Site icon AutóAddikt

[TESZT] Volvo XC90 D5 AWD Inscription – intuitív munka, mesterfokozaton

Nem kell nagyon ecsetelnünk, hogy a tavalyi, 2015-ös év kétségkívül egyik legnagyobb durranása a Volvo XC90 debütálása volt. Nem csak itthon, nemzetközi vizeken is, rengetegen várták, megérkezett, jött, látott és győzött. Noha több, mint 10 évet kellett várni a modellfrissítésre, úgy érezzük: megérte.

A léc magasan, szinte megkérdőjelezhetetlen összességgel került forgalomba a típus; számtalan cikkben, saját tapasztalatokra támaszkodó írásban mutattuk már be olvasóinknak a Volvo XC90-et, ráadásként még a Driving Camp moduljain is próbára tehettük az autót a magyarországi bemutató keretein belül. Szerkesztőségünknél a legmagasabb felszereltséggel (Inscription) járt a Volvo XC90, ennek megfelelően mindenféle földi, vagy inkább földöntúli jóval el lett halmozva  felszereltség tekintetében.

Előnyére változott, az alapok megmaradtak

Elsőként – ahogyan az lenni szokott – kezdjük a külső dizájn taglalásával. Egyértelműen az orr-részletek kapták meg a maximális hangsúlyt, itt a Thor kalapácsaként emlegetett fektetett T alakzatú nappali fény-irányjelző multifunkciós LED panel a legszembetűnőbb, félreismerhetetlen karakterisztikát kölcsönözve a Volvo XC90-nek. Egyébként a formaterv beköszön az összes soron következő Volvo modell esetében is nem meglepő módon, gondoljunk csak a vadonatúj V90 modellre, mely konkrét, kézzel fogható érkezését szintén tűkön ülve várjuk.

Figyelemfelkeltő szintén a hűtőmaszk, szélesre húzott, nagy lamellákkal, felvértezve a Volvo átlós csíkjával, közepén az emblémával – ez maradt a korábbi hagyományok szerint. Egyébként az egész megjelenés hozza a tradíciókat, úgy, hogy a Volvo XC90 igazán meg tudta tartani korábbi presztízsét, előkelő pozícióját (ez látszik is az eladásokból, valamint a korábbi, még hazai megjelenés előtti előrendelésekből is).

Hagyományos SUV kialakítást kapott a Volvo XC90 kocsiszekrénye, ez leginkább oldalnézeti perspektívából szembeötlő: még alaphangon is emelt hasmagasság-érzet vizuálisan, méretes sárvédőívek, nagy ajtó- és oldalablak felületek, magas építés, tekintélyes tengelytáv, globális értelemben vett robosztus külső. Kellhet-e más? Persze, a prémium jegyeknek tilos hiányoznia, a Volvo XC90 sincs hiány ilyesmiből, hiszen az elmaradhatatlan krómkeret az ajtók üvegezésénél, valamint a küszöb feletti szekcióban egyaránt megtalálható, de természetesen a frontrész illetve a far számos felületén találkozhatunk ezüstös árnyalatokkal.

Annak ellenére, hogy az új Volvo XC90 rengeteg küllembéli újdonságot hordoz, találunk jócskán olyan részleteket, amelyek a korábbi éra által már jól bevett részletekre utalnak. A far például pontosan ilyen, a már megszokott hátsó lámpatest-sziluettet kapjuk, újkori(bb) tálalással, szigorúan LED alapokkal, kihagyhatatlan aszimmetriával nyakonöntve. Az ötödik ajtó kiképzése markánsan illeszkedik környezetébe, hatalmas felületet fed le, ebből adódóan máris nem utópia az öt felhajtott ülés melletti több, mint fél köbméteres raktér. A hátsó lökhárítóelem dupla, szintén krómozott téglalap alakzatú kipufogóvéget rejt, ez szintén növeli a luxus SUV érzetet, mellé jól passzol a matt műanyag védőlemez kerete.

Egyszerre tud elegáns és sportos lenni

Nagyon ért a Volvo ahhoz, hogy mérhetetlenül letisztult felületeket álmodjon meg úgy, hogy az hűvös eleganciával párosítva ténylegesen megadja azt a felsőbb osztálybéli érzetet, amellyel a legmagasabb elvárásoknak is megfelel. Ennek köszönhetően lesz igazán egyedi a Volvo XC90, és előszeretettel hirdeti a koncepció: törj ki a megszokott hétköznapi sztereotip megközelítésekből, légy más, mint a többi, tűnj ki a tömegből! Nos, a Volvo XC90 teljesíti feladatát, már akkor is, ha csak elsuhan mellettünk az utcán, és felkapjuk fejünket az autó láttán. Persze ez nem minden, hiszen még nem is nézegettünk az utastér irányába. Tegyük meg.

