Olvasóink biztosan jól emlékeznek, hogy anno az elsők közt teszteltük a Ford Mondeo Vignale kombiját. Mikor is volt ez? Idén szeptemberben lesz kettő éve, azóta viszonylag sok víz lefolyt a Dunán, a Mondeo koncepció nem sokban változott. Azonban megérkezett az újdonságként aposztrofálható ST Line felszereltség, amely sokak számára vonzó választási alternatívát jelenthet.
Nem fogunk jelen cikkünkben bő lére ereszteni semmit, ami a Mondeo küllemét illeti, hiszen már több ízben bemutattuk az autót az Autóaddikt.hu hasábjain, érdemes IDE, IDE és IDE is kattintgatni. Sőt, a Mondeo 2014-es spanyolországi nemzetközi bemutatóján is részt vettünk. Most viszont sokkal inkább érdekes lehet, hogy mit is hordoz maga az ST Line pakett (hogy stílszerűen azért megmaradjunk a németnél), no meg hát ez a nóvum egyértelműen. Mindemellett természetesen a 2 literes biturbó gázolajos aggregátról is szólunk majd.
Az ST Line tehát nem összetévesztendő a hagyományos értelemben vett ST-vel, ugyanis ez – ahogyan feljebb is említést tettünk róla – egy olyan felszereltségi szint, csomag, opció, amely az ST vonalat képviseli szó szerint. Tehát „utcaibb” teljesítménnyel felruházott modellhez lehet rendelni sportosabb küllemet, felnik, szpoilerek, dögösebb kiegészítők tekintetében.
Még tavaly, 2016-ban debütált először a Ford Mondeo ST Line, mégpedig a Goodwood Festival of Speed alkalmával.
A Mondeo ST‑Line a legfrissebb szereplője a Ford 2015-től bevezetett ST-Line modellcsaládjának, amelynek merész stílusa a Ford Performance modellek hangulatát idézi; az autó erős, mégis takarékos EcoBoost benzines és TDCi dízelmotorokat kínál 150-240 lóerő teljesítmény-tartományban.
Mindent a lendületes külsőért
A sportfutóművel, egyedi karosszériaelemekkel, 18 és 19 colos könnyűfém keréktárcsákkal, sportülésekkel, perforált bőrrel borított kormánykerékkel és könnyűfém pedálokkal felszerelt új Mondeo ST-Line már 8.980.000 Ft-ért megrendelhető.
Az új Mondeo ST-Line egyaránt megrendelhető négyajtós, ötajtós és kombi karosszériával, amelyek megjelenését a Ford Performance által ihletett stíluselemek dobják fel – nézzük ezek részletezését!
-
- Ragyogó feketére fényezett, méhsejt-mintázatú felső és alsó hűtőrács; fényvezető elemként kialakított LED nappali menetfény és új szögletes formavilágú ködfényszórók
- Légterelő az első lökhárítón és oldalsó légterelő szoknyák a karosszéria színére fényezve; sportos hátsó lökhárító ragyogó feketére fényezett, diffúzor-stílusú betéttel; ezüstszínű kipufogóvégződés-keretek*Az ablakok alatt végigfutó fekete övvonal; ST-Line emblémák az első sárvédőkön
- Új, 18 colos könnyűfém keréktárcsák fényes, csiszolt felületkezeléssel; 19 colos könnyűfém keréktárcsák Rock Metallic Grey fényezéssel
- Sportülések szövetkárpitozással vagy részleges bőrkárpitozással és egyedi vörös öltésekkel; perforált bőrrel borított ST-stílusú kormánykerék; fekete dekorációs betétek az ajtók belső borításán
- Sportos váltógomb a manuális sebességváltókhoz; ST-Line küszöbdíszlécek
Széria hátsó tetőlégterelő a kombi változathoz, opcionális hátsó tetőlégterelő az ötajtós kivitelhez - Az új ST-Line modellcsalád többi tagjához hasonlóan a Mondeo ST-Line is kizárólag nagy teljesítményű motorváltozatokkal kapható, amelyek jól illenek a 10 mm-rel leültetett sportfutómű által megalapozott menetdinamikához.A Ford PowerShift hatfokozatú automata sebességváltóval szerelt Mondeo ST-Line modellben a sebességfokozatok a kormány mögött található váltófülekkel is kapcsolhatók.Egyébként az autó kínálatában a Ford Intelligens Összkerékhajtása is szerepel; ez az opció a hatfokozatú manuális sebességváltóhoz csatlakozó 150 lóerős, 2,0 literes TDCi dízelmotorhoz és a hatfokozatú PowerShift automata sebességváltóhoz csatlakozó 180 lóerős motorváltozathoz rendelhető meg.Ez a technológia észrevétlenül osztja meg a forgatónyomatékot a négy kerék között, automatikusan javítva az autó úttartását és tapadását a csúszós utakon.
A rendszer 20 ezredmásodperc alatt – vagyis az emberi szempillantásnál hússzor gyorsabban – képes egészen 50/50 arányig megváltoztatni a forgatónyomaték elosztását az első és a hátsó kerekek között.
A teljesítmény sem hétköznapi. Főként, ha egy dízel kombi tekintetében vizsgálódunk
S ha már konkrétan szó esett a hajtásláncról, nézzük, mivel domborított a Ford Mondeo 2.0 TDCi biturbo PowerShift ST Line tesztautó! Négyhengeres, soros elrendezésű közös nyomócsöves TDCi dízelmotort kapott az autó, 210 lóerős maximális teljesítménnyel, ami 3750 percenkénti fordulatszámon érkezik. Mindehhez tekintélyes nyomatékcsúcs társul, 450 Newtonméter képében érkezik az erőhatás, méghozzá 2000 és 2500 közti percenkénti fordulatszámon.
A duplakuplungos PowerShift automata kellően jól teszi dolgát, ez már az új generáció ténylegesen: a fokozatok optimálisak, mindig az aktuális viszonyokhoz alkalmazkodik a rendszer – érzésre szinte nincsen olyan szituáció, amikor ne teljesítene optimálisan. Gyorsításnál kellően rövid áttételezések, masszív pedálkezeléssel közvetlen, csúszásmentes gázreakciók érkeznek, ha előznénk, nincs gondolkodás a visszakapcsolást illetően.
A kettős turbóval lélegeztetett erőforrás tehát szinte nulla turbólyukkal és száz százalékosan egyenletesen épülő nyomatékgörbével játszik, a szufla nem igazán akar elfogyni, maximum 5000 felé tartva már érződik a lanyhulás. Itt viszont a precíz elektronikakezelés rögvest közbeavatkozik, és ügyesen korrigál, leplez a megfelelő sebességfokozat kiválasztásával.
Fogyasztás, hétköznapi használat
Meglepő módon a tesztelt Ford Mondeo 2.0 TDCi biturbo PowerShift ST Line fogyasztása még dinamikusabb használattal sem szökött az egekig: városi környezetben 6.6, országúton 4.6 literes átlagot rögzítettünk 100 kilométeren.
Árak
A cikkben szereplő Ford Mondeo 2.0 TDCi biturbo PowerShift ST Line listaára 11 355 000 forint, az ötajtós verzióhoz képest mindössze 200 000 forint a felár.
2017 Ford Mondeo 2.0 TDCi biturbo PowerShift ST Line specifikációk
Motor
Motortípus: négyhengeres dízelmotor, dupla turbóval
Lökettérfogat: 1997 cm³
Maximális teljesítmény: 210 LE @ 3750 ford./perc
Maximális forgatónyomaték: 450 Nm @ 2000-2500 ford./perc
Erőátvitel: elsőkerékhajtás, hatfokozatú duplakuplungos automataváltóval
Méretek, egyéb műszaki adatok
Hossz: 4867 mm
Szélesség: 1852 mm
Magasság: 1482 mm
Tengelytáv: 2850 mm
Első gumik mérete: 235/45 R18
Hátsó gumik mérete: 235/45 R18
Tömeg, üresen: 1544 kg
Megengedett össztömeg: 2330 kg
Csomagtartó mérete: 525 liter, 1630 literig bővíthető
Üzemanyagtartály mérete: 62 liter
Menetteljesítmények
Végsebesség: 228 km/h
Gyorsulás 0-ról 100-ra: 8.1 s (gyári), 8.0 s (saját mérés)
Fogyasztási adatok
Saját, mért eredmény (átlagos használattal)
Városi: 6.6 l/100 km
Országúti: 4.6 l/100 km
Vegyes: 5.5 l/00 km
Gyárilag mért eredmények
Városi: 6.0 l/100km
Országúti: 4.7 l/100km
Vegyes: 5.2 l/100km
CO2 kibocsátás: 134 g/km
Bővebb információ a Ford magyarországi képviseletének honlapján, IDE kattintva.
Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal
A cikkhez tartozó fényképeket Canon technikával készítettük. Szerkesztőségünk mobilinternet-hozzáférését a Telenor Magyarország biztosítja. Az Autóaddikt.hu Telenor Hello Data csomagot használ. Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUS, Duplitec, Canon, Camera Kft., Telenor Magyarország Utómunka hardver: Acer, ASUS