Beleégett memóriánkba a svájci Swatch óramárka által indított smart, mint a tagadhatatlanul urbanista jármű mintaképe. Mikor is kezdődött? A kilencvenes évek végén, konkrétan 1998-ban érkezett az első eresztés a smart modelloffenzívájából, ami mindössze kettő variánsból, az akkori fortwo kupéjából (City-Coupé) és kabrió (City-Cabrio) állt.
Biztosan emlékeznek kicsit idősebb olvasóink a szintén 1998-ban elindított reklámkampányra is, mekkora mérvű volt – a Mercedes-Benz által birtokolt márkába magas szintű bizodalmat fektettek; elsősorban a televíziós marketing-hadjárat hagyott nyomokat az elmében.
Azóta több generációja lefutott a smart-nak, s a kettőajtós twofour koncepció mellé beférkőzött már a korai időkben a forfour, azaz a „családi” verzió is, nyilván némi túlzással, azért is kapott macskakörmözést. Jelenlegi autótesztünkben a smart forfour 2015-ös modellévű változatát vizsgáljuk, 1 literes, három hengeres benzines szívómotorral felvértezve.
Franciaországba vezető rokoni szálak
A smart forfour 2015 a Renault Twingo alapjaira építkezik, s bár ügyesen titkolja a testvériség tényét, hamarosan ráhibázik az autók elhívatottja, amint körbejárja az autót, illetve elkezdi annak vezetését, próbáját. Persze a külső stílusjegyek vajmi keveset árulnak el erről, a hangsúlyos, kissé lefelé húzó hűtőmaszk, valamint a vidámra rajzolt, alsó íven LED menetfényt hordozó fényszórók, továbbá a lökhárítóba süllyesztett ködlámpák mind ellentmondanak a francia párhuzam képviselőjének kiépítettségének. Az irányjelző csíkok a felületbe lettek integrálva, szolidan megbújtatva a lámpatestek alatt, a műanyag motorháztető (ami ugye csak a pszeudó-hatás kedvéért van jelen) pedig egyedi módon, patentokkal rögzíthető illetve nyitható.
Oldalnézetből kapjuk a leginkább bohókás, stílusában jellemző megközelítést a smart forfour esetében. Máris szembetűnő jelenség a hosszúra húzott tengelytáv, relatíve hosszú a 3495 milliméteres hossz mellé a 2494 milliméter.
Színek tekintetében a fő motívum nyilván végig dominált az autó egyéniségét kiemelve, míg a másodlagos, sötét árnyalat a tetővonalnál indulva egészen a hátsó lezárásokig húzódott a bordó és fekete kellemes elegyével. Ha beszereznénk egy smart forfour-t, egész biztos, hogy ilyen konfigurációban kellene, legalábbis, ami az optikai részt illeti.
Könnyed. Tagadhatatlanul
Magasra pozícionált a vezetőállás, ennek megfelelően az övvonalak is háromnegyednél feljebb húzódnak, úgy, hogy az aprócska C oszlopig több fokos szögben emelkedik az egyenes. Úgy, hogy közben a hátsó oldalajtók üvegezése a már jól megszokott low-budget patentolással zárhatóak és nyithatóak, nem zavaróan: növelik a smart forfour-életérzés pozitívumait.
Mindehhez a lendületes dizájn rendkívülien teszi hozzá a magáét a hatalmas, alapvetően kör-sziluetteket formázó vonalvezetéssel, így a központi műszer konzolja, a bal oldali A oszlop mögé helyezett fordulatszámmérő, valamit a négy, némi aszimmetriát is mutató légbeömlők mind körkörösek, jelentős szeletet kanyarítva a felületek tortájából.
Ha egyediséget kellene mintázni, a smart forfour lehetne az egyik legjobb példa
Csakúgy rendhagyó minden, mint az ajtók kárpitozása kapcsán. Szintén kemény ugyan az anyaghasználat, de nincs kihatással a minőségre, annál inkább vonzza a szemet, és tudatja halkan a háttérből: igen, itt vagyok, hódítok, kápráztatok, és talán addiktívvá is teszek. Nincs is ezzel semmi probléma, a smart forfour-nak ez az elsődleges küldetése, amolyan presztízs és unalomig ismételt, elcsépelt közhellyel élve: divatautó.
No de miért is lenne érdemes a klasszikus fortwo helyett az akár négy átlagos testalkattal rendelkező utast is befogadni képes forfourt-t választani? Kétségkívül a méretei miatt – itt alapvetően a beltérre gondolunk. Legalábbis akkor, ha a férőhely optimalizált kialakítása az elsődleges szempont, nem szükséges térdeket és vállakat összehúzva kuporogni, de még a hátsó üléseken sem.
Feszes felfüggesztésének és az illesztések kifogásolható minősége miatt azonban indulás után jöhetnek az ellenérzéseket szülő pillanatok. Főként, ha úthibáktól hemzsegő aszfaltfelületekre tévedünk a smart forfour-ral, ilyen szituációkban kifejezetten felerősödnek a zörgő és kopogó hangeffektek, melyeket sajnos az integrált audiorendszer hangszóróinak teljesítménye sem tud kompenzálni.
Megfordulni apró helyen
Fordulékony, és rendkívüli módon hatékony autó a smart forfour, elsősorban városi, parkolót keresős, dugókban araszolós közlekedésnél.
Legyen meg a lendület
Kettő utassal számolva teljesen jók is a menettulajdonságok, közvetlen gázreakciókkal, optimális váltó-áttételezéssel, alacsony fordulatszámon fulladásra hajlamos erőforrással. A háromhengeres némi reakciókéséssel kel életre, hirtelen gázpedál lenyomásra visszatorpan, majd szépen, komótosan, viszont egyenletesen épül fel a nyomatékgörbe.
A közepesen elnyújtott áttételezésnek köszönhetően a gyorsulás is visszafogott, egy személlyel közel 20 másodperc kellett ahhoz, hogy a tesztelt smart forfour elérje a bűvös 100 kilométer/órás sebességet, miközben a motorzaj is jelentősen érkezett, s folyamatosan meg is maradt. Nem meglepő, hiszen ötödik fokozatban, 100 kilométer/órás tempónál 2950 percenkénti fordulatszámot, míg autópályatempónál, 130 kilométer/óránál már 3900-as percenkénti fordulatszámot rögzítettünk.
Ahhoz képest, hogy a smart forfour egy kicsiny, elsősorban városi közlekedésre javallott megoldás, az üzemanyag-fogyasztás nem volt túl meggyőző. Ugyanis pont ott, ahol elemében kellett volna lennie az autónak – jelen esetben a belváros – valamivel több, mint 6 és fél literes átlagot mértünk (6.7 liter/100 kilométer), ami magasnak számít mindenképpen. Országúti körülmények közt javult a helyzet, itt 3.9-4.6 liter/100 kilométer körüli átlagokkal találkoztunk, viszont egyértelmű, hogy az autópályázás nem a smart forfour asztala: itt 6.2-7.7 literes értékkel találkoztunk (sík, egyenes szakaszok), azonban emelkedők esetében, fix tempomattal felugrott akár 9 literig is a pillanatnyi fogyasztás értéke.
A smart forfour alapáron 3 630 930 forintról indul (61 LE), míg a legvaskosabb árcédula 3 640 000 forintot mutat (90 LE). A tesztben szereplő modell felszereltségével több, mint 5 és fél millió forintba kerül.
2015 smart forfour 1.0 specifikációk
Motor
Motortípus: soros elrendezésű 3 hengeres szívó benzinmotor
Lökettérfogat: 999 cm³
Maximális teljesítmény: 71 LE @ 6000 ford./perc
Maximális forgatónyomaték: 91 Nm @ 2850 ford./perc
Erőátvitel: hátsókerékhajtás, 5 fokozatú kéziváltóval
Méretek, egyéb műszaki adatok
Hossz: 3495 mm
Szélesség: 1665 mm
Magasság: 1554 mm
Tengelytáv: 2494 mm
Első gumik mérete: 165/65 R15
Hátsó gumik mérete: 185/60 R15
Tömeg, üresen: 875 kg
Megengedett össztömeg: 1400 kg
Csomagtartó mérete: 185 liter, 975 literig bővíthető
Üzemanyagtartály mérete: 28 liter
Menetteljesítmények
Végsebesség: 151 km/h
Gyorsulás 0-ról 100-ra: 15.9 s (gyári), 16.4 s (saját mérés)
Fogyasztási adatok
Saját, mért eredmény (átlagos használattal)
Városi: 6.7 l/100 km
Országúti: 3.9 l/100 km
Vegyes: 5.3 l/100km
Gyárilag mért eredmények
Városi: 4.8 l/100km
Országúti: 3.8 l/100km
Vegyes:4.2 l/100km
CO2 kibocsátás: 98 g/km
Bővebb információ a smart hazai importőrének honlapján, IDE kattintva.
Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal
A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük. Az online- és egyéb kommunikációnkhoz ASUS ZenFone 2 okostelefont használunk. Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUS, Gigabyte, Sony, Epson, Kaspersky Lab, Canon, Camera Kft., NikeUtómunka hardver: Acer, ASUS, Gigabyte