Főoldal Autóteszt DS DS 7 E-TENSE 4×4 300 Performance Line+ – az igazi különc,...

[TESZT] DS 7 E-TENSE 4×4 300 Performance Line+ – az igazi különc, jó értelemben

A DS immár 10 éve, 2014 óta önálló grandként létezik, és alapvetően arra hívatott, hogy a francia eleganciát és kényelmet ötvözze a luxussal, széles rétegeknek, elérhető árazással. A DS 7 a paletta csúcsán áll, ízig-vérig crossover SUV, és plug-in hibridként remek alternatívát jelent. Teszteltük a DS 7 E-TENSE-t.

Idestova eltelt 10 év, amióta a DS szólóban vadássza le az ügyfeleket a piacon, és ez az évtized bizony sokat nyomott a latba a márka önálló fejlődését tekintve. A koncepció már a kezdetekben is szeretnivaló volt, és a formabontó megvalósítások, jó értelemben vett különc megközelítés egyértelműen kiemelte a DS-t a mainstreamből.

Persze fachliftek, módosítások sokasága történt meg azóta, és a 4 modellből álló DS-felhoizatal minden tagja képes újat mutatni, képes egyedi maradni.

Mindent az egyediség oltárán: jól áll neki!

Tesztelt DS 7 E-TENSE modellünk a Performance Line+ felszereltséget kapta, mely révén a sportosabb kialakítások, megoldások kerültek előtérbe – nem csak optikai értelemben, de erről majd később.

Formavilág tekintetében lenyűgözően a DS 7 E-TENSE vizuális megoldásai: a hűtőmaszk rácsozata nagyjából az egész frontrészt lefedi, a vonalak élcesek, a morcosra húzott lámpák remekül egészítik ki a rajzolat egységét. A nappali menetfény-sziluettek több LED csíkból tevődnek össze, és a törésvonalakat követve alakítják ki a végleges összképet. Az alsó lökhárítóelemen elhelyezett félbevágott trapéz alakzatú beölmlőpanel még jobban kihangsúlyozza a dinamizmust, míg a DS embléma színre fújt a maszkkal, így beleolvad környezetébe.

Oldalnézetből klasszikus SUV formaiságot hoz a DS 7 E-TENSE, az arányok jól passzolnak, a kerékjárati ívek harmonizálnak azzal a kevés gömbölyded formával, amely leginkább a C-oszlop környékén lelhető fel; az oldalablakok egyharmad-kétharmad felületet foglalnak, és az autó visszafogott homogén külleméhez tökéletesen passzolnak.

Olyan, mintha feltámadna a múlt, 21. századi köntösbe bújtatva

Természetesen a DS Automobiles felirat hívja fel a figyelmet arra, hogy itt egy teljesen külön életet élő, önálló márkáról van szó, a DS emblémája itt is sötét tónusú, az E-TENSE felirat esetünkben a vegyes hajtásra utal, míg a DS 7 márkajelzés pedig a jobb oldalon mutatja magát. Némi krómberakás is fellelhető a DS 7 E-TENSE-en, talmi kipufógóvégek, illetve diffúzorsziluettet formázó féltrapéz csík tekintetében. A hátsó kristálymintázatú lámpák is hasonlóan követik az elsők formavilágát, tehát a megfelelően mérgesebbre húzott, vékony vonalú design itt is kitűnően domborít, közrefogva a fentebb már említett DS Automobiles feliratot.

Ha nem találnunk eléggé egyedinek a külső részleteket, egész biztos, hogy elveszünk az enteriőr feltérképezésénél. Máris a ksorménykerék vonzza a tekintetet – felejtsük el a kerek formát, a köríveket. Na jó, az utóbbit csak az alsó részen, hiszen itt teljesen kiegyenesített lezárást kapunk, mely által ismételten képbe jön a sportos hatás, de a ki- és beszállásnál is kényelmes lehet. Bár a DS 7 E-TENSE egy crossover, ennek megfelelően helyhiány nem igazán mutatkozik sem elöl, sem pedig hátul.

Átlátható technológia

Letisztult, modern megvalósítások jellemzik a DS 7 E-TENSE egész cockpitjét, az óracsoport, és a központi infotainment is jól álátható, értelmezhető. S ami a legjobb: a DS 7-ben még maradtak „analóg” gombok, kapcsolók, s nem mindent (is) a tabletről kell irányítani, előhozni. Nincs is tablet, ami szintén üdvözlendő, és nem is baj, mert a remekbeszabott vizuális egységet jelentősen megbontaná.

Hiába is keressük az ablakemelők kapcsolóit az ajtók belső részén, ugyanis minden ilyen irányítóelem középre került, a váltókulissza két oldalára. Ez kis idő után jól megszokható, kiváltképp esetünkben, hiszen jó pár éve egy lassan oldtimer korba lépő W140 Mercedes S-osztályt pátyolgatunk, s abban is hasonlóak a megoldások (ez itt a reklám helye).

