Site icon AutóAddikt

[TESZT] Toyota Corolla 1.6 VVT-i sedan – szívómotorral a régi recept szerint

Nyilvánvaló, hogy manapságg ritkaságszámba menő vonalnak számít a szívómotoros modellek felhozatala. A Toyota Corolla 1.6 VVT-i pontosan olyan, mint amilyennek a nagykönyvben meg van írva maga a koncepció: visszafogott, bár jó teljesítménnyel bír, kimegy a világból, és rettentő igénytelen. Már ami a szervizelést illeti. Toyota Corolla 1.6 VVT-i sedan teszt.

Bár egyfajta sztereotip megközelítés, hogy a Toyotákra alapvetően hibridként „kell” tekinteni, sietve azért meg lehet cáfolni ezt a tézist. Ugyebár önmagában a Toyota márka csak relatíve nemrég kezdett bele a hibridek fejlesztésébe mondhatni globálisan a márkén belül, s emellett nem szabad elfelejtenünk a klasszikus benzines szívómotorokat sem.

Bár jelen tesztünk alanya, a Toyota Corolla 1.6 VVT-i sedan benzines szívómotorral felszerelve érkezett, ezzel együtt több irányból kellemes meglepetést okozott. Nem titkoltan – elsősorban – a hajtáslánc tekintetében. Nyilvánvaló, hogy a korszerűtlenebb korai erőforrások magasabb fogyasztással, mai szemmel már kevésnek tűnő erőtartalékkal-teljesítménnyel bírtak, ám az akkori elvárásoknak bőven tudtak teljesíteni.

Imádnivaló szedán formavilág

De mielőtt taglalni kezdenénk a Toyota Corolla 1.6 VVT-i sedan motorizáltságához kapcsolódó részleteket, nézzük a szokásos felosztás szerint az autó lényegiségét – kezdve a kültérrel! A formák jól láthatóan a jelenlegi Toyota-tradíciókat és dizájnelemek megvalósítását követik, ezeknek megfelelően a frontrész kialakítása sportosra húzott fő elemekből áll. A fényszórók burkolatának vonalvezetése teljes mértékben beleépül a hűtőmaszk által előirányzott formavilág követelményeinek, úgy, egy kifejezetten hangsúlyos légbeömlő rostélyt fog közre; így kiváltképp a dinamizmust, lendületet, ezek érzetét sugallja.

Úgy tud sportos maradni a Toyota Corolla 1.6 VVT-i sedan, hogy közben nagy mértékben ügyel az elegancia megtartására is. Ezért egy Corolla – jelen esetben TS, azaz Touring Sports – akármilyen célra bevethető tulajdonképpen, kezdve a családi privát megoldásoktól egészen a business célú felhasználásig.

Kedveljük a szedán fazont – ki ne kedvelné? Főként, ha tényleg a konzervativizmus köszön vissza itt is, a lépcsőshátú jelző kifejezetten illik a Toyota Corolla 1.6 VVT-i sedan aspektusához. Valamennyire nyilván megmarad a klasszikus értelemben vett szedán-hatás és annak precíz tálalása, pontosan azért, hogy a beirányzott praktikum és tág felhasználási lehetőség meg tudjon maradni gyakorlatban is. Tehát nem csak vizuálisan, optikailag teszi oda magát az új Toyota Corolla 1.6 VVT-i sedan, hanem gyakorlati kényelem és felhasználhatóság terén is.

Nyilván emlékszünk, hogy az Auris bevezetése előtt létezett csak a Corollából szedán és 5 ajtós, majd az Auris lett tulajdonképpen az 5 ajtós Corolla, egy darabig a szedán Corolla még futott párhuzamosan. Majd jött az Auris kombi, a Touring Sports kivitel is, hogy teljes legyen a paletta.

Konzervatív megjelenéssel hódít több szegmensben is

Hátulról nézve a Toyota Corolla 1.6 VVT-i sedan-t ismét megjelennek a hamisítatlan Toyota-dizájnjegyek, hordozva a márkaarculat sajátosságait. Tökéletes harmónia a vonalvezetésben, stimmelő arányok, sehol egy eltúlzott felület, rajzolat: ma, 2020-ban ilyennek kell lennie egy tipikus szedánnak. Legalábbis ebben a kategóriában, amit a tesztautó is képvisel.

Megszokhattuk már a Toyota esetében, hogy az enteriőrben felhasznált anyagok javarészt minőségiek, tartósak. Még akkor is, ha fapadosabb a felszereltség; az arany középút szinte mindig garantált. A Toyota Corolla 1.6 VVT-i sedan tesztautó esetében is egy közepes felszereltségről lehet számot adni, szövetkárpittal, manuális váltóval és egyebekkel.

Az ülések elöl jól tartanak, az ülőlapok és hátlapok is megfelelő méretezésűek, a sofőr és utasa – amennyiben átlagos testalkattal bír – kényelmesen elfér. Nyilván nem kell fotelekre számítani, de a komfortfaktor kellemes, az ülőfelületek tömítettsége közepesen kemény.

Hátul hasonló a helyzet: térérzet rendben, a térdeknek és vállaknak jut bőségesen hely, még akkor is, ha hárman foglalnak helyet itt, ebben a traktusban. Fejtér tekintetében lehet érezni némi kompromisszumkötési relevanciát, de ez elhanyagolható. A ki- és beszállás pedig szintén könnyed, pontosan olyan, amit elvárhatunk és megszokhattunk ennél a típusnál. Vagy konkrétan az ezt a modellt megelőző Auris esetében.

Tökéletesen pakolható szedán

471 literes csomagterével a Toyota Corolla 1.6 VVT-i sedan igazán meggyőző pakolhatóság tekintetében is. Főként, hogy kívülről vizsgálva egyáltalán nem az az első gondolatunk, hogy brutálisan nagy csomagteret hordoz az autó, nem is lenne értelmezhető a kecses formavilág és vonalvezetés mellett. A rakfelület tehát tágas és praktikus, mindehhez hozzátartozik a számtalan rekesz, tárolórész a csomagtér területén is.

Sornégyes szívó benzines aggregát került a Toyota Corolla 1.6 VVT-i sedan orrába. Az egység 132 lóerőt tud, mindezt 6200-tól adja le. A csúcsnyomaték 159 Newtonméter, amely viszont 4200 RPM-től rendelkezésre áll, meg is tartja magát, és remek erőtartalékot biztosít az utazásnál. Persze ne számítsunk kirobbanó erődemonstrációra, a Toyota Corolla 1.6 VVT-i sedan pontosan annyira van dinamikusra hangolva a menettulajdonságokat illetően, amennyire kell. A gázreakciók közvetlenek, az 1.6 literes 4 hengeres motor hajlamos ugyan a hajlamos a fulladásra, viszont remekül építi a görbéket intenzívebb terhelésnél.

Utazni? Tökéletes!

A tesztelt Toyota Corolla 1.6 VVT-i sedan bevetettük egy kisebb országjáró túrára is, 4 fővel, sok csomaggal. Elsősorban a menetkomfortra, a ténylegesen „nagyautós” utazás-tulajdonságokra voltunk kíváncsiak.

Győr irányába autózva egészen Sopronig jutottunk – javarészt autópályán vizsgálva az autó tulajdonságait. Egyértelműen ebben a közegben jobban érzi magát a hajtáslánc, mint mondjuk egy városi-elővárosi szegmensben, de ez teljes mértékben megbocsátható az autónak; a fogyasztás ennek tekintetében átlagosan 6.1-6.6 liter közt mozgott 100 kilométerre leátlagolva. Az agilitás is rendben volt: nyilván az 1.6 literes szívó nem annyira rugalmas, sportos, mint mondjuk egy hasonszőrű turbós, viszont bőségesen elegendő erőtartalékot kaptunk négy személlyel a fedélzeten, csomagokkal – tehát jelentős terheléssel. A motor fulladékonyságra való hajlama azért néha erőteljesen érződött, kellett némi ráhangolódás, hogy megszokjuk a késleltetett reakciókat, a néha gondolkozó hajtást, a relatíve magasan fogó kuplung viselkedését.

S mivel utazásra hangoltuk a teszthetet a Toyota Corolla 1.6 VVT-i sedan esetében, ezért talán a legfontosabb volt az utas komfort, a menetkényelem kivesézése. A hátsó traktusban helyet foglalók egyszer sem panaszkodtak például arra, hogy szűkek lennének a fej- és lábterek, remekül érezték magukat, sőt, kifejezetten élvezték, hogy rendkívül optimális az autó hangszigetelése. Nagyjából 200 kilométer folyamatos autózás után sem érezték magukat fáradtnak, levertnek – annak ellenére, hogy a bágyadt, borongós időjárás tökéletes alapot nyújtott (volna) mindehhez.

Fogyasztás tekintében változatos eredmény született. A Toyota Corolla Touring Sports 1.2 Comfort városi környezetben volt, hogy elkért 8.3 liter 95-öst is az átlagérték szerint, ugyanakkor országúton elegendő volt esetenként (legalacsonyabb érték) 4.8 liter is folyamatos haladással.

2019 Toyota Corolla 1.6 VVT-i sedan specifikációk

Motor

Motortípus: soros elrendezésű négyhengeres szívó benzinmotor

Lökettérfogat: 1598 cm³

Maximális teljesítmény: 132 LE @ 6200 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 159 Nm @ 4200 ford./perc

Erőátvitel: fronthajtás, 6 sebességes manuális kéziváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4630 mm

Szélesség: 1780 mm

Magasság: 1435 mm

Tengelytáv: 2700 mm

Első gumik mérete: 205/55 R16

Hátsó gumik mérete: 205/55 R16

Tömeg, üresen: 1325 kg

Megengedett össztömeg: 1790 kg

Csomagtartó mérete: 471 liter

Üzemanyagtartály mérete: 50 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 200 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 9.7 s (gyári), 10.4 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 8.3 l/100 km

Országúti: 4.8 l/100 km

Vegyes: 9.7 l/100 km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 7.3 l/100km

Országúti: 4.3 l/100km

Vegyes: 6.0 l/100km

CO2 kibocsátás: 164 g/km

Bővebb információ a Toyota magyarországi képviseletének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: Autóaddikt.hu Facebook oldal

Fotó: Autóaddikt.hu

Együttműködő partnereink: Acer HungaryCamera Kft.

Utómunka hardver: Acer

Exit mobile version