Főoldal Autó-motorsport Turán: befejeződött a Magyar Országos Rali Bajnokság utolsó futama

Turán: befejeződött a Magyar Országos Rali Bajnokság utolsó futama

Egy fa jobbról, egy balról. Az az erdei pálya szedte az áldozatait.

Főleg a magyarokat egyébként, hiszen számukra volt nagyon új az a körülmény, hogy a nyom kiválóan tapad, ám ha a kerék kijön belőle, akkor úgy csúszik, mint a korcsolyapálya. A Turán Frigyes, Zsiros Gábor kettős is megtapasztalta ezt a Waldviertel-rali 12. gyorsasági szakaszán, amelyen 100 km/óra körüli tempóval megcsúszott a Peugeot 208 T16 R5…

„Egy nagyon tempós balkanyarban az autó eleje kijött a nyomból, és kevés hiányzott, hogy vissza tudjam irányítani… De abban a pillanatban a jobb hátulja nekicsúszott egy fának, ami átfordított minket, így az autó bal elejével meg egy másik fát találtunk el. Ez pont elég volt ahhoz, hogy ne tudjuk folytatni a versenyt” – mondta szomorúan Turán Frigyes, aki egész nap remekül autózott, és az abszolút második helyről esett ki az országos bajnoki sorozat osztrák zárófutamán…

A pilóta azt is elárulta: szó sem volt kockáztatásról, vagy teljes erőbedobásról, hiszen nem lett volna értelme. A végeredmény szempontjából nem osztott, nem szorzott volna.

„Kissé igazságtalannak érzem, hogy egész évben mindent beleadtunk, nagyon akartuk a sikert, de valami mindig közbeszólt. Nagyon vártuk ezt a szezont, nagy reményeket fűztünk hozzá, ehhez képest életünk egyik legrosszabbja volt, amit nyilván nagyon sajnálunk. Nagyon igyekeztünk, néha talán többet is akartunk vállalni, mint amire az adott lehetőségek mellett képesek lettünk volna. Ebben magamat is hibásnak érzem. De most már le kell zárni ezt az évet és előre nézni, előre menni. Most úgy érzem, a Peugeot 208 T16 tökéletesen összeállt, ráadásul megbarátkoztunk, így jövőre bajnokesélyesek lehetünk vele, aztán majd meglátjuk, így lesz-e…”– tette hozzá Frici.

Forrás: Just Creative