Ha nem lenne elég high-tech a Volvo XC90 kívülről, akkor egészen biztos, hogy az enteriőr kapcsán újraértékeljük az egészet. Kifinomultság és letisztultság ötvöződik, minőségi anyaghasználatal és kitűnő ergonómiával keveredve, sok-sok olyan megoldással, amely eddig idegen volt a hétköznapi sofőr számára.

A kormánykerék vastag, jó fogású – már önmagában az is biztonságérzetet sugall, ahogy indulás után átfogjuk, kanyarodunk. Biztonságot, és nyugalmat sugároz az egész összhatás, ez nyilván nagyban köszönhető a színárnyalatok optimális megválasztásának, a magasra húzott komfortfaktornak, valamint az imént, pár sorral feljebb már említett minőségi alapanyagok felhozatalának. A központi műszeregység informatív, jól átlátható, mindemellett testre is szabható, a középre helyezett, nagyképernyős táblagépre emlékeztető infotainment pedig iszonyatosan sok opciót és funkciót fog össze.

Technológia, előtérbe helyezve

Elsőre biztosan szokatlan lesz, hogy szinte mindent innen vezérlünk, az autó viselkedését, menettulajdonságait az utolsó aprólékos részletelemig innen befolyásolhatjuk, finomhangolhatjuk. A rendszer egyébként Sensus névre hallgat, több funkciós szintet olvaszt magába, viszont jól elkülöníthető minden egyes kategória. Az tény, hogy az újonnan megvásárolt Volvo XC90 átvétele után néhány óra biztosan szükséges lesz ahhoz, hogy a kissé rendhagyó módon összerakott tervezés mikéntjét elsajátítsuk a megfelelő guide-ok társaságában, de higgyük el: megéri. Persze minden hangolást az utazás megkezdése előtt ildomos elvégezni, de ha kellő rutinnal bírunk majd, egészen biztos, hogy menet közben is urai leszünk a helyzetnek. Ha nem mint sofőrök, bal kettőn ülő utasként egészen biztos.

Nagy előnye a Sensus-nak a folyamatos online rendelkezésre állás, ehhez nyilvánvalóan szükségünk lesz egy állandó mobil internet kapcsolatra (Bluetooth-on át okoseszközzel párosítva például jól kivitelezhető). A legalább 800 tesztet maga mögött tudható 18 utas hangrendszerhez tartozó egység online kapcsolható kedvenc zeneszolgáltatónkhoz, lehetőséget adva az instant választáshoz, de arra is, hogy webes alapú rádióadókat hallgassunk vezetés közben. Mivel a Volvo XC90 fel lett szerelve belső Wi-Fi-vel, ezért hotspotként is befogható, nem mellesleg bármely nyilvános hálózatra is csatlakozni tudunk menet közben. Ha igényeljük, mobilapplikációval (Volvo On Call) bővíthetjük a funckionalitást, igaz, ez egyelőre Magyarországon nem érhető még el.

Aktív- és passzív védelem. A Volvo mindig értett hozzá, most sincs gond

A Volvo mindig is a klasszikus értelemben vett biztonság megtesteítője volt. Ugyan korábban „csak” a karosszéria kialakításának köszönhetően rendelkezett az akkori kor legmagasabb szintű utas- és gyalogosvédelmével, mára ez a tendencia remekbeszabottan egészült ki a legkülönbözőbb elektronikákkal, asszisztensekkel, amelyek nélkülözhetetlenné váltak, válnak 2016-ra.

A Volvo ezt az egységet Intellisafe-nek nevezi, nem kisebb  célt tűzve ki, mint azt, hogy 2020-tól az új Volvo modellekben senki se szenvedjen súlyos, vagy halálos balesetet. Az elképzelés jó úton jár, ez kétségtelen, hiszen a tesztelt Volvo XC90 is mérhetetlenül sok innovációs technológiát tartalmazott.

Ha mindössze a vezetést segítő tényezőket, kiegészítőket nézzük, nem mehetünk el szó nélkül az adaptív tempomatról, mely képes a ténylegesen precíz sebességváltoztatásra. Tehát ha az előttünk haladó jármű hirtelen lassulni kezd, netán vészfékez, a Volvo XC90 a pillanat töredéke alatt észleli a szituációt, annak súlyosságát, és máris közbe avatkozik az automatika.

A 360 fokos kamera madártávlatból mutatja a Volvo XC90-et, így minden környező akadályt felismerhetünk időben, de a forgalmi helyzetet is jobban átlátjuk a rendszer segítségével. Tiszta, minimálisan torzított képet kapunk, és tényleg minden fontos részlet megjelenik a kijelzőn.

