt, kategóriateremtő jelleggel megálmodott jelensége lett. Nyilván a gyökerek a BMW X5 debütálásánál, 1999-ben keresendők, hiszen ekkor indult útjára a divathullámnak is nevezhető folyam – míg aztán 2007-től elérkezettnek látszott, hogy sportosabbá tegyék az amúgy sem túl konzervatív X5 megjelenését. A delikvensek máris megálmodták a BMW X6 modellt (E71), mely alapvetően az X5 alapjaira építkezve, sokkal sportosabb, dinamikusabb fazonírozást kapott, kiemelve a szabadidőautók tényleges irányvonalát.

A megújulás jegyében

A 2015-ös modellévvel megérkezett a második generációs BMW X5 (F16), jelentős facelifttel és átdolgozásokkal, külső- és belső méret változtatásokkal, modernebb, ám visszafogottabb, inkább a konzervatív irányba mutató küllemmel. Szerkesztőségünknél egy xDrive30d modell járt, M packettel megspékelve – mi pedig alaposan megvizsgáltuk.

 

bmw_x6_xdrive30d_autoaddikt_teszt_002Egyértelműen jót tett az autónak az átdolgozás, alapvetően a forma- és stílusvilágra kihegyezve: a hangsúlyos vesék vonzzák a tekintetet a front rész kialakítást szemlélve, a szigorúra húzott fényszórópáros dupla fényforrásai növelik a tekintélyt. Ugyan konzervatívabb lett a külalak a fentiek szerint, mégsem vesztett a BMW X6 sportosságából, lendületes vonalvezetéséből: mindez az orr ívelésén, a formák párosításán remekül látszik, az apró ködlámpafészkek kialakítása is remek párhuzamot alkot a formaisággal. A jellegzetesség kétség kívül tehát a BMW maszk, krómkeretezéssel, viszont a rendszámtáblahely kialakítása alatti plusz beömlő is emeli a vizuális összhatás egységét.

bmw_x6_xdrive30d_autoaddikt_teszt_003Talán úgy is érezhetjük, kicsit túlzásba estek a németek a dizájn kialakításakor, hiszen a magas számú fénytörés, a minden irányból erősen kontrasztos sziluettek mind-mind ennek folyománya, főként, ha kissé ellenfényes, napsütéses időben próbáljuk lencsevégre kapni a BMW X6-ost. Persze közrejátszik az is, hogy a tükörsima felületet adó fényezés különösképp manipulál a napsütéssel – a máshoz nem igazán hasonlítható összhatás így lesz komplex, így szeretjük.

Hozza a formáját. Szó szerint

Oldalról a BMW X6 ismerős képet ad, a kialakítás tradicionális SUV-recept szerint készült, ám mégis a kissé emelt, mégis a B oszloptól hátrafelé jelentősen csapott tetővonal inkább kupés intuíciókat ébreszt az emberben. Így a terepjáró-crossover vonulatot ki is pipálhatjuk (hasonlíthat inkább a GT-k formai aspektusához?), az oldalajtók a 4909 milliméteres hosszhoz mérten megfelelően testesek, de nem túlzóak, az övvonal enyhe szögben emelkedik a C oszlop lezárásáig, szolidra gondolt krómcsíkozással. A küszöböket mindkét oldalon fellépők szélesítik, ezeknek gyakorlati hasznuk nem sok, viszont a ki- és beszállás nehezebbé válik általuk. Az első lökhárító- és sárvédőelemeken egyaránt találhatunk beömlőnyílásokat, ezek valódiak, az A oszlop alatti verzió fémes hatású, mellette alig észrevehetően bújik meg az xDrive30d felirat.

bmw_x6_xdrive30d_autoaddikt_teszt_004

20 col átmérővel büszkélkedhető keréktárcsákat kapott az amúgy kitűnően konfigurált BMW X6 tesztautó, a peres, egyébként defekttűrő gumik miatt viszont rögvest látható, hogy az autó – függetlenül az állandó összkerékhajtás (xDrive), valamint az adaptív futómű ellenére sem igazán való terepre (sokan hiszik az ellenkezőjét). Nem állítjuk, hogy enyhébb-közepesebb nehézségű göröngyökön nem fog elboldogulni a BMW X6, de jobb az elővigyázatosság, és különben is: ez az autó alapjaiban véve nem erről szól.

Kellően praktikus, amellett, hogy a prémium szegmens egyik leszórakoztatóbb darabja

Szabadidő, kirándulás, kikapcsolódás: mindezekhez viszont derék társ a BMW X6, úgy, hogy közben azért protokoll reprezentációkra is kiválóan alkalmas. Tegyük is félre a sztereotípiákat, feleslegesek, viseltessünk hasonló szemlélettel, mint mondjuk München mellett a lakosság, melynek nagyjából fele ilyen márkajelzésű autót használ (X6 is gyakorta tünedezik fel az autópályákon arrafelé). A praktikum lényeges, ha piknikeznénk, vagy éppenséggel több száz, netán ezer kilométert autóznánk le egyhuzamban.

bmw_x6_xdrive30d_autoaddikt_teszt_005

Csomagtér: tágas, túlmutatóan elődjén. Jelen esetben 650 literrel bír, mélységre nem tűnik különösebben formabontónak, viszont hosszában elnyel mindent pakkot, amit csak szeretnénk. A több sebességfokozatban állítható hátsó, ötödik ajtó önmagában véve is hatalmas, főként az üvegfelületet értve, a pakolás kényelmes, még a legtávolabbi pontok is különösebb nyújtózkodás nélkül érhetők el.

bmw_x6_xdrive30d_autoaddikt_teszt_016Jellegében vegytiszta BMW-s elemeket vonultat fel a far is, magasra pozícionált helyzetjelzői morcos hátsó tekintetet kanyarítanak, közrefogva a rendszámtáblát, a frontrészhez hasonlóan fénytöréssel játszó felületek pedig ismét kellemes vizuális élményt nyújtanak. A két szélre húzott króm kipufogóvégek növelik ugyan a már többször emlegetett sportos összhatást, mégis megtartják az X6 egyéniségét visszafogott eleganciával elegyítve.

Minőség, nagybetűvel

No és az enteriőr: nincsen apelláta, a BMW X6 sava-borsa itt találkozik, egyfajta origóként, kiteljesítve külső és belső találkozását. Érthető az áradozás, ugyanis a konzervatívan fiatalos, mégis a presztízst és prémiumot előtérbe helyező megközelítések kivételes anyagminőséggel párosulnak, puha, lágy tapintású burkolatok, igényesen passzoló illesztések, és remekbeszabott komfortérzet végeredményeként.

bmw_x6_xdrive30d_autoaddikt_teszt_011

A kormánykerék fogása megfelelően tölti ki a tenyeret, vastag, csúszásmentes, vajbőr, kellemes érzetű bevonattal, a háromküllős kialakítás még valamiféle csekély retró-érzetet is kelthet a sofőrben, és utasaiban. A két színtónusú kialakítás tökéletesen passzolt egymáshoz a tesztautó konfigurációjának részeként, az utastér szélességének érezhetősége némileg csökkent a középső könyöktámaszok használatával.

bmw_x6_xdrive30d_autoaddikt_teszt_012Analóg modellezésű, LCD alapokon nyugvó, a BMW X5-ével teljesen megegyező központi műszeregységet találunk a BMW X6 második generációs modelljében, a működés makulátlan, a mutatók járásában nincs semmi késleltetés, pont, mintha eredeti lenne. A felület fényereje jól alkalmazkodik a külső környezeti behatásokhoz, direkt, betűző fényben is tökéletesen olvasható minden fontos információ – amennyiben szükséges, a headup kijelző is jó szolgálatot tesz, minimum 180 fokos betekintési szöggel (akár a vezető mellett helyet foglaló utas is leolvashatja a megjelenített értékeket különösebb nyújtózás nélkül, feltéve, ha van benne elegendő kurázsi).

bmw_x6_xdrive30d_autoaddikt_teszt_013Már jól ismert szoftverrel felvértezett központi infotainment kijelző kapott helyet a BMW X6 középkonzolján. Úgy látszik, folytatódik a jelenlegi prémiumautós trend, miszerint navigációs eszközhöz, vagy táblagéphez hasonló megoldásokat eszközölnek e téren. Van akinek tetszik ez, van, akinek nem, mindenesetre megszokható, s ha a praktikumot vesszük első helyre, akkor minden bizonnyal elenyészőnek tűnik rögtön az esztétika.

bmw_x6_xdrive30d_autoaddikt_teszt_014

Természetesen a BMW X6 minden földi jóval fel lett szerelve, az opciók tárháza túlzás nélkül végtelen – néhányat említve a teljesség igénye nélkül: praktikus Head-Up kijelző, kifinomult rendszerű tolatóasszisztens 360 fokos nézettel, tűéles felbontással, torlódásra figyelmeztető asszisztens, sávtartó automatika, ráfutásra figyelmeztető asszisztens és éjjellátó rendszer segítik a gondtalan autózást.

bmw_x6_xdrive30d_autoaddikt_teszt_015

Az imént említett központi kijelzőegység tökéletesen ellátja feladatát, közvetíti a valós idejű információkat az autóról; valamint a szintén prémium Bang&Olufsen hangrendszer részletekbe menő kezelését is jól kiszolgálja.

Szinte minden úthibát kisimít az új X6 futóműve

Írjuk azt, hogy fokozhatatlan szinte az új BMW X6 komfortja? Írjuk, hiszen így igaz, betűről betűre. Az első ülések kényelme maximális, derék- és combtámasszal kiegészítve aprólékosan hangolható az utazók testalkatához, megfelelően hosszú, illetve széles ülő, valamint hátlapokkal.

bmw_x6_xdrive30d_autoaddikt_teszt_010Az ülőfelületek megfelelő keménységgel rendelkeznek, inkább lágyak, de érezhetően ez kell a hullámzós érzetet adó, ám mégis stabil maradó rugózáshoz. A hátsó ülések valamivel visszafogottabbak, mint a vezetőállásé, bár hivatalosan 3 személy kiszolgálására lettek tervezve, még mindig inkább két, maximum 180-185 centiméter testmagasságú utas kényelme biztosított itt. Előrelépés az előző X6 modellszériához képest ugyanakkor, hiszen ott még konkrétan 2 személyes ülőpad került beszerelésre.

bmw_x6_xdrive30d_autoaddikt_teszt_009Elöl hatalmas fejtérrel gazdálkodhat a járművezető és utasa, a lábtér már redukáltabb a döntött középkonzol és széles kardánalagút-borítás miatt, a vezetőoldali bal, valamint az utasoldali jobb könyöklők (ajtó) távolinak tűnnek – persze kinél hogy, ez is testalkat-függő. Az viszont mindenképp kifogásolható, hogy az első ülésekhez tartozó utasoldali, tehát jobb könyöklőbe integrált ablakemelő kapcsolója túl távol esik a pihentetett kéztől, így csak előrehajlással érhető el az oldalablak le- vagy felhajtása. Itt egyébként aszimmetria is felfedezhető: a vezetőoldali ajtókárpit különbözik az utasoldali variációtól.

Elöl kettős háromszöglengőkaros, hátul többlengőkaros felfüggesztés került a BMW X6 alá. Menetkonfort, kanyarstabilitás ezzel ki is pipálva, csillagos ötös mindkettő, maradéktalan, semmiben sem tudtunk kifogást találni. A 2 tonnás száraz tömeg ellenére a BMW X6 stabilitása erőteljesen vett kanyarodásnál is megmaradt, szinte ellentmondva a fizika törvényeinek – az 1702 milliméteres karosszéria-magasságból adódó enyhe dőlés azonban megálljra intett. Az xDrive-nak köszönhetően csak csekély alulkormányozottságra való hajlamot érzékeltünk, persze az is lehetséges, hogy az enyhén jelentkező csúszást a gumik tapadásának csökkenése okozta bizonyos határok feszegetésével.

bmw_x6_xdrive30d_autoaddikt_teszt_007

Szinte nem létezett a teszt során olyan úthiba, amelyet ne egyenlített volna ki a BMW X6 futóműve. Kisebb és nagy kátyúk, bukkanók, szinteltérések, vasúti átjárók, s még sorolhatnánk: a csillapítás magasfokú, lágy ringással érkezett minden esetben a visszajelzés.

Mivel a BMW X6 hangszigetelése is igen fejlett, ezért kiemelten kell figyelnünk az épp aktuális sebességhatárok betartására, mivel abszolút megszűnik a gyorsaság érzete vezetésnél (hozzávéve a páratlan futómű-élményt). 130 kilométer/órás autópályatempónál is minimális zaj szűrődik csak be az utastérbe, nincsen sem motorhang, sem futómű (gumiabroncs) zaj sem, mintha úszna a kaszni, minden felesleges sallangot kizárva életteréből.

Nyomatékgörbe, gyorsulás, konzervatív tempó

Kiegyensúlyozott járású és masszívan erőteljes a sorhatos 30d aggregát – 258 lóerővel és nem csekély 560 Newtonméteres forgatónyomaték-csúccsal. A maximális teljesítmény 4000-es percenkénti fordulaton kerül leadásra, míg a nyomaték már 1500-nál érkezik.

bmw_x6_xdrive30d_autoaddikt_teszt_017

A 6.7 másodperces gyárilag megadott 0-ról 100-ra gyorsulás gyakorlatban nem tűnik észvesztőnek, ráadásul méréseink szerint 1 tizeddel kevesebb, 6.6 másodperc is elegendőnek bizonyult a sprinthez. A kifinomultan, sőt, alig észrevehetően dolgozó 8 sebességes automata váltó perfekt módon tette a dolgát, érezhetően mindig alkalmazkodva a vezetési stílushoz, reakciókésések nélkül. Nem győzzük hangsúlyozni ennek fontosságát, hiszen egy gyors cselekvésre kiélezett előzésénél életmentő lehet a gyors visszaváltást eszközlő folyamat, a gázpedál intenzívebb lenyomására azonnal működésbe lépő elektronika. A BMW X6 esetében ez (is) maradéktalan, az egyik legszerethetőbb pontja a hajtásláncnak.

bmw_x6_xdrive30d_autoaddikt_teszt_008

6.8 literes városi, valamint 5.6 literes országúti, 100 kilométerre átlagolt fogyasztást adott meg a gyártó a BMW X6 esetében – s büszkén jelentjük, nem sok eltéréssel hoztuk a tesztátlagot! A városit 3 tizeddel (7.1 liter/100 kilométer), míg az országútit mindösszesen 1 tizeddel múltuk felül (5.7 liter/100 kilométer). Mindezt három személlyel, némi csomaggal, teljesen vegyes használati környezetben – város, előváros, autóút, csekély autópálya szakaszok, hegyvidéki, kanyargós, minimum 15%-os emelkedők-lejtők, lankák. Pontosan úgy, ahogyan az a szabadidős-kirándulós nagykönyvben meg van írva.

Árazás

A tesztben szereplő BMW X6 xDrive30d 19 995 000 forintos bruttó listaárral kezd. A széles skálájú konfigurálásnak köszönhetően könnyen feltornászható az ár 30 millió forintig is akár, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a tesztautó több, mint 28 millió forintos ellenértéke. A BMW X6 belépőszintje is egyben az imént említett belépő listaárral bíró xDrive30d modell, viszont van a palettán XDrive40d (21 333 000 forint bruttó listaár), valamint M50d is (26 968 000 forint bruttó listaár). A benzinesek kedvelőinek rendelkezésre áll xDrive35i (20 698 000 forint bruttó listaár), xDrive 50i (24 958 000 forint bruttó listaár), a csúcsot pedig az X6 M jelenti, 575 lóerős teljesítménnyel, 35 348 000 forint induló listaáron.

bmw_x6_xdrive30d_autoaddikt_teszt_006

2015 BMW X6 xDrive30d specifikációk

Motor

Motortípus:hathengeres turbótöltött dízelmotor

Lökettérfogat: 2993 cm³

Maximális teljesítmény: 258 LE @ 4000 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 560 Nm @ 1500 ford./perc

Erőátvitel: összkerékhajtás, nyolcfokozatú automataváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4909 mm

Szélesség: 1989 mm

Magasság: 1702 mm

Tengelytáv: 2933 mm

Első gumik mérete: 275/40 R20

Hátsó gumik mérete: 275/40 R20

Tömeg, üresen: 2065 kg

Megengedett össztömeg: 2780 kg

Csomagtartó mérete: 580 liter, 1525 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 85 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 230 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 6.7 s (gyári), 6.5 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 7.1 l/100 km

Országúti: 5.7 l/100 km

Vegyes: 6.9 l/100 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 6.8 l/100km

Országúti: 5.6 l/100km

Vegyes: 6.0 l/100km

CO2 kibocsátás: 157 g/km

Bővebb információ a BMW hazai honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUS, Sony,  Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer, ASUS