A MINI mindig is értett ahhoz, hogy korrekt módon felvezetett tálalással prezentálja modelljeit a célcsoport számára. Kiváltképp, ha valamihez (például életesemény) kapcsolható limited edition-nel kell jelentkezni, vagy bármivel, ami még egyedibbé teszi az amúgy is különcködő szerepjátékost. A teszten nálunk járt MINI Cooper S Seven Edition pont ilyen.
Aki képben van a MINI jelenlegi portfóliójával, az tudja jól, hogy se szeri, se száma a palettán fellelhető konfigurálási lehetőségeknek, exkluzív modelleknek. Van ezek közt három- illetve ötajtós, sportosra csiszolt, de van olyan is, amelyet kifejezetten túrázásra, szabadidő-eltöltéshez javallanak, dupla hátsó ajtóval – és még sorolhatnánk napestig.
A MINI Cooper S Seven Edition 5 ajtós kasznival érkezett szerkesztőségünkhöz, közel 200 lóerős benzines erőforrással. A Seven Edition utalás az 1959-ben piacra dobott Austin Seven-re, amely tulajdonképp tekinthető egyfajta ősanyának vagy ősapának (kinek mi), itt jönnek képbe a dekorációs csíkok a motortérfedélen, valamint a Melting Silver részletek is fókuszba kerülnek. Az egyedi fényezés szintén remekbeszabott opciója a MINI Cooper S Seven Edition-nek, a kikevert színtónus kimondottan tetszetős, és még egyedibbé varázsolja a megjelenési faktort.
Minden tekintetben különleges
17 colos felnijeivel szintén vonzza magára a figyelmet nem kicsiny mértékben a MINI Cooper S Seven Edition, ezáltal a kocsiszekrény konkrétan még apróbbnak hat, de a sportos aspektust jól sugallja, amire nyilván szüksége is van annak a vásárlónak, aki emellett teszi le a voksát.
Találunk légbeömlőt is a motorháztetőn, bár azt ildomos tudnunk, hogy e bevágásnak az égvilágon semmi gyakorlati jelentősége nincsen, pusztán optikai elem. Annak viszont tökély, s unalomig ismételve bár, de ismét visszakanyarodunk ezzel a részelemmel a MINI Cooper S Seven Edition sportosságához; tény, hogy kell a korrekt tálalás és összkép. Elvégre a MINI-től ezt kötelező elvárni.
Nincs még egy olyan autó a jelenlegi felhozatalban – s itt most globális területen kell gondolkodnunk – amely ekkora felületen és környezetben ekkora élményfaktort és vizuális orgiát képes nyújtani. A MINI tehát hamisítatlan élményautó, a MINI Cooper S Seven Edition pedig rátesz egy lapáttal. Ahogy feljebb írtuk, véleményünk szerint a klasszikus MINI-behatás a háromajtósokra koncentrálódik, az ötajtósok valahogy erőltetettebbek, bár ízlések és pofonok különbözők.
Szabadidő- és élményautó egyben
No és az igények a praktikumra: bár a MINI Cooper S Seven Edition 5 ajtós, a hátsó férőhely korlátozott erősen, köszönhetően a visszafogottnak számító, 2567 milliméteres tengelytávnak. Ami ugyan combosabb, mint amit a hagyományos MINI-kialakítás nyújt, de a lábtér minimális az itt helyet foglaló maximum 2 utas számára.
Ha átlagos testalkatú, 180 centiméter magasságú sofőrrel és első ülésben ülő utassal számolunk, bizony rettentő kevés hely marad a hátul utazó delikvensek számára – persze köthet kompromisszumot a vezető és az anyósülésen ülő utas is; az egyébként kényelmes és ergonomikus ülések előbbre tolásával viszont a térdtér szűkül le a középkonzol elhelyezkedése miatt. Bár a MINI Cooper S Seven Edition szélessége 1727 milliméter, jelentős korlátokat szab e téren is a komfort tekintetében.
Kárpótol mindenért a küllem optimális párhuzama az enteriőrrel: a beltér imádnivaló szintén, a vastag, ugyanakkor kellemes fogású kormánykerék nagy kedvenc, nem beszélve a középre helyezett hatalmas kör alakú kijelzőről (itt ismét tradíciókhoz nyúl vissza a gyártó – ki ne emlékezne az ős MINI-k kilométerórájára?
Korábban 170 lóerős volt az egyik legizmosabb MINI-négyhengeres, a közelmúltban elkövetett facelift és megújulás már 192 lóerőre duzzasztotta a BMW által szállított 20i teljesítményét – igaz, létezik 231 lovas verzió is (John Cooper Works modellek).
Tesztautónkban tehát a 192 lóerős turbós benzinmotor tette a dolgát, a legnagyobb teljesítmény leadása a 4700-6000 közti tartományban érkezik, míg a 280 Newtonméteres csúcsnyomaték pedig 1250 és 4750 közt domborít.
Mindehhez a már jól ismert 6 sebességes Steptronic automata társítja hathatóságát, méréseink szerint (Sport Mode) 6.7 másodperc kellett a MINI Cooper S Seven Edition-nek a 0-ról 100-as sprint meglépéséhez.
Mindent megkapunk ahhoz, hogy az érzet sportosnak hasson
Ismét mosolyra szaladt a szánk a „maximális gokart érzés” kiíráson a sportmód kapcsolásánál, és valóban: akár 300 Newtonméter overcharge is kihozható a hajtásláncból, eszelős gyorsulásérzetet produkálva. Kihangsúlyozzuk: pedig ez még nem a 231 LE-s JCW!
Hasonlóan a nagyobb teljesítményű testvérekhez, a MINI Cooper S Seven Edition középre helyezett duplacsöves kipufogója is produkál durrogást nagyobb gázfröccsök után, vagy épp masszív visszaváltásoknál. Ez az egyik olyan ismertetőjegye a dinamikusabb szellemiséget sugárzó MINI modelleknek, ami miatt még különlegesebb lesz a megjelenés, s maga az egész körítés.
Amennyiben rászánjuk magunkat, hogy nem fogjuk vissza magunkat a gázpedál kezelését illetően, a fogyasztás (Sport Mode) felugorhat akár 10.3 literre is 100 kilométerre átlagolva (város). Visszafogottabb tempót diktálva hozható a gyár által előirányzott 4.8 liter/100 kilométer (országút), végül vegyesben 7.1 literrel zártunk, átlagos vezetési stílussal.
2016 MINI Cooper S Seven Edition specifikációk
Motor
Motortípus: négyhengeres turbótöltött benzinmotor
Lökettérfogat: 1995 cm³
Maximális teljesítmény: 192 LE @ 4700-6000 ford./perc
Maximális forgatónyomaték: 280 Nm @ 1250-4500 ford./perc
Erőátvitel: elsőkerékhajtás, hatfokozatú automataváltóval
Méretek, egyéb műszaki adatok
Hossz: 4005 mm
Szélesség: 1727 mm
Magasság: 1425 mm
Tengelytáv: 2567 mm
Első gumik mérete: 205/45 R17
Hátsó gumik mérete: 205/45 R17
Tömeg, üresen: 1230 kg
Megengedett össztömeg: 1755 kg
Csomagtartó mérete: 278 liter, 941 literig bővíthető
Üzemanyagtartály mérete: 40 liter
Menetteljesítmények
Végsebesség: 232 km/h
Gyorsulás 0-ról 100-ra: 6.9 s (gyári), 6.7 s (saját mérés)
Fogyasztási adatok
Saját, mért eredmény (átlagos használattal)
Városi: 7.1 l/100 km
Országúti: 4.8 l/100 km
Vegyes: 7.1 l/100 km
Gyárilag mért eredmények
Városi: 7.7 l/100km
Országúti: 4.8 l/100km
Vegyes: 5.9 l/100km
CO2 kibocsátás: 136 g/km
Bővebb információ a MINI magyarországi képviseletének honlapján, IDE kattintva.
Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal
A cikkhez tartozó fényképeket Canon technikával készítettük. Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUS, Sony, Canon, Camera Kft. Utómunka hardver: Acer, ASUS