Éjszakai vezetésnél az egyik legkellemetlenebb nüansz, amikor a szembejövő jármű távolsági fénye elvakítja a sofőrt. Bár ez egyelőre nem küszöbölhető ki teljesen, viszont mi tehetünk ellene a Volvo XC90 kifinomult automata távfényének köszönhetően. A reakcióidő gyors, a fény fel- és visszakapcsolások mindig pontosan történnek, még bőven abban az intervallumban, amikor biztonságos.

Bár az automatikus beparkolást nem próbáltuk élesben (korábban a Driving Camp-ben megrendezett magyarországi menetpróbán igen), de ilyen is beépítésre került a Volvo XC90 tesztautóba. Hasznos lehet ez, bár főként kényelmi szempontjai vannak, párhuzamos parkolásra nyílik lehetőség.

Precízre hangolt holttérfigyelés és sávtartás került a Volvo XC90-be, nincsenek frusztráló fals visszajelzések, ha a mellettünk ténylegesen közelít egy másik jármű, vagy valóban elhagynánk a sávot drasztikus váltással, irányjelzés nélkül, megérkezik a figyelemeztető jelzés. A sávtartó asszisztens egyébként bizonyos hatérokon belül vissza is kormányozza az autót eredeti pályájára.

Napestig lehetne sorolni a Volvo XC90 segédelektronikáit, így nem is merülünk bele teljes erőbedobással, azonban mindenképp szót kell ejtenünk néhány, alapvetően városi körülmények közt nagyszerű szolgálatot biztosító asszisztenciákról. A gyalogosvédelem kifejezetten a járókelőkre összpontosít, figyelmeztet a veszélyre, ha pedig a járművezető nem reagál időben, megtörténik az automatikus vészfékezés. Ugyanez vonatkozik a kerékpárosokra, ha ilyen szituációba keveredünk, a szélvédő belső felületére vetített villogó fény kíséretében figyelmeztet a védelem, szükség esetén szintén történik vészfékezés.

Gyakoriak a ráfutásos balesetek is városi közlekedésnél, a Volvo XC90 e téren is jól el lett látva. A szenzorok az autó előtti 150 méteres szakaszt pásztázzák, ha ütközés veszélyét érzékelik, rögvest érkezik a sofőr figyelmeztetése, szükség szerint pedig megtörténi az automatikus fékezés.

Fentiek mellett persze a passzív biztonság is jelen van a Volvo XC90-ben, a hagyományosan beépített több utastéri légzsák mellett fontos szólni a gyalogosvédelmi légzsák jelenlétéről is. Ezt a technológiát a Volvo fejlesztette világelsőként, lényege, hogy a rendszer a motorházfedél alatt fújja fel a légzsákot, majd a szélvédő alsó részére kivetülve segít mérsékelni az esetleges ütközés erejét. Mindemellett a Volvo XC90 kasznija extra erős bóracél és lágyabb ötvözetek elemeiből épül fel, jobban ellenállva az ütközésnek, globalizálva a biztonságot.

Visszakanyarodva a beltérhez: miután kifejtettük, hogy a kényelemhez minden adott, már csak az a kérdés, hogy a fizikai értelemben vett komfort is létrejön-e a Volvo XC90 üléseit vizsgálva. A válasz egyértelmű igen, ugyanis a fotelek ergonómiája kitűnő, hossz- és oldalirányban is jól tartanak, hosszú távok megtételéhez kifejezetten javallott. A hátsó, második üléssor nagy láb- és fejtérrel rendelkezik, hosszában állítható a pozíció, három átlagos testalkatú felnőtt utas kényelme garantált. A leghátsó, harmadik üléssor 2 széke azonban itt is leginkább vészmegoldás, valamint sokat elvesz az egyébként tágasnak jellemezhető csomagtérből – így mindössze 314 literünk marad, ami ugyebár egy szabadidőautóhoz mérten relatív kevés.

Mindazonáltal minden egyben van ahhoz, hogy a Volvo XC90 jó szabadidős társ legyen. Kellemes pakolhatóság a rekeszeknek, tárolórészeknek köszönhetően – ezek a kiegészítő opciók mind az utastérben, mind pedig a rakfelület esetében is jelen vannak.

Jól eltalált hajtáslánc

1969 köbcentiméter lökettérfogattal rendelkező, soros hengerelrendezésű duplaturbós CR dízelmotor mozgatja a 2007 kilogramm gyári üres tömegű Volvo XC90-et, 225 lóerős teljesítménnyel (4250 RPM), 470 Newtonméteres forgatónyomaték-csúccsal (1750-2500 RPM). A hajtásláncot 8 sebességes automataváltó egészíti ki, ami jó választás az autó karakterisztikájához, a fel- és visszaváltások jól eltalált tartományokban érkeznek. Annak ellenére, hogy a motort két turbó is lélegezteti, némely szituációban kicsit visszafogottnak tűnhet a dinamizmus, a gázreakciók lehetnének közvetlenebbek például hirtelen ötlettől vezérelt előzésnél. A nyomatékgörbe amúgy egyenletesen épül, a gyárilag meghatározott 1750 percenkénti fordulatszám viszonylag reális, ráadásként mi 2700 környékén rögzítettük az erőtartalék visszaesését.

Fogyasztás tekintetében kellemesen csalódtunk a Volvo XC90-ben, gondolván, a downsizingolt 2 literes dízel hagy majd némi kívánnivalót maga után e téren. Bár dinamika-ügyben elnyerte végeredményben az Autóaddikt.hu szerkesztőségének tetszését, nyilván fontos tényező volt az üzemanyag-felhasználás is. Elég az hozzá, hogy városi körülmények közt 8.9, míg országúti közlekedéssel 5.3 literes átlagot sikerült elővarázsolnunk az autóból 100 kilométerre átlagolva. Láthatóan és érezhetően viszonylag kellemes értékek születtek.

A Volvo XC90 terepes képességei már a korábban több ízben taglalt hazai menetpróbán meggyőzőek voltak, most sem írhatunk mást. A légrugózásnak köszönhetően a hasmagasság jelentős mértékben növelhető, így a terepszögek is növekednek értelemszerűen, az állandó összkerékhajtás pedig könnyű, illetve közepes terepviszonyok közt is optimálisan teljesíti a feladatot, még utcai gumiabroncsokkal is. Tehát ha a családi kiruccanás közben letévelyednénk az aszfaltról, és egy kis offroadhoz lenne kedvünk, tegyük nyugodtan, a Volvo XC90 ura a helyzetnek. Azért ugyanakkor ne felejtsük el, hogy alapjaiban a Volvo XC90 közúti forgalomra fejlesztett autó, valamint súlyos összegeket fizethetünk egy esetleges kőfelverődésért, sérülésért cserébe.

Volvo XC90 árképzés – a tesztautó esetében

A tesztben szereplő Volvo XC90 D5 AWD Inscription felszereltséggel, 7 üléses kivitelben 19 121 000 forintba kerül ÁFA-val, regisztrációs adóval alapáron, ehhez a végösszeghez a tesztautó plusz feláras extrái több, mint 6 millió forintot tettek hozzá. A legkisebb alapár 15 370 000 forint ÁFÁ-val és regadóval, ezért D5 AWD-t kapunk, 5 üléssel.

2015 Volvom XC90 D5 AWD specifikációk

Motor

Motortípus: soros elrendezésű 4 hengeres dízelmotor, 2 turbóval

Lökettérfogat: 1969 cm³

Maximális teljesítmény: 225 LE @ 4250 ford./perc

Maximális forgatónyomaték: 470 Nm @ 1750-2500 ford./perc

Erőátvitel: összkerékhajtás, 8 fokozatú automataváltóval

Méretek, egyéb műszaki adatok

Hossz: 4950 mm

Szélesség: 2008 mm

Magasság: 1776 mm

Tengelytáv: 2984 mm

Első gumik mérete: 275/45 R20

Hátsó gumik mérete: 275/45 R20

Tömeg, üresen: 2007 kg

Megengedett össztömeg: 2630 kg

Csomagtartó mérete: 314 liter (3 üléssorral), 1868 literig bővíthető

Üzemanyagtartály mérete: 71 liter

Menetteljesítmények

Végsebesség: 220 km/h

Gyorsulás 0-ról 100-ra: 7.8 s (gyári), 8.6 s (saját mérés)

Fogyasztási adatok

Saját, mért eredmény (átlagos használattal)

Városi: 8.9 l/100 km

Országúti: 5.3 l/100 km

Vegyes: 7.0 l/100km

Gyárilag mért eredmények

Városi: 6.4 l/100km

Országúti: 5.5 l/100km

Vegyes: 5.8 l/100km

CO2 kibocsátás: 152 g/km

Bővebb információ a Volvo hazai importőrének honlapján, IDE kattintva.

Még több fotó: AutóAddikt Facebook oldal

A cikkhez tartozó fényképeket Canon EOS 5D Mark II fényképezővel készítettük.
Az online- és egyéb kommunikációnkhoz ASUS ZenFone 2 okostelefont használunk.
Együttműködő partnereink: Acer Hungary, ASUSGigabyte, SonyEpson, Kaspersky Lab, Canon, Camera Kft., Nike
Exit mobile version