Az alapvető módválasztó kapcsolók, funkciógombok tehát itt kaptak helyet, de a váltókar feletti részen is, az infotainment altt rendelkezésre áll pluszban néhány. Az autó indítását-leállítását egy hangsúlyos, középre helyezett gombbal végezhetjük, s a felette lévő, start után előbújó analóg számlapos óra csak hab a tortán.

Komfort. Nagybetűs.

Kényelmes, nagyon jó ergonómiával bíró első és hátsó ülések kerültek kialakításra a DS 7 E-TENSE-ben, melyek rendkívül kellemesen tartják a derekat, a combokat, a hátat, még hosszabb távú, egyhuzamban megtett út esetén is. A komforthoz nagy mértékben hozzátartozik a DS 7 E-TENSE felfüggesztése, amely minket leginkább az ősi Citroen CX rugózás-karakterisztikájára emlékeztetett. Lágy, bólogatós úthiba kisimítások, enyhe dőlés kanyarokban, bár ott jellemzően masszív és stabil tudott maradni a kocsiszekrény, pont jó határokon belül.

Természetesen nincs hiba az alkalmazott anyagminőség tekintetében. sem, ez is ugyanaz a vonal, amely a DS-nél előtérbe helyezi a prémiumszegmens jelenlétét. A varrások egyediek, a felületek puhák, selymesek, tulajdonképp minden kellemes érzetet okoz az egész utazás során.

Hatékony, konnektoros hibrid hajtáslánc

1598 köbcentiméter hengerűrtartalmú, sornégyes, kereken 200 lóerős benzinmotor került a DS 7 E-TENSE-be, kiegészítve egy 113 lóerős villanymotorral. A villanymotor értelemszerűen önálló üzemben is képes mozgatni az autót, ehhez egy 14.7 kWh-os lítium-ion akkumulátor szolgáltatja az energiát. A DS 7 E-TENSE egyetlen töltéssel hozzávetőlegesen 50-52 kilométert képes megtenni méréseink szerint, óvatos pedálkezeléssel, plusz 10-13 Celsius fokos külső hőmérséklet esetén. A töltést fali töltővel, konnektorból végeztük, 2.2 kWh 10A környezetben, így általában egy-egy feltöltés esetünkben 2-3 órát vett igénybe, körülbelül átlagosan 30 százalékos indulő akkumulátor töltöttségi szinttel.

Ha hibrid módba kapcsolunk, s azon belül is a sport opciót választjuk, a DS 7 E-TENSE megmutatja tényleges sportosságát: tesztünk során 5.9 másodperces 0-100 km/h sprintet mértünk, ami egyéként úgy 1 másodperccel lesz több, ha tisztán elektromos módban próbáljuk kihozni a gyorsulás maximumát.

Fogyasztás tekintetében, esetünkben a városi érték 0 liter/100 kilométer lett, ugyanis a lokális utak megtételéhez kizárólag tisztán elektromos üzemben használtuk a DS 7 E-TENSE-t. Hosszabb távon azonban kizárólag hibrid hajtásba kapcsoltunk, úgy az átlag 2.8-5.1 liter/100 kilométer értéket hozott.

Teszt cikkünkben szereplő DS 7 E-TENSE 4×4 300 Performance Line+ modellünk teljesen felextrázva meghaladta a 25 millió forintot.

2023 Ford Bronco Outer Banks specifikációk

Motor

Motortípus: 4 hengeres soros benzinmotor + elektromos motor (PHEV)

Lökettérfogat: 1598 cm³

Maximális teljesítmény (benzinmotor): 200 LE @ 6000 ford./perc

Maximális teljesítmény (villanymotor): 113 LE

Maximális forgatónyomaték (benzinmotor): 300 Nm @ 3000 ford./perc

Maximális forgatónyomaték (villanymotor): 320 Nm

Erőátvitel: kapcsolható összkerékhajtás, 10 fokozatú automataváltó

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4593 mm

Szélesség: 1985 mm

Magasság: 1625 mm

Tengelytáv: 2738 mm

Gumiabroncsok elöl: N/A

Gumiabroncsok hátul: N/A

Tömeg, üresen: 1986 kg

Megengedett össztömeg: 2400 kg

Csomagtartó mérete: 555 liter

Üzemanyagtartály mérete: 43 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 235 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 5.9 s (gyári), 5.9 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 0 / 2.8-5.1 l/100 km

Országúti: 2.8-5.1 l/100 km

Vegyes: 12.8-5.1 l/00 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 1.2 l/100km

Országúti: 1.2 l/100km

Vegyes: 1.2 l/100km

CO2 kibocsátás: 27 g/km

Bővebb információ a DS magyarországi képviseletének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

Fotó: Autóaddikt.hu