Főoldal Autóteszt Maserati Maserati Ghibli S Q4 3.0 V6 AWD – erő és hangorkán...

[TESZT] Maserati Ghibli S Q4 3.0 V6 AWD – erő és hangorkán négy személyre

dMostanában egyre inkább divattá válik az, hogy alapvetően prémiummárkák korábban kiemelkedően domborító modelljeit újraélesszék, és formabontónak ható megoldásokat alkalmazzanak az autón.

maserati_ghibli_q4_s_teszt_autoaddikt_2015_001

Mindezt úgy, hogy a korábbról elvárt presztízs és körítés mellé kellőképp megmaradhasson, szigorúan megfelelve huszonegyedik századunk minden igényének és kihívásának. Az olaszországi magas presztízsű Maserati konszern kiváltképp beerősített, kisebbfajta modelloffenzívát indított az elmúlt évben: több új, illetve megújult modell koncepcióval érkezett a piacra, nem utolsó sorban azzal a szándékkal, hogy régi-új szegmenseket is lefedhessen kínálatának egy részével.

Lassan kettő éve, hogy 2013-ban ősszel egyébként próbára foghattuk a Maserati akkori, és mostani aktuális palettájának nemes képviselőit, vezettük a Quattroporte-t, mely nagyszerű autó kapcsán azóta teszt is készült; próbálgattuk a GT-t, illetve a jelen publikáció alanyaként bemutatkozó Ghibli-t is, benzines, no és persze mellé gázolajos formában is. Jöjjenek hát a részletek.

Némi visszatekintő

A Maserati Ghibli viszonylag nagy múlttal rendelkezik a Maserati kronológiáját vizsgálva, ugyanis már 1967-ben megjelent a modell a nemzetközi piacon, s hat éven keresztül volt jelen. Itt közel húsz évnyi kihagyás következett, míg bejelentették a teljesen megújult formavilágot képviselő Ghibli II-t, mely valóban levetkőzte az addig ismert kupéfazon jelleget – itt már leginkább a személyautós részelemek köszöntek vissza: szögletesebb felépítés, két ajtó, szedán érzet. 1997-ig tartott a gyártás, itt újabb szünet következett, mígnem tavaly, azaz 2013-ban debütált a legújabb generációs Maserati Ghibli, mely utolsó csavarjáig teljesen új elgondolások szerint fogant.

Stílusjegyek, dizájn és egyebek: olaszos, sportos és elegáns

maserati_ghibli_q4_s_teszt_autoaddikt_2015_003Első ránézésre máris feltűnik a Quattroporte-val egyező hasonlóság, hiszen a kocsiszekrény formavilága, a dizájnelemek, a rajzolatok mind-mind az összetéveszthetetlen déli temperamentumot erősítik. Az orr rész morcos, szunnyadó erőt sugárzó mivolta elsődleges meghatározója az új, 2015-ös Maserati Ghibli-nek, a keskeny, döntött sziluettű és egyben lefelé ívelő lámpatokozás tökéletesre gondolt harmóniát alkot a hangsúlyos, még a terjedelmes, 1945 milliméteres szélesség ellenére is nagynak tűnő hűtőmaszk beömlőrácsozatával.

Itt természetesen az elmaradhatatlan szigonyt formázó cégér is kiemelt szerepet kap, szigorúan krómmal ágyazva, mely stílusjegy az egész kialakítás küllemét meghatározza. Erőteljes lendületet sugall az első lökhárító aljába, két oldalra helyezett döntött beömlőnyílások kiképzése, továbbá a motorháztető rajza is, mely utóbbi mellső határvonala jó pár centiméterrel a hűtőmaszk kezdeténél ér véget. Arra persze itt is figyeltek, amolyan hamisítatlan olasz jelleggel, hogy a kettő közé kerülhessen még egy aprócska márkajelzés. Nagyszerű, mondanunk sem kell.

maserati_ghibli_q4_s_teszt_autoaddikt_2015_002

Régebben számos itáliai nagyvadra leginkább az élces vonalakkal telespékelt, letisztult látványvilág volt a jellemző. A letisztultság megmaradt mára is a Maserati esetében, ám a gömbölyded formák, számos fénytöréssel játszó ívek igencsak előtérbe kerültek. Kifejezetten jól látszik mindez, ha a Maserati Ghibli S Q4 oldalnézete kerül előtérbe, ugyanis az első kerekeket közrefogó sárvédiővek pontosan ezt az irányvonalat követik, jellegében magas szintű karakterisztikát hirdetve; az A oszlop alatt, de még az első ajtók kezdeténél előbbre helyezett, a márkánál megszokott oldalsó hármas felosztású beömlőt formázó díszcsíkok is jelenlétükkel kifejezetten feldobják az amúgy sem monoton összhatást.

maserati_ghibli_q4_s_teszt_autoaddikt_2015_004Igazi limuzonos jelleg: a Maserati Ghibli S Q4 két milliméter híján 3 méteres tengelytávval büszkélkedhet, ez egyben méltó velejárója a majd’ 5 méteres hossznak. Impozáns méretek ezek, de alapvetően a szegmens, melyet a Ghibli képvisel, nyilvánvalóan megköveteli e paraméterek meglétét, nagyon is helyesen. Mindezek mellé már csak hab a tortán a 18 colos keréktárcsák alkalmazása, melyek bár nem a jelenlegi legnagyobb átmérővel bíró prémium kiegészítők, mégis hatalmasnak tűnnek a minden részletében lapos hatást nyújtó, 1461 milliméter magas kasznihoz rendelve. Az oldalajtók szintén hordoznak törésvonalakat, itt a fényhatás rendkívül látványos, több árnyalatot is produkál beállítástól és szemszögtől függően.

maserati_ghibli_q4_s_teszt_autoaddikt_2015_015

Minden kétséget kizáróan a fart a dupla csövű, krómozott kipufogóvégek határozzák meg, a sportosra hangolt profilt kellőképp kihangsúlyozzák, s nem csak látványban persze. A tompább, ám mégis domború formavilágban remekbeszabott főszerepet játszanak az első lámpatestek felépítéséhez hasonlatos rajzolattal játszó helyzetjelzők, szolid fehér csíkokkal, párhuzammal a csomagtérfedél nyitópereme felett húzódó krómcsíkkal, és a hozzá tartozó Maserati zsinorírott felirattal. A jobb alsó szegélynél elhelyezkedő Ghibli feliraton kívül nincsen más szöveges rész, mondjuk a dízelüzemre utaló jelzés – mondjuk lehet, jobb is, mert akár még illúzióromboló is lehetne, ha nem lennénk kellőképp felvilágosultak a feladathoz.

Letisztultság a jellemző. A beltérben is, de úgy, hogy a luxus érzete azért megmaradjon

Korrekt a Maserati Ghibli SQ4, mivel nem túlzó. Semmiben sem. Az enteriőr például ékes bizonyítéka mindezeknek, hiszen a sajátságos, félreismerhetetlen márkamotívumok felvonultatása mellett nem találkozunk semmiféle felesleges sallanggal, oda nem illő kiegészítővel.

maserati_ghibli_q4_s_teszt_autoaddikt_2015_008

Csak és pusztán az elegancia, sportos mivolttal ötvözve, na meg a kényelemfaktor jelenlétével, mely folyamatosan jelen van. Miért is ne lenne? Mint már megannyiszor emlegettük, most sem győzzük elégszer hangsúlyozni: a Maserati Ghibli S Q4 prémiumkategóriás autó, azzal együtt, hogy például az árazása mindezt – bizonyos megközelítésekbe helyezve – rácáfol (alapár – belépő szint), hiszen nincs szó itt sem túlzásokról, sőt, jelentős előremutatás érzékelhető a Maserati márka masszivitását figyelembe véve.

maserati_ghibli_q4_s_teszt_autoaddikt_2015_017Természetesen az anyaghasználat túlnyomó részt magas minőségű, finom kidolgozású, a mérnönkök ügyeltek arra, hogy az illesztések a legkevésbé sem legyenek hézagosak, a kopogós és kemény műanyagok gyakorlati mellőzése mellett. A velúrbőrrel futtatott belső ajtókárpitok, szolid fa hatású intarziákkal, a puha fogású, megfelelő méretekkel bíró, multifunkciós, de nem agyonbonyolított kormánykerék, a fő műszeregységek elhelyezkedése, a kategórián belül is gigászinak számító érintőképernyős információs-navigációs LCD középkonzol, illetve a nyolc sebességes automataváltó matt ezüstkeretbe ágyazott karja, a középkonzol és egyben könyökmagasságban futó kardánalagút szélessége mind és mind a Ghibli sportos, olaszos, mértékkel adagolt luxusát hívatottak alátámasztani. Mert van luxus, de még azt is lehetne mondani, hogy hivalkodás, kivagyiság, de mértékkel, egészségesen. Pontosan úgy, ahogy a nagykönyvben megírták azt, példaértékkel.

maserati_ghibli_q4_s_teszt_autoaddikt_2015_010Tulajdonképpen négy személyesnek aposztrofálható a 2015-ös modellévű, harmadik szériás Maserati Ghibli S Q4, ugyanis a hátsó üléssor kiképzésénél a két szélső fotel alakzatú ülőhely tekinthető teljes értékűnek. A kialakítás itt is pontosan ugyanazt a forma- és stílusvilágot követi, mint amelyek az első traktust jellemzik, a kényelmi szint mindegyik esetben teljes értékű. Elöl az ülő- és hátlapok megfelelően hangoltak, hossz- és szélesség téren nincs kívánnivaló több, az oldaltartások is tökélyre hangoltak, a bőrfelületek kellő tapadást garantálnak. Hátul – ahogyan azt említettük is – két személy utazhat tényleges komfortban, a fejtér szűkül a far irányába, a lábtér viszont kimagaslónak tűnik még akkor is, ha netán termetesebb, vagy az átlagosnál hosszabb lábbal megáldott személyek utaznak az első szekcióban. Ha pedig többedmagunkkal kirándulást tervezünk-szervezünk, nem kell aggodalmaskodni, hiszen az 500 literes csomagtér könnyedén pakolható (keskeny peremek), a hátsó üléssor ugyanakkor nem dönthető.

maserati_ghibli_q4_s_teszt_autoaddikt_2015_012

Megjelenése, prémium sugallata, sportossága és minden egyéb erénye mellett az új, 2015-ös Maserati Ghibli rendkívül biztonságos autó is egyben. Az Euro NCAP töréstesztjein sikerült 5 csillagot, illetve 86 pontot a 100-ból bezsebelnie (Európa), ezzel elérve azt, hogy az egyik jelentős célország, az Egyesült Államok piacán is elsőszámú választást jelenthessen. Ugyebár azért, mert ott kifejezetten adnak az ilyesmire sok egyéb mellett, mint például a „külföldi” presztízs, mely igencsak előtérbe helyeződött az évtizedek során.

Legendás hanggal, masszív erővel

V elrendezésű (60 fokban), hathengeres, dupla turbóval lélegeztetett benzines aggregát dolgozott a Maserati Ghibli S Q4 orrában, 2979 köbcentiméternyi hengerűrtartalommal. Menetdinamika kapcsán egy pllanatig sem merülhet fel, hogy a szunnyadó lóerők mennyire mozgatják ténylegesen, vagy elegendően-e a kasznit, ugyanis a 410 lóerő 5500-as percenkénti fordulatszámon, míg az 550 Newtonméteres csúcsnyomaték 4500-5000 RPM közt máris rendelkezésre áll.

maserati_ghibli_q4_s_teszt_autoaddikt_2015_016

Ezzel együtt nem kell feleslegesen pörgetni a Maserati Ghibli S Q4 V6-osát, gyönyörűen felépülő nyomatékgörbét kapunk viszonylag alacsony tartományokból kiindulva. A gyárilag előirányzott 4.8 másodperces százas sprint automata módban megvolt 4.9 másodperc alatt, manuálisan még 2 tizedet hozzátoldottunk, 5.1-es értékkel.

maserati_ghibli_q4_s_teszt_autoaddikt_2015_013A 8 fokozatú ZF automata egyébként remekül teljesített ismét, megfontolt fel- és visszaváltásokat eszközölve az épp aktuális vezetési stílushoz alkalmazkodva. Sport módozatba kapcsolva azonban az aspektus rögvest megváltozik, a fokozatok rövidebbé válnak képletesen, a kormányzás, valamint a felfüggesztés megkeményedik, valamint a kipufogók hörgése is előtérbe kerül. Utóbbi kapcsán, mint tudjuk, a Ferrari szellemiséget becsempésző mérnöki munka áll a háttlérben; a leömlők szelepeinek kiképzése és állíthatósága révén befolyásolható a teljesítmény és a menettulajdonságok (nem csak a hangzás befolyásolja pozitív irányba az élményt), így még az alapvetően Maserati-személyautóból is előcsalogathatjuk a szörnyet, ha épp úgy kívánja kedvünk, vagy csak egy szimpla élményautózás-ötpercet szeretnénk beiktatni a napi programba.

maserati_ghibli_q4_s_teszt_autoaddikt_2015_007

Mivel a Maserati Ghibli S Q4 elsősorban a sportos limuzinok kedvelőinek nyújtja az elvártakat, ne is számítsunk szerény, visszafogott üzemanyag-felhasználásra. Kiváltképp a már sokat emlegetett Sport módban 19.6 literes átlaggal végeztünk 100 kilométeres távra átlagolva, városi és országúti környezetben. Ugyanakkor ha a visszafogottabb stílust helyezzük előtérbe, országúton máris hozható a 7-7.5 liter/100 kilométeres étvágy, városban 10-12 liter, attól függően, hogy mennyire araszolós épp az aktuális tempó.

Kategóriáját most is háttérbe szorítja maga a műfaj

Ha komfortosan, kényelemcentrikusan szeretnénk a Maserati Ghibli S Q4 üléseiben közlekedni, nyilván nem óhajtunk Sport fokozatba kapcsolni – ezzel együtt a keményebbre hangolt aspektus megmarad így is, a keményebb úthibákat megérzi a futómű. Nincs jelentősebb pattogás, keményebb reakció, de a hátsó ülésen utazók néhol érezhetik a szélsőséges, gyenge minőségű aszfalt hiányosságait.

maserati_ghibli_q4_s_teszt_autoaddikt_2015_006

Az úttartás sportautókat idézően masszív, stabil, a tesztautóra szerelt gumik tapadása megfelelőnek bizonyult, dőlés szinte nem volt érezhető erőteljesebben bevett kanyaroknál, az orrnehéz felépítés miatt azonban minimális, szinte alig észrevehető alulkormányozottság jelentkezett először, míg a kanyar belső ívét követve, abból kifelé haladva viszont nem érződött az ilyenkor szokásos felülkormányozottság, betudhatóan az összkerékhajtásnak. Nem kezdjük részletezni a megszámlálhatatlan automatika jelenlétét, hiszen már unalomig ismételtük nem egy esetben hasonló kategóriába tartozó autóknál, elég az hozzá, hogy az asszisztensek, biztonsági kiegészítők és a vezetés élményét elősegítő és azt szinten tartó elektronikák csendesen dolgoznak a háttérben, pontosan úgy, hogy a nyers Maserati érzet – nyakonöntve néhol már-már agresszívba hajló sportossággal – megmaradjon, reális alapokon.

Árazás, felszereltség

Vessünk most egy röpke pillantást a tesztelt Maserati S Q4 felszereltségére, és árazására. A Grigio Maratea metallescent fényezést, valamint Marrone (bézs) beltéri kárpit színt kapott modell alapára 29 733 949 forint, ehhez még alaphangon hozzátartoznak a 20-as Urano design keréktárcsák (elöl 245/40 R20, hátul 285/30 R20 méretezéssel).

maserati_ghibli_q4_s_teszt_autoaddikt_2015_011A teljes ár 34 912 904 forint, ez magában foglalja még a riasztórendszer, az elektromos kormánymagasság-állítás, a nyílt pórusú RADICA fabetét-berakás, az ezüst féknyergek, a prémium 10 utas hangszórórendszer, a prémium bőrbelső, a 18 colos pótkerék, a bluetooth, valamint a sport felfüggesztés opcióját. Mindezeken felül a tesztelt Maserati Ghibli S Q4 a Business csomag pluszt is megkapta, EU navigációs rendszerrel (8.4 col képátlós infotainment), parkolást segítő első és hátsó szenzorokkal, 8 irányban állítható 2 memóriás elektromos első ülésekkel, tolatókamerával, Homelink garázsajtónyitóval (utóbbi kettő a Komfort csomag része plusban). Hogy teljes legyen a kép, vegyünk hozzá még egy szerény Sport csomagot is, mely alapvetően a fentebb már bemutatott Urano kerekeket, Inox sport pedálsort és a kormányrúd sebességváltó füleit is tartalmazza.

maserati_ghibli_q4_s_teszt_autoaddikt_2015_005

2015 Maserati Ghibli S Q4 specifikációk

Motor

Motortípus: V6-os elrendezésű benzinmotor dupla turbóval

Lökettérfogat: 2979 cm³

Maximális teljesítmény: 410 LE @ 5500 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 550 Nm @ 1750-5000 ford./perc

Erőátvitel: összkerékhajtás, 8 fokozatú automata ZF váltó

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4971 mm

Szélesség: 1945 mm

Magasság: 1461 mm

Tengelytáv: 2998 mm

Első gumik mérete: 235/50 R18

Hátsó gumik mérete: 275/45 R18

Tömeg, üresen: 1770 kg

Megengedett össztömeg: 2150 kg

Csomagtartó mérete: 500 liter

Üzemanyagtartály mérete: 80 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 284 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 4.8 s (gyári), 4.9 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 11.3 l/100 km

Országúti: 7.3 l/100 km

Vegyes: 11.1 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 15.2 l/100km

Országúti: 7.8 l/100km

Vegyes:10.5 l/100km

CO2 kibocsátás: 181 g/km

Bővebb információ a Maserati hazai importőrének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUS, Sony,  Canon, Camera Kft.
Utómunka hardver: Acer, ASUS