Egész biztos, ha a Maserati márkanév eszünkbe jut, sportos, ferraris szellemiségű, pezsdítően olasz eszménykép ereszkedik szemeink elé. Azonban ha a hibrid hajtáslánc jut eszünkbe, nem biztos, hogy azonnal a Maserati-ra asszociálunk. Pedig 2021-ben már ilyen is van: Maserati Ghibli MHEV Gran Lusso 2.0 L4 teszt.
Nagyon örültünk annak, amikor is pár év kihagyás után újra felvehettük a kapcsolatot a Maserati márka magyar importőrével, a Maserati Wallis-szal. Ugyanis kiemelkedően jó emlékek fűzték az Autóaddiktot a márkához, jó volt anno a Gran Turismo-val megkapó hangorkán közepette túrázni, remek volt az elsők közt kipróbálni az akkor debütáló Levante-t, vagy épp próbára fogni az aktuális Quattroporte modellt. Volt akkor is Ghibli, persze, és a Levante-hoz hasonlóan, az is akkoriban jelent meg a márka felhozatalában.
Néha el kell térni a megszokottól
Tévedés azt hinni, hogy néhány éve még a Maserati nem „siklott félre” a jól bevált és kikövezett útiránytól. Eleve a négyajtós limuzin nem a konkrét Maserati-vonal, bár de, mivel mindig is a modellkínálatban volt (legalábbis a 80-as évek végétől) a Quattroporte. Mindehhez még hozzájött az is, hogy a Ghibli dízel hajtáslánccal is elérhető volt – ez ám az igazi szentségtörés, nem? Ízlés és nézőpont kérdése, az biztos, hogy remekbeszabott alternatívát jelentett, s mint luxuslimuzin – sportos luxuslimuzin – még így is megállta a helyét.
A Maserati Ghibli MHEV Gran Lusso 2.0 L4 nem titkoltan a dízel verziót váltja 2021-ben, alkalmazkodva a szigorodó WLTP-szabályokhoz, nyilván. MHEV, tehát lágy hibrid, ami annyit tesz, hogy az elektromos rásegítés tulajdonképp alibiből van jelen, de olyannyira, hogy nagyon nagy adaggal rátesz a teljesítményre. De tényleg.
Viszont először kezdjük a külcsín taglalásával. Az autó formavilága kiváló, a márka tradicionális és jelenlegi trendjének elemei és részletei is felfedezhetők; a front lámpatestek ívelése felfelé nyúlik, ls annyira remekül olvad a gigantikusan hangsúlyos hűtőmaszk vonalvezetésébe, hogy az már mesteri. Itt természetesen megtaláható az elmaradhatatlan szigony-embléma, a rácsozás csak függőleges lamellákból áll, és a felső részen hangsúlyos krómberakás is felfedezhető. Mint ahogyan az egész autó tekintetében is: sok a krómezüst, így hamisítatlan a prémiumhatás. Nem, nem így a helyes, luxushatás. Ez a megfelelő kifejezés.
A tálalás remek
Persze attól, hogy Ghibli, meg MHEV, attól még sportos maga a jelenség. A Maserati Ghibli MHEV Gran Lusso 2.0 L4 esetében (is) hatalmas beömlők teszik teljessé az összképet, az autó marcona külsejét mindez méginkább felnagyítja, rengeteget hozzátéve az itáliai tálaláshoz. A recept tökéletes, nem is kell nagyon fokozni.
Oldalnézetből aztán eloszlanak a kételyek, miszerint a Maserati Ghibli MHEV Gran Lusso 2.0 L4 sportautó. Itt már nyilvánvalóan érződik a tapintható szedán-fazon, bár azt is játszi könnyedséggel tárja elénk a Ghibli: lágy ívelések, vonalvezetés, számtalan fénytörést előidéző szinteltérés-vonallal, rajzolattal. Valahogy az egész úgy stílusos, hogy közben megmarad minimalistának, engedve a márka arculatát teljes mértékben érvényesülni.
Hátulnézetből is dögös természetesen a Maserati Ghibli MHEV Gran Lusso 2.0 L4, van azért Quattroporte-áthallás (van az egész autó fizimiskáját tekintve, naná), a kasznihoz képest vékony hatást keltő hátsó lámpabúrák, valamint a középre helyezett Maserati-felirat mind egységesítik a jól passzoló stílust. Hatalmas dupla kipufogóvégek nyomatékosítják, hogy itt bizony belevaló, vad teljesítményhez tartozó koncertet is kapunk, ha odalépünk a gázpedálra.
Sajnos nem így van, a Maserati Ghibli MHEV Gran Lusso 2.0 L4 ugyanis nem erről szól. Sokkal inkább a környezettudatosságról, viszont ahhoz kiváló teljesítményarányt párosítva.
Mindent csakis környezettudatosan!
Nincs V8, de még V6 sem. Illúzióromboló? Az, de ettől még minden a helyén van, ugyanis a Maserati Ghibli MHEV Gran Lusso 2.0 L4 egy mindössze 2 literes sornégyes benzinmotort kapott, melyhez 330 lóerő, illetve 450 Newtonméter nyomatékcsúcs társul. A menettulajdonságokat tekintve nem érzi az ember, hogy egy 2 literes motor dolgozik az autó orrában, maximum a hangja tudathatja mindössze – már megint az a fránya hang! Az autó a nulla-százas sprintet gyári adat szerint 5.7 másodperc alatt futja meg, ez méréseink szerint is hasonló értéket tett ki – 5.5 másodpercet rögzítettünk a tesztek során. Mindazonáltal a menettulajdonságok meggyőzőek, egy ilyen kategóriás autóhoz méltóak. A Maserati Ghibli MHEV Gran Lusso 2.0 L4 adaptív futóműve atomstabil, még komfortmódban is, a sodrából nem igazán lehet, lehetett kihozni a – hála az égnek – hátsókerékhajtás ellenére sem.
A fékek brutálisan fognak, ezek a Maserati által fejlesztett saját darabok. Érezni lehet, hogy a fékrendszer jóval erőteljesebb teljesítményt is ki tud, tudna szolgálni, így kapunk némi plusz biztonságérzetet is az autó vezetése közben.
Mindent megad, hogy luxuskörnyezetben autózhassunk
Minőségi anyagokból épül fel az enteriőr. Természetesen bőr mindenütt, ez konkrétan „Nero kék varrással” verzió volt a tesztautóban. Mindehhez „Nero alcantara” tetőkárpit járt, a kettő elegye jól megadta a belső hangulatot, luxusérzetet. Az összhang tehát jó, és feledtet némi műanyagos érzetet egy-két részegység anyaghasználatát tekintve, de jelenleg nagyon ritka az olyan autó a szegmensben is, ahol ne találnánk hasonló kialakításokat, arányokat.
Sportosra hangolt üléseket kapott a Maserati Ghibli MHEV Gran Lusso 2.0 L4, a puhaság-keménység jól balanszíroz, úgy 50-50 százalékon áll. Optimálisan tartanak, masszívabb kanyarvételezéseknél is olyan érzetet kapunk, mintha egyenesen haladnánk – ez persze a feljebb említett futómű-stabilitásnak is köszönhető nagyban. Hátul is eltalált lábterek, térdterek és fejtér várja az utasokat, az ülő- és hátlapok itt is maximalizálják a sportos komfort fogalmát.
A Maserati Ghibli MHEV Gran Lusso 2.0 L4 gyárilag előirányzott 7.1-7.5 literes gyári átlagfogyasztását majd’ 1 literrel felül is múltuk. Méréseink szerint városi környezetben 8.8-9.3, míg országúti viszonyok közt 5.3-5.9 literes átlag jött ki 100 kilométerre.
Árazás
A tesztben szereplő Maserati Ghibli MHEV Gran Lusso 2.0 L4 43.4 millió forint, míg az alapár 33.1 millió forint az importőr információi szerint.
2021 aserati Ghibli MHEV Gran Lusso 2.0 L4 specifikációk
Motor
Motortípus: soros 4 hengeres dízelmotor turbóval + 48V hibrid rendszer
Lökettérfogat: 1998 cm³
Maximális teljesítmény: 330 LE @ 5750 ford./perc
Maximális forgatónyomaték: 450 Nm @ N/A ford./perc
Erőátvitel: hátsókerékhajtás, 8 fokozatú automataváltó
Méretek, egyéb műszaki adatok
Hossz: 4971 mm
Szélesség: 1945 mm
Magasság: 1461 mm
Tengelytáv: 2998 mm
Első gumik mérete: 235/50 R18
Hátsó gumik mérete: 235/50 R18
Tömeg, üresen: N/A kg
Megengedett össztömeg: N/A kg
Csomagtartó mérete: N/A liter, N/A literig bővíthető
Üzemanyagtartály mérete: N/A liter
Menetteljesítmények
Végsebesség: 255 km/h
Gyorsulás 0-ról 100-ra: 5.7 s (gyári), 5.8 s (saját mérés)
Fogyasztási adatok
Saját, mért eredmény (átlagos használattal)
Városi: 7.1.9.9 l/100 km
Országúti: 5.9-6.3 l/100 km
Vegyes: 8.9 l/100 km
Gyárilag mért eredmények
Városi: N/A l/100km
Országúti: N/A l/100km
Vegyes: 7.1-7.5 l/100km
CO2 kibocsátás: 111 g/km
Bővebb információ a Ford magyarországi képviseletének honlapján, IDE kattintva.
Még több fotó: Autóaddikt.hu Facebook oldal
Fotó: Autóaddikt.hu
Együttműködő partnereink: Huawei, Acer Hungary
Utómunka hardver: Acer