A Ford Ranger már többször vallott tesztjeink során. Egyértelműena kedvencünk a sorötös 3.2 literes dízel, de szeretjük a 2.2-es dízelt is. Ezek helyébe jelenleg a 2 literes duplaturbós gázolajos lépett; mi pedig próbára is fogtuk. Teszt.
Nemrég futott kl a Ranger előző modellciklusa, és nem titkoltan már nagyon vártuk a megújulást. Motor, finomítások, na meg a Raptor-irány – ki ne várná, várta volna? Amúgy meg ha nem nézzük a szembeötlő, illusztris külső stílusjegyeket, instant megfogja használóját a robosztus, nyers erő jelenléte, a kimagasló biztonságérzet, s persze a magasra helyezett üléspozíció sem utolsó.
Idén ősszel lesz kettő éve, hogy vezetett tereptúra során teszteltük szélsőségesbe hajló körülmények közt a Ford Ranger-t, sárban, járhatatlan földutakon vallott a 4×4 hajtás – kapcsolódó cikkünk itt olvasható. Igaz, ez még a feljebb emlegetett előző széria.
Azzal együtt, hogy az új Ford Ranger Wildtrak 2.0 Bi-Turbo EcoBlue esetében leginkább a downsizingolt sornégy agilitására voltunk kíváncsiak, no és persze a fogyasztásra is, nekifutottunk azért a terepezésnek, újfent Buda lankáinak sűrűjében vesztünk el ezúttal újra (rég bevált helyszín), s meg kell mondjuk, újfent csalódásmentesen zártuk a teszthetet. Hamarosan megírjuk tapasztalatinkat az offroadra kiélezett Raptor varuációról is egyébként.
Remek terepre, de hétköznapibb területen is jól érzi magát
Tehát ismételten a Budai hegység zegzúgos szerpentinekkel megspékelt erdőterületét irányoztuk be, fokozott figyelmmel arra vonatkozólag, hogy a szigorúan kijelölt (és nem lezárt) útjait használjuk csak. Ugyanakkor a teljesen elszigetelt részek sorompóval védettek, tehát nem túl szimpla feladat fellelni a lehetőségeket, mi azonban úgy fél óra alatt megtaláltuk a megfelelő útvonalat.
Figyelembe kell venni, hogy a tesztelésre átvett Ford Ranger-t nem terepgumikkal szerelték fel, ennek ellenére a hegymászás meglepően jól sikerült, úgy tűnt, az elöl dupla háromszöglengőkaros, hátul merev laprugós felfüggesztés direkt terepes felhasználásra lett megálmodva. Talán azért tűnik elsősorban kirívónak ez a tálalás, mivel számtalan álterepjáró létezik, mondjuk egyre kevesebb esetben – hála az égnek, mégis jóleső érzés olyan autóban ülni olyan körülmények közt, amely ténylegesen eleget tesz az elvárásoknak.
Gyönyörűen tette a dolgát a felező is, Low Range módban több ízben hasznos segítséget nyújtott; a saras, kátyús, és kimondottan süppedős talajrészleteknél bár néhány ízben kipörgött valamelyik kerék a négy közül, minden esetben erőlködés nélkül ásta ki magát az 5359 milliméter hosszú, 1850 milliméter széles, 1815 milliméter magas, és 2083 kilogramm száraz súlyú monstrum.
Nyilvánvaló, hogy a hátsó híd terhelésével a komfortérzet is növekszik – persze nyílt országúton, vagy bármilyen betonúton, tekintélyes, 1 tonnát meghaladó (1052 kilogramm) hasznos terheléssel, és 3500 kilogramm vontathatósággal is fel lett ruházva a kék ovál pickupja. Igaz, a 2.2-es TDCi-vel szerelt változat plusz 100 kilogrammal pakolható, de ez véleményünk szerint teljes mértékben elenyésző.
Minden téren jót tett a megfrissülés, a megújulás
Vessünk egy pillantást a külcsínre! Korábbi tesztünk megjelenése óta nem sokban változott a Wildtrak csomag megjelenése, jellemző módon a front lámpatestei a kaszni méretarányaihoz képest kicsinek tűnhetnek, a hűtőmaszk három bordás beömlőjével idilli egységet alkotnak. A vaskosnak tűnő lökhárítóelem gyakorlatban visszafogottságra int, ugyanis a színre fújt elem hajlamos a karcolódásra, enyhébb-erősebb sérülésekre, védőburkolat (fólia) híján – mindenképp javallott egy opcionálisan beszerezhető gallytörőrács felapplikálása, ugyanis túl azon, hogy esztétikailag sem utolsó, rengeteg plusz védelmet nyújthat. Főként, ha a Ranger-tulaj előszeretettel használja járművét terepen.
A sárvédőívek hatalmasak, annyira, hogy a 18 colos kerekek elvesznek a kerékjárati ívekben, ráadásként sokat dob az összképen az emelt futómű is.
Az oldalfellépők hasznosak lehetnek, bár gyakorlatban inkább akadályoznak, mintsem segítenek, erősebb sárszennyeződésnél például a ki- és beszállást nehezítik, óvatosnak kell lenni, hogy ne koszoljuk össze magunkat. Nyilván egy nomád betekintésű út során az ember értékrendje változik, vagy ha úgy tetszik, negatív irányt vesz, de ha például egy üzleti tárgyalásra igyekszünk nagy elánnal, netalán-tán bokáig érő sáron keresztül, akkor bizony nem mindegy, hogyan mászunk ki a dupla utaskabinból. Bár nyilvánvalóan ez nem jellemző, de hátha mégis.
Ha akarjuk, offroad-celeb, ha akarjuk, hétköznapibb szabadidőautó
Double cab, tehát ahogyan említettük az imént, dupla utasfülkét a Ranger Wildtrak. 3220 milliméter tengelytávja gigászi, ennek megfelelően a beltér tágas, a lábtér fejedelmi, csakúgy mint a komfortfaktor.
Amolyan prémiumautós érzetet sugall, amint elfoglaljuk a vezetőállásban, vagy épp a hátsó üléssoron helyünket, a felhasznált anyagok minősége kiváló, bár nincsenek vajbőr megoldások – egységesen minden masszív, robosztus hatást kelt.
A cockpit kialakítása követi a jelenlegi egységesnek mondható Ford-trendet, ugyanakkor a haszonjárműves érzet jelen van, akár a kormánykerék fogását, akár a hatsebességes manuális kéziváltó karjának fogását nézzük. A központi műszeregység jól kialakított fészekben kelleti magát, az analóg számlapok jól, tisztán láthatók és olvashatók le, ellenfényben is. A kormányküllőkre gondolt kezelőszervek gombjai hüvelykujjal jól kezelhetők, minden alapfunkció szokás szerint innen érhető el, a középkonzol infotainment kijelzője mondhatni tradicionálisan monokróm és apró, de a lényeg látható, kivehető és leolvasható. A keringetés és klíma gombsora nincsen túlkomplikálva, csakúgy, mint a kardánalagút felületére helyezett hajtáslánc üzemmód kapcsoló elérése, vagy épp a kézifékkar ergonómiája is remek.
Kényelem tehát van, több is, mint amennyit egy kisteherautótól elvárnánk; az ülések szinte fotelméretűek, az ülő- és hátlapok jól méretezettek, az ülő- és hátfelületek nem csúsznak, látszólag jól ellenállnak a folyamatos igénybevételnek. A Ford Ranger Wildtrak-ben is működik a régi, jól bevált recept, miszerint 2 felnőtt utazhat a hátsó traktusban kényelmesen és kompromisszumok nélkül, igaz, jóval több beltérkapacitással gazdálkodva, mint egy átlagosnak, vagy kicsivel átlag feletti (méret) autó tekintetében.
Szinte bármire bevethető
S hogy melyek a műszaki-technológai, továbbá biztonsági fejlesztések, innovatív megoldások? Rengeteg van, főként a kategóriához képest. Az imént már felemlegettük, hogy a terepes képességek csúcsra járatottak, szinte maradéktalanok, mindehhez hozzájárul nagy mértékben az ETC, azaz az elektronikus kipörgésgátló jelenléte is, de a biztonságos közlekedést segíti elő az opcionális tolatókamera (belső visszapillantó tükörbe integrált kameraképpel), a parkolóradar is – ezek nélkülözhetetlen kellékei egy több, mint 5 méter hosszú járműnek.
Amennyiben még hatékonyabban szeretnénk vezetni a Ford Ranger Wildtrak-et, rendelkezésünkre áll tempomat is, mellyel kifinomult lépcsőkben választhatjuk meg a kívánt sebességtartományt. A középkonzol apró, ám mégis célratörő LCD kijelzője segítségével pedig akár navigációs rendszert is használhatunk, ám ez szintén opcionális alapesetben – a tesztautóban alapból beépítésre került.
S még mindig van bőven a felhozatalban, kifogyhatatlanok a funkciók és opciók: a Ford által kifejlesztett tankolásvédelemmel például kivédhető az, hogy fals üzemanyagot tankoljunk az autóba – ez persze tendencia az aktuális Ford-modellpaletta esetében. Az ablaktörlők automaták, esőérzékelő módban is megfelelő érzékenységgel funkcionálnak.
A plató hatalmas, 1560×1560 milliméter. A lehajtható ajtó súlya nem csekély, viszont vízszintes állásban jól terhelhető, tehát egy fő nyugodt szívvel rátérdelhet példának okáért, így a rakfelület ebből az irányból is optimálisan elérhető, és kihasználható a kapacitás. Tolatásnál egyébként figyeljünk itt is, csakúgy, mint egyéb pickupok esetében: a hátsó, sarkokra épített hosszanti lámpatestek fokozottan sérülékenyek, mivel nem védi őket síkban a lökhárítóelem – de túlzott problémaforrás nincs, ha folyamatosan bekapcsolva hagyjuk a tolatóradart és kamerát.
Lehetett tovább fokozni az optimális fogyasztást
2 literes, egészen pontosdan 1997 köbcentis soros elrendezésű négyhengeres dízelmotor került a Ford Ranger Wildtrak 2.0 Bi-Turbo EcoBlue orrába, melyet kettő turbó lélegeztet, Így a teljesítmény tekintélyes 214 lóerő a csúcsnyomaték pedig kereken 500 Newtonméter. A hajtást a Ford által fejlesztett 10 fokozatú automatváltó egészíti ki, amely leheletpontos (ezt korábban a hasonló váltót használó Mustangokban is már megállapítottuk), és a lehető legjobban alkalmazkodik minden esetben a felhasználási környezethez, adott esetben a terepviszonyokhoz is.
Mivel már nem egyszer – értelemszerűen ebben a tesztben is – taglaltuk a Ranger terepképességét, most jöjjön néhány szó arról, hogy milyen előnye is van a 2 literes downsize-ingolt aggregátnak. Alapvetően egyébként szinte csak előnye van, ugyanis nyomaték-téren brillíroz szinte a legjobban, emellett rendkívül dinamikus és lobbanékony – pont annyira, amennyire szükséges.
Mindezekből adódóan a Ford Ranger Wildtrak 2.0 Bi-Turbo EcoBlue kitűnően használható szinte mindenre, körbeölelve a hétköznapi, inkább utcai jellegű felhasználást, a kishaszonjármű-felhasználást, valamint a terepes használatot. Igazi ultimate vehicle ez, nincs kétség.
Úgy, hogy a fogyasztás is lenyűgöző. Főként, ha párhuzamot vonunk az elődökkel, bár a korábbi szériás, akár 3.2-es verzió is már igen meggyőzően alakított e téren. Normális vezetési viszonyok közt – város, előváros, autóút, országút felhasználással az átlag 7.9 literre jött ki 100 kilométerre átlagolva. Részletesen: országúton 5.5-6.2, városban 6.9-9,8 literrel számoltunk százon.
2019 Ford Ranger Wildtrak 2.0 Bi-Turbo EcoBlue specifikációk
Motor
Motortípus: soros elrendezésű, öthengeres turbótöltött dízelmotor
Lökettérfogat: 3198 ccm
Maximális teljesítmény: 214 LE @ 3000 ford./perc
Maximális forgatónyomaték: 500 Nm @ 1500-2750 ford./perc
Erőátvitel: kapcsoltható összkerékhajtás, hatfokozatú manuális kéziváltó
Méretek, egyéb műszaki adatok
Hossz: 5351 mm
Szélesség: 1850 mm
Magasság: 1815 mm
Tengelytáv: 3220 mm
Első gumik mérete: 265/65 R17
Hátsó gumik mérete: 265/65 R17
Tömeg, üresen: 2083 kg
Terhelhetőség, össztömeg: 3200 kg
Csomagtartó mérete: 1560 mm x 1560 mm
Üzemanyagtartály mérete: 80 liter
Menetteljesítmények
Végsebesség: 180 km/h
Gyorsulás 0-ról 100-ra: 9.0 másodperc (gyári), 8.6 (mért)
Fogyasztási adatok
Saját, mért eredmény (átlagos használattal)
Városi: 9.1 l/100 km
Országúti: 5.1 l/100 km
Vegyes: 7.1 l/100km
Gyárilag mért eredmények
Városi: 12.0 l/100km
Országúti: 8.4 l/100km
Vegyes: 9.7 l/100km
CO2 kibocsátás: 270 g/km
Bővebb információ a Ford hazai importőrének honlapján, IDE kattintva.
Facebook: ITT
Fotó: Autóaddikt.hu